A hangerő
Dátum: 2014. június 25. 17:44Műfaj: EgyébCimkék: történeti áttekintés, csalárd |  |
Apám imádta a komolyzenét, anyám viszont az operettet, és a musicalt kedvelte. Érdekes módon ez sohasem okozott feszültséget kettejük között, mert anyám napközben hódolt szenvedélyének, míg apám az esti órákban vette ki részét a zenei élvezetből.
E kettős zenei hatásnak köszönhetően, ismertem a Carmina Burána tételeit, és a Hair összes betétdalát, de e művek kellő hangerővel történő hallgatását, szinkronizálnom kellett az épp otthontartózkodók ízlésvilágával. Az általam igazán kedvelt jazzt, gospelt, és sanzont csak távollétükben tudtam megszólaltatni, és ilyen alkalmakkor barátaimat is összecsődítve követtünk el csendháborítást, - a kezdetekben lemezjátszóról, majd később magnóról, saját készítésű sztereó erősítőmmel - a szomszédok szomorúságára. Talán ekkor tudatosult bennem, barátok közt hangosabb az ember, csökkennek gátlásai.
Ezt a hangerő növekedés a közéletben is tetten érhető, általában csendesek vagyunk, de ha barátaink ideje közeleg, szinte varázsütésre kezdünk el kiabálni, és felismerhető a szinkronizálás is, mondanivalójukkal. Sőt mintha bizonyítani akarnánk előttük, túlteszünk mindenki máson, mi vagyunk a leghangosabbak. Miért ez a harcias bizonyítási kényszer, ami ellenérzést válthat ki, nem csak a más zenét kedvelők, de még barátaink körében is? A hangos jelszavaknál eredményesebb lenne a csendes érvelés ebben az esetben is, mert egyáltalán nem biztos, hogy a leghangosabbnak van igaza.
Szüleim annak idején kivédték a zajártalmat, vettek nekem karácsonyra egy Sennheiser fejhallgatót.
P.s: Amennyiben a nagy kereslet miatt elfogyott volna, kitűnően megfelelhet - egy zajcsökkentő szerkezettel ellátott - fülvédő is.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
