A kenyér illata...
Dátum: 2015. március 22. 20:24Műfaj: PrózaCimkék: család |  |
Vannak olyan hétköznapi történeteink, amiket egyszerűen csak megéltünk és el szeretnénk mondani valakinek.. Nem tartozik bele sem a családjavításba, sem a gyereknevelésbe, de mégis "beszélünk" róla, mert vagy bosszantó, vagy éppen felemelő, de velünk történt...
Még pár nap - gondolta, amit valahogy ki kell bírniuk. Nem először, ha így folytatják, nem is utoljára történik meg velük, hogy ennyire kifogynak az élelmiszerből. Pedig megfogadta, mint mindig, hogy még egy ilyen nem fordulhat elő. Mégis bekövetkezett.
A kamra üresen tátong. A hűtő is majdhogynem. Akár ki is kapcsolhatná.. Mégsem esik kétségbe, mert jól tudja ennél szűkösebb időszakot is át tudtak vészelni. Olyan nincs, mondogatta mindig is magában, hogy valahogy ne lenne.. Miért ne sikerülne neki is, mint egykor régen az anyjának, aki a semmiből is ennivalót tudott eléjük varázsolni? Ha mást nem, hát cukros kenyeret, de most még egy árva kenyere sincs. Ahhoz meg nem volt semmi humora, hogy elüsse holmi mondásokkal, mint.. "Szegény ember vízzel főz..." vagy "Tegnap is volt, holnap is lesz!". Nincs. Ez a nagy igazság! Most elmondhatja, hogy szegény, mint a templom egere!
Tegnap akadt még ugyan egy félkilóra való, de azt már az ebédkor elpusztították ketten és most üresen kong a kenyértartó, meg a gyomra is. Pár forint még hiányzik ahhoz, hogy legalább egy fél kiló valóra fussa, az éjjel-nappaliban. Hiába veszi elő a majdnem üres pénztárcáját és számolja újra, meg újra, annyi nem jön össze. Pedig kell lennie valahol. Erősen töpreng. Bízik benne, ezért kétségbeesetten nyitogatja a szekrényeket és valamennyi kabátot, blézer zsebet átvizsgál, hátha talál valamelyikben pár ottfelejtett forintot, amit vásárláskor oda csúsztatott..
- Gondolkodj! Hová tehettél még?.. és tovább keresgél. Nem először teszi már ezt és eddig mindig szerencséje volt. Most sem hagyhatja cserben. Ráakad egy-egy érmére, ennek is örül, de még mindig kevés. Ezért nem adja fel és tovább kutat. Könnyelműségéért drágán fog megfizetni, ha mégsem talál többet, de sürgősen, mert megint egy nap, amikor nem eszik lefekvés előtt, pedig akkor még elaludni sem fog tudni.. Újra kinyitja a kamra ajtaját és alaposan körbenéz. Legalább rend van - állapítja meg keserédesen és megnyugtatja magát, hogy az ebédről megmaradt kevéske főzeléket, még ha üresen is, de az imént a lánya elfogyasztotta, vele már legalább nincs gondja. Nem bírja úgy a koplalást, mint ahogy ő. Folytatja tovább a keresgélést, de már sokkalta összeszedettebben. Újra előveszi a táskáját, hátha felületes volt, és elkerülte a figyelmét a kapkodása következtében, hátha... És ekkor kinyitja az irattárcáját, hogy ismét átpörgesse... a meglepetéstől majdhogynem eláll a lélegzete, amikor meglátja az összehajtogatott papírpénzt, kinyitva ötezer forintot. Örömében majd kiugrik a bőréből. Hallelúja! - kiáltja. Van Isten! Nem emlékszik arra, mikor süllyesztette el ilyen mélyre, talán vésztartaléknak szánta egyszer jobb napokon, és még maga elől is elrejtette?... De ezzel már nem is foglalkozik tovább. Már nem kapkod. Már megnyugodott. Arcán kaján vigyorral
- Velem nem szúrsz ki! - felkiáltására még a lánya is felfigyel.
- Te meg kivel pörölsz? - kérdi.. és hová mész?.. Miért öltözöl?
- Miért, miért?.. Hová mennék?.. Hát a boltba te kis butus - feleli.
Fiatal még az idő, de azért szaporázza a lépteit. Bár az üzletek ilyenkor már zárva vannak, de az éjjel-nappali még nyitva, ha szerencséje van még kenyeret is kap, az se baj, ha már nem friss... Most érzi csak igazán mennyire éhes... Imitt-amott lézeng már csak egy-két ember, de szemét nem kerüli el egy fiúcska, aki egyedül ácsorog a bolt előtt, tőle távolabb kisebb csoport. Valakit igen várhat, közülük valamelyik lehet az apja, de ebben az órában már nem itt lenne a helye - gondolja és jobban szemügyre veszi az alakokat, akik egymás után ráhúznak a flaskára.. Szeme a gyerekre téved.. észreveszi maszatos arcát, csenevész testén rongyokban lógó szedett-vedett ruháját, cipőjéből kikandikáló meztelen lába ujjait.. Későre jár, hűvösek már az esték. Éppen hogy beköszöntött a tavasz, de ilyen későn már igencsak lehűl a levegő.. Talán még éhes is ez a gyerek, akár mint ő. Nem tétovázik, belép a boltba, orrát megcsapja a friss kenyér illata..
A kisfiút még ott találja, ahol az imént, odamegy hozzá és a szinte még meleg ropogósra sült kenyérből letör egy darabot és a kezébe adja, pár forintot is odanyom a markába. A fiú elfogadja és kérdőn néz a sietve távozó asszony után, aki nem várja meg a reakcióját, csak annyit szól vissza, - Ugye te is éhes vagy.. Jó étvágyat hozzá!..
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketEddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Zseva (#30266) | 2015. március 24. 08:09 |
Arra azért kíváncsi lennék! Te még sosem kerültél ilyen helyzetbe? Ha egyedül lennél, tudnád, hogy bizony néha a szem többet lát, mint szabadna... | |
| |
