A majdnem tökéletes összhang

Szerző: Bányai JánosDátum: 2012. május 06. 23:12

Műfaj: EgyébCimkék: humor

Irmácska, imádott mesélni történetei rendszerint másokról szóltak, de néha - ismerősök körében- a vele megesettekről is szót ejtett. Meghallgatásának egyetlen feltétele, az ámulattal vegyes érdeklődés, látványa a hallgatóság arcán. A legkisebb oda nem figyelést is a történet azonnali befejezése követte megtorlásként.
Az egyik legszorgalmasabb hallgatója, a kissé sápadt arcú, de azért jóképű Sanyika, aki képes volt akár órákig is ezt a bizonyos érdeklődő arcot mutatni – a rossz nyelvek szerint hónapokig gyakorolta a tükör előtt - megkülönböztetett státuszt kapott, neki néha megengedtetett, hogy csodálatát szavakba is önthesse.
Most is egy ilyen különleges pillanat zajlik, Sanyika változatlan arckifejezéssel, szinte vallomás szerűen szólal meg:
-Irmácska, a maga történetei, szinte Ezópuszi magasságokba repítenek bennünket.
Mire a mesélő kissé csodálkozva:
-Sanyika maga most udvarol nekem? Na de mindjárt a puszival kezdeni!
Sanyika elsápad –erősebben, mint az alapállapota
-Irmácska aranyos! Ezópusz egy rabszolga volt, és …
Irmácska közbe vág:
-Jaj nem akarom, hogy a rabszolgám legyen!
-De felszabadították ….
-Őt is az oroszok, 45 – ben?
-Nem Irmácska, nem az oroszok…..
-Akkor a szövetségesek?
-Nem, a görögök…..
Itt Irmácska elbizonytalanodik, ezt Sanyika egy hosszabb magyarázattal látja megoldhatónak:
-Ezopusz egy görög felszabadított rabszolga volt, aki főleg állatmeséket irt, eredetileg a nevét Aiszoposznak….
-Hogy maga milyen rafinált módon próbál engem levenni a lábamról! Na jó nem bánom, de erről az ajzószoposzról szó sem lehet! Sanyika most hová rohan? Valami rosszat mondtam? Ezeken a férfiakon soha nem lehet eligazodni.