vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Kísérlet

Műfaj: PrózaCimkék: egypercesek

A téma kicsit elvont, talán önzőség, de azoknak szól akik értik. Ez a kísérlet talán most is épp zajlik, és mint minden lejátszódó jelenségből, ebből is okulni lehet. A kérdés csak az, hogy kinek...

Kísérlet

 

 

Fogjunk egy élettelen kődarabot, és egy speciális biolámpával kezdjük el hevíteni. A kísérlet alatt pontosan ügyeljünk a rajta megjelenő életkezdemények irányítására, időnként pusztítsuk ki azokat, majd kezdjük előröl. E folyamatot ismételgessük egészen addig, míg egy különleges életforma meg nem jelenik, a ködarabon fényes pontok nem kezdenek világítani, és valami furcsa késztetés folytán addig nem rágja a követ, míg önnön mohóságába bele nem pusztul. Legvégül a keletkező mellékterméket, mint a művészi szabadság, a szerelem és az önfeláldozás, szűrjük le, helyezzük egy átlátszó, hermetikusan lezárt edénybe, és kapcsoljuk le a villanyt. A kísérlet eredményeképpen  észlelhetjük, hogy e három elegy csodálatos fénnyel  világítja be az osztálytermet, Tündöklő ragyogása mellett eltörpül minden valaha volt és létezett kémiai alkotás.

 

Mindezek után a követ természetesen elhajíthatjuk, hiszen úgyis van még többmilliárd.

vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.