Csendesedj...
Dátum: 2011. október 30. 23:35Műfaj: VersCimkék: élet, barát |  |
Csendesedj, kedves háborgó szív, itt vagyok.
Sóhajod elért, mint nyáresti fuvallat.
Várj, és minden kérdésedre válaszolok,
szavad felsírt, érzem, engedd, hogy lássalak!
- Ki tudja azt, mit - mért a rossz érzés benned...
Mondod, hogy nem tudod nálam mi a mérce,
és gondolod, engem csak az új érdekel,
s adom át könnyelmű, könnyed öleléssel.
Neked ez látszik, onnan vérző szíveddel.
Távol tőlem, s a hazától nyugatra vagy.
Nem baj ez sem, sóhajtozva, csendesen mondod,
közben a könnycsepp virág - arcodon pihen,
és csendeddel, lángoló szívemet oltod.
Mert érzem így is, ha nem is szólsz, Kedvesem.
Rá fogod a napra, tavaszi illatra,
a reggeli tájra, a kék színű égre,
hogy evégre benned a bánat sóhaja.
Titokzatos az emberi elme s lelke.
Szénfekete- éjszakákon párnát karol,
csendben, árva gyermekként zokog, és nappal,
tavasz illatától magányban kóborol.
És nincsenek hangok, némán csak benned ég.
Pedig itt vagyok neked, én a menedék.
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
