Szerző: H.Kohut KatalinDátum: 2008. szeptember 14. 13:09

Műfaj: VersCimkék: egypercesek

1. H.Kohut Katalin   (#4944)

2008. október 21. 22:08

Örülök annak Veronai, hogy ennyire erős vagy, tudsz küzdeni saját magadért, magadon keresztül a családodért. Szükségük van Rád. De milyen kaszás az, amelyik a jókat viszi el, titokban, alattomosan, hogy ők mit sem tudnak arról, holnap már nem lesznek, előtte sokat szenvedteti őket a környezetükben élőkkel, megalázza őket emberségükben, hiszen megvannak a fokozatai a szívinfarktus elérésének is. Ez nem fért ki az előbb, míg elkapkodtam, hogy a tudományos felfedezésekből mi semmit sem kapunk, sőt ismét rosszakra használják őket, mint mindig a történelem folyamán. Még Atlantisz történelme is arról szólt, hogy a tudomány sötét alakok kezébe került, aminek következtében elsüllyedt a szép világ, ahol nagy tehetségek és tökéletes emberek éltek. Jó éjszakát kívánok Neked és köszönöm szavaidat: Katalin

2. H.Kohut Katalin   (#4943)

2008. október 21. 22:03

Nekem is nagy terveim voltam, nagyon tehetségesnek születtem szinte mindenből, egyedül gyakorlati érzékem nem volt fizikai munkákhoz, s egész életemben monotonságban dolgoztam. Az én világom a vízöntő kornak megfelelően, amiben állítólag élünk 1950. óta utópisztikus. Úgy gondoltam, a gépek szolgálják majd az emberiséget, akik nyugodtan tanulhatnak, dolgozhatnak, alkothatnak, megbecsülik a nagybetűs embereket. Tudományos iskolákat alapítanak, űrhajón járnak majd a gyerekek, s tanulmányozhatják a galaxist közelről...Ilyen álmaim voltak, ilyen világban szerettem volna élni, ahol egymást tisztelő állampolgárok élnek. Üdvözöllek: Katalin

3. Veronai   (#4939)

2008. október 21. 21:09

Tudod, ahol a kasza arat mindíg van "élet" mely megmarad. Így vagyok életben, mert nem hittem el, hogy meghalhatok és elhajoltam, mikor suhintott a halál. Mosolyogtam, mert játéknak hittem. Nem játék, de nem is végzet. A halál elől elhajolhatsz, míg mások önkéntelenül teszik oda nyakukat. A halál tud szeretni. A halál el akar vinni, hogy ne kelljen tovább bírni e földi gyötrelmet. Mehetsz. Gondoltam én. De! Beteljesítettem azt, mit szerettem volna ezen a földtekén?

Válasz H.Kohut Katalin hozzászólására (#4928).

4. H.Kohut Katalin   (#4929)

2008. október 21. 11:54

Köszönöm Éva a hozzászólásodat! Gondolom, rengeteg nehéz sorssal találkoztál, s a segítés nagy örömmel tölt el Téged, eltereli a figyelmet is saját gondjaidról. Nekem is meghalt mindenkim, aki szeretett születésem óta. Itt jár a halál köröttem, mégpedig a jó embereket aratja, vagyis gonosz. Lehet jó a halál? Hogyan lehet, hogy azelőtt öreg korban elaludtak az emberek és szépen készültek az útra, ha van másvilág? Szeretettel: Katalin

Válasz Sonkoly Éva hozzászólására (#4925).

5. H.Kohut Katalin   (#4928)

2008. október 21. 11:51

Kedves Veronai! Hihetetlen, amin Te is keresztül mentél ilyen fiatalon! Hatalmad életkedved van és ez nagyon szép dolog. Olvasom verseidet, melyekből nem derült volna ki soha, hogy ilyen csapások értek. Én is kimásztam a csapások alól,míg tudtam. Most is tanulok, hogyha megmaradok, tudjak miből élni, bár koncentrációs képességem megsérült. Köszönöm szavaidat: Katalin

Válasz Veronai hozzászólására (#4917).

6. Sonkoly Éva   (#4925)

2008. október 21. 11:10

Már annyian mondtak, írtak előttem sorokat. Gyógypedagógus vagyok, életemben annyi félresiklott (testben,lélekben beteg) életet próbáltam helyretenni több, kevesebb sikerrel, de inkább többel. Tanítottam szépre hallás-mozgásssérült gyereket, autistát, kis embereket, akik előtt még ott az élet. Tanítok ma is mindent ami szép lehet. Közben én magam, 20 évesen fél évig ágyhoz kötötten éltem, hitték -s én is- hogy meghalok. Élni akartam. Aztán..mindig mindenkit elvesztek, akit megszeretek. Mintha körülöttem aratna a halál. Tudom én is sorra kerülök, nem tudni mikor. Igy november előtt olyan közelinek tűnik az" akkor", próbálok úgy gondolni erre, mint egy ismeretlen utazásra, hiszen annyian "utaztak" már előttem, lehet ott egy kellemes társaság van?

7. Veronai   (#4917)

2008. október 20. 23:43

Mit mondhatnék... Nem csak versedet, hanem a válaszaidat olvasva. Mit mondhatnék... 12 éve egy kakas megcsípett. Vírust kaptam, mely a nyirokrendszeremet támadta meg és a tüdömre áttétet okozott. Jóindulatú daganat, szteroiddal kezelhető lett. 8 évig kaptam. 105 kilóról lefogytam 85-re és el kezdtem futni, hogy a tüdőmet erősítsem. 3 félmaratont (21 km) futottam le és több kissebb versenyt. Csontelhalást kaptam a combfejemre a gyógyszer és a futás következményeként. 2 évig iszonyatos fájdalmaim voltak, míg tavaly csípőprotézis műtéten estem át. 6 napig voltam kórházban, mert gyógyulni akartam. 3 hónap után a kisfiam hozta utánam a botot, mert elfelejtkeztem róla. És fáj a másik lábam is... Nem sírok. A halál szemébe mosolygok. Így fogok meghalni! Nem vagyok hajlandó félni!

8. H.Kohut Katalin   (#4124)

2008. szeptember 26. 02:17

Folytatás: Elmúlt a fiatalságom villámgyorsan, holott rengeteg szeretet és szerelem volt bennem nemcsak természet és emberszeretet, vágytam az igazi boldogságra, a nagy Ő-re. Az emberek csak egyszer élnek, soha többé nem lesznek, kihalnak, mint ahogyan az én családom. Kívánok Neked, hogy nagyon boldog légy az életben, mert észreveszed a másik fájdalmát, megpróbálsz tenni ellene, vígasztalod. Én ilyen voltam kiskorom óta, mindenki arcát lestem, s ha borut láttam, megvígasztaltam. Katalin

9. H.Kohut Katalin   (#4123)

2008. szeptember 26. 02:11

Kedves Rézi! Fiatalságom nagy részét hallgatásba merülve töltöttem, mindent magamba fojtottam, mert az emberi tartásom nem engedte meg azt, hogy panaszkodjam bárkinek. Rengeteg csapás ért, családomból majdnem mindenki meghalt - főleg infarktusban. Pótolhatatlan veszteség volt ez, az emberséget, becsületességet nem lehet átcserélni mással, sem a szeretetet. Most ilyen embertelen világban élünk, melyről sokan beszélnek, de senki nem tesz ellene semmit. 1991-ben ért egy olyan egészségügyben történő iszonyat, amikor befekvésem másnapján nem tudtam beszélni, járni, kezeim jártak-fel alá ütemesen, melyet kiadtak itt a művészek könyvekben, leírták, milyen osztályra kerültem. Ezt követően is boldogan készültem a jövőmre, nyelvet tanultam, naponta írtam gyermekverseket, meséket, cikkeket, novellákat, verseket, fordítottam németből és 1995-ben ugyanaz megtörtént, ami 1991-ben, csak még elesettebb lettem. Azóta eltelt 13 esztendő, elmúlt a fiatalságom vill

10. Rézi   (#4122)

2008. szeptember 25. 23:49

Katalin,elolvastam a versed megint s könnyes lett a szemem,nem nem szégyellem,soha nem motiváltak elfogadott normák,így az sem,hogy egy férfi nem könnyezhet.........!Még mélyebben értem-érzem amit írtál,és tudom nem te leszel az ki veszt,mert az nem lehet.....!Hogy van -e értelme tanulni....?...hát persze,hogy majd később, egy másik életre jobban felkészülve vágj neki!!!!

Válasz H.Kohut Katalin hozzászólására (#3738).

11. H.Kohut Katalin   (#3738)

2008. szeptember 14. 20:44

Köszönöm, Rézi. A kiutat két éve keresem, azóta járok kivizsgálásokra diagnosztizálhatatlan és nagy fájdalommal járó betegségeimmel. Jelenleg is nagy fájdalmakkal vonszolom iszonyatossá torzult testemet egyik orvostól a másikig... Nem szerettem volna a reményt feladni, nemcsak a nyomor kerget reménytelenségbe, hanem minden kiuttalan jelenleg, mert minden kincs az egészség. Fogalmazni sem tudok úgy, mint rég, hogy kevéske pénzem honoráriumokkal pótoljam, de most is tanulok így is, készülök nem tudom mire, hátha mégis megmaradok, akkor valóban csodának kell történnie. Üdvözöllek: Katalin

12. Rézi   (#3735)

2008. szeptember 14. 20:20

Ez egy sikoly,kétségbeesés végső stációja,de kiút mindig van....,a vég nem egyszerű s csak a test porlad el.....!Keresni kell...!Mély ,és nagyon tetszik.