Rekviem egy porszemért

A porszem….nézi a „poggyász:Kádár János” című műsort. Sokaknak történelem, neki az élete nagy része. Mondhatná, dögunalom, mégis inkább azt gondolja, sokaknak biztonság. Igen, ketrec…”a legvidámabb barakk”, a diktatúra, börtön. Bár Ő ezt nem érezte. Utólag, most tudja, mert sokan mondják.

Írta: P. Szabó Mária

Mi kell a férfinak 18+

Tudom-e? Kérdezte Ronin, és én azt mondtam, majd leírom a férfiak szemszögéből is a szeretkezést. Hát itt van! Persze lehet, hogy rosszul sejtem!? Vagy mégsem?

Írta: P. Szabó Mária

Szeretkezés

Az ablakból figyelem. Most száll ki a kocsijából. Igazi kopott figura. Ez a férfi nem kell nekem, határozom el századjára. Már a kapunál jár, még mindig erős bennem az elhatározás. Ma elküldöm. De ahogy közelít, nem látok semmit, csak érzem, a testem változik.

Írta: P. Szabó Mária

Szexrandi

Miután már azt gondoltam, nem lesz máshogy szex az életemben, leszámítva a vibrátort, bejelentkeztem egy online társkeresőre. Pontosan leírtam mit, illetve kit keresek. Megfogalmaztam a korosztályt, a technikát, az egyéb szükségleteket, mint pl. búvóhely....Özönlöttek a levelek.

Írta: P. Szabó Mária

A gyűlölet

Ült az ablaknál és maga elé bámult. Nem volt ereje megmozdulni. A gondolat úgy csapott le rá, mint a villám: gyűlölni kellene! Mindig azt hitte, mentálisan egészséges, és íme, egy komoly hiányosság. Nem tudja, mi az a gyűlölet!

Írta: P. Szabó Mária

A zongora bosszúja

- Jajj! Ez most azt hiszi, hogy bevágódik nálam, ha rám pakol egy csipketerítőt? Na ne! Még meg is simogat! Mi vagyok én? Talán pasinak gondol? Hé! Én egy zongora vagyok! Ne simogass! Azt útálom! És főleg ne fogdoss csak úgy! Minden ujjnyom meglátszik rajtam!

Írta: P. Szabó Mária

Én a könyv, a pocaklakó

Szerbusztok! Most még nem születtem meg. Én vagyok a könyvek birodalmában a „ni csak ki beszél”. Hát én beszélek, pedig még nem is vagyok! Illetve mondhatnám úgy, hogy pocaklakó vagyok. Aki pedig hordoz, állandóan rosszul van tőlem. Érzem. Időnként ilyeneket mond:

Írta: P. Szabó Mária

Szerelem

Szeptember délután néztem, ahogy a szemközti fáról lehullt egy levél. Lassan röppent, a szélben kicsit cikázott ide-oda, majd földet ért. Talán így röppent felém is a szerelem. Észre sem vettem. Előbb a testemre pottyant, ott elidőzött egy kicsit. Azután egyszer csak beférkőzött a lelkembe.

Írta: P. Szabó Mária

Én és a férfiak

Cyberszex Véletlenül találkoztam vele. Szombat délután ültem a gép előtt. Testem hirtelen, a körülményektől függetlenül kezdett el bizseregni. „Kukkoló ”! Ez igen! Aki e mögött a nick mögött rejtőzik biztos nem fél az intim szavaktól. Nyelve bejárta testem minden zugát.

Írta: P. Szabó Mária

A férfi

Írta: P. Szabó Mária