Fagyos világ
Dátum: 2013. március 18. 11:14Műfaj: PrózaCimkék: érzések |  |
Jön még derűre ború, vagy fordítva…? Nem lehet átértékelni azt, amit megtapasztaltak, szemmel látható volt..., meg lehet másítani, akinek az az érdeke, de annak, aki átélte, elfelejteni soha.
Mennyivel másabb!... Mennyivel több a MOST, mint két napja, amikor kinéztem az ablakon és egymásba kapaszkodó embereket láttam... A hatalmas erejű, jeges szél pár lépés után nem engedte tovább menni az embereket. - Mit keresnek az utcán? – kérdezhetnénk. A jó meleg szobából ez így természetes. – De ha egyszer dolguk volt.
Egymást átölelve, védve apa, anya, gyerek vészelték át a lökéshullámokat... Követtem minden lépésüket, ameddig csak el nem tűntek a szemem elől a ház sarkában, és azt vettem észre, hogy könnyezem...
Az összetartozásnak a bajban hatalmas ereje van! Még emlékeztem rá. A látvány magáért szólt. Ez a család sem fogja egyhamar elfelejteni, hogy ilyen is volt egyszer... A szeretet, a féltés eme kézzelfogható megnyilvánulása... Kár, hogy olyan gyorsan felejtünk!
Szemem MOST a kis virágoskertemre téved. A pár napja még ágaskodó tulipánok, játszintok, nárciszok, a levelét bontogatni készülődő rózsa a hó és a jég fogságában haldoklik. Talán már nem is élnek? Visszafordíthatatlan, szomorú vége lett ennek a télnek…
Fagyos márciusi napok! Fagyos világ!...
Képes lesz e újjáéledni a természet?... Sérülések nélkül egészen biztosan nem... A kérdés csak az, hogy mekkora kárt okozott ez a két nap?...
Mennyivel több a MOST, mint két napja, amikor kinéztem az ablakon…
Ragyogóan süt a Nap... az egész szobám fényárban úszik!... Szinte hihetetlen, mire képes a természet ereje? Ez maga a csoda! Minden más csak szemfényvesztés! A természet erejében hiszek! Abban, hogy képes leküzdeni számtalan ilyen és ehhez hasonló megpróbáltatásokat és közelebb hozni egymáshoz az embereket!
Ha nem így lenne? - Tévednék!
A kényszerű bezártság nem várt érzéseket hozott elő bennünk a felszínre. Sokkal erőteljesebben, hiszen a figyelmünket valami fontosabb vonta el a megszokott hétköznapi teendőinktől. Aki a zárt térben át tudta vészelni azokat az órákat, napokat, semmi sem kerülhette el a figyelmét… Alkalma volt, egészen más körülmények között mérlegelni a látottakat, hallottakat. A jó melegtől körülvéve, védve. Innen-onnan a legkülönfélébb reakciókat, a zord időjárás áldozatai részéről hallottakat. Az átélt, katasztrófaként megélt óráikat elbeszélve.
Szégyenletes, ami ez alatt a két nap alatt Magyarországon történt!... és nem az időjárásra gondolok!
Ha nem így lenne? – Tévednék!?
Eddig 6 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Zseva (#26752) | 2013. március 21. 08:53 |
... Rátapintottál. Magára hagyott közösségek... Magára hagyott emberek. Ez itt a gond. A rend, mint olyan fenntartása... minden eszközzel, minden áron. Szerinted normálisnak nevezhető ez? | |
| |
2. Zseva (#26745) | 2013. március 20. 18:51 |
Kedves János! Akkor reménykedjünk együtt! Talán egy kis visszafogottság segít. A magam részéről igyekszem minden konfliktustól távol tartani magam, ha hagyják. :-) | |
| |
3. Bányai János (#26744) | 2013. március 20. 12:00 |
Kedves Éva! A magára hagyott közösségek, egy idő után - rendszerint - anarchiába végződnek. Az egyén meg kénytelen elsősorban saját túlélésén fáradozni. Reménykedem, hogy egyszer talán változás jön, és "normálisnak" tartjuk a közösségért tenni akarókat is. | |
| |
4. Zseva (#26741) | 2013. március 20. 07:49 |
Köszönöm a véleményed. Nincs nekem ezzel semmi bajom. Legfeljebb tovább gondolkodásra késztet... ha túl hosszú ideig hagyják magára a közösséghez szokott embert, magába fordul és nem biztos, hogy előnyére... a "kezdetekre" vonatkoztatva, utalva, mint mondod. A magánéletet be lehet vinni egy közösségbe észrevétlenül, de mindenkinek egyformán, módjával. Nem szabadna, hogy ez motiváljon bennünket, - szerintem - senkit. Elhitethetem azokkal, hogy én vagyok a világon a legjobb, a legszebb..., akik nem ismernek, ki, hogyan adja el magát,... Az a szomorú, hogy az eszközöket, melyek a kezünkben vannak, megadadtak, a cél/jaink elérése érdekében nem úgy használjuk, ahogyan azt kell. Vagy legalábbis nem arra, hogy egy közösség fennmaradjon! Az "Én" dominál. Ez nem jó! Egyenlőtlen! | |
| |
5. Kék Nefelejcs (#26735) | 2013. március 19. 21:26 |
Nem biztos hogy tetszeni fog a véleményem. De mivel nincs akadálya hogy leírjam megteszem. Az ember kezdetektől fogva csoportban él és közösséget alkot. Közösség volt van lesz. Akkor nem érzi szükségét az egyén közösséget létrehozni és fenntartani, ha minden problémáját egyedül is meg tudja oldani. Azt hiszem ma ilyen világot élünk... Majd ha újra szükségét érzi automatikusan újraalakul a szükséges mértékig. | |
| |
6. Zseva (#26732) | 2013. március 19. 11:04 |
Hányszor kell még éreznem az egymáshoz tartozás hiányát? A kirekesztettséget? Nem lehet nyíltan még most sem beszélni erről. Mélyen magadba kell fojtani az érzéseket, a vélt igazadat. Nincs lehetőséged sehol elmondani, hogy az, ami van, nem jó. Miért nem veszi észre az, aki még tehetne valamit? A könnyebbet választotta. Egy ember nem számít! A "fontosabb" érdekében feláldozható. Milyen fagyos ez a világ! | |
| |
