Bosszút áll a természet!
Dátum: 2010. október 08. 08:38Műfaj: VersCimkék: ember, természet, pusztulás, fájdalom, önző |  |
A természet mi éltet minket, embereket.
Sosem kért, mindig ő adott!
De mi az ember önzőn akartuk azt, amit adott.
Termett nekünk kincseket gazdaggá tett minket.
Arannyal, ezüsttel, drága kövekkel tömte meg zsebeinket.
És parázsló aranyat, hogy ne fázz télen.
Állatot etetett, táplált zöld mezőin.
Fákat nevelt, bokrokat, rajta minden jóval, hogy ne éhezz!
Hegyeiből forrásokkal itatott, tiszta folyóban fürdetett.
Nem bántott, nem pofozott jó anyaként gondozott.
De te bántottad őt ember!
Rossz gyermeke voltál a földnek mi most bosszút áll.
Feltépted testét, csúnya sebet ejtve rajta.
Éles kardként döfted bele szerszámaidat.
Életet adó pázsitjait, szürke lepellel borítod.
S gépekkel taposod!
Kivágod légző szerveit s hagyod, hogy lassan de biztosan megfulladjon.
De sebei csúnyán forrtak vissza.
Foltossá lett ezüstös palástja.
Nincs, már mi betakarja.
Eső sem élteti, már a nap sugarai sem simogatják!
Hosszú kínzó fájdalmak között elpusztítják.
És mégis ember te háborogsz, hogy elveszi tőled mind azt, mit Ő adott!
Ha neked fáj ember.
Vajon a föld hol élsz, mit érezhet?
Sajnálom magam, az embert.
De féltem a földem, hol élek!
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
