A pad

Szerző: ZsevaDátum: 2013. július 25. 08:33

Műfaj: NovellaCimkék: emlékek, érzések

Most is ott vár, hogy birtokba vegyem, hogy fontos gondolatok szabaduljanak fel a csendben, miközben megpihenek rajta, a nyugalomban… Mennyire sajnálom otthagyni, de menni kell! Miért? Mi vár, egyéb, fontosabb, ahol minden rájuk emlékeztet?

- Ne ülj a szélére, mert ha felállok, megbillen!

- Miért? Milyen pad ez, hogy nem lehet rajta nyugodtan ülni?

- Ez egy olyan pad, ami sokunknak adott megnyugvást, békét, beletörődést és hangulatot. A távolba merengve emlékeket ébreszt. Ott messze, ha nézed, látod Meszes vonulatait. Arrafelé laktunk... Te még pici voltál. Nem emlékezhetsz rá, de én ott nőttem fel… A víztornyot, ha nézed és látod?... Lehetne muzeális darab, de ma otthont ad egy családnak, mert látott benne fantáziát valaki… A Tv tornyot, ahogy kimagaslik minden egyéb mástól függetlenül. Egyszer talán, ha közelebbről láttam. Innen sokkalta szebb. Este, ha lemegy a nap, kivilágítva. Akkor csodálatos? Mint ahogy az egész Mecsek oldal.

- Anyu! Miért nézel mindig egy irányba? Hiszen nem jön onnan senki.

- Nem is azért nézek abba az irányba. Pontosan akkor nincsenek olyan gondolataim, hogy várok valakit. De, ha egy picit elfordítom a fejem, akkor látom őket. Látom anyámat, amint ott ücsörög lent az idősebbik fia, a bátyám udvarán. Aztán azt is látom, amikor megunva, felkerekedik és meglátogatja a másik fiát, a kisebbik bátyámat, a mellette telken, hogy ő se érezze a hiányát. Aztán útba ejt engem is, itt fent, hogy végül, ezen a padon megpihenve ne mulassza el mindig figyelmeztetni arra, - Ne siess annyira lányom! Nem ér meg annyit az, az eper. Hagyd a csudába. Aztán felidézi fiatalkori emlékeit, amit annyira szeretett.

- Anyu! Hiszen ők már nincsenek!...

- Gondolod?
*

Vannak pillanatok, melyek bensőségessé tudnak válni, ha szakítunk rá időt. Ez egy ilyen pillanat volt. Azt nem tudom majdan Ő mire fog emlékezni, mert elég élményszegény életet él, hacsak nem a csendre és a madarak csivitelésére, a tücsök cirpelésére, a cica dorombolására, talán rám is, vagy, amiről most mesélek... Az biztos, ha kicsit eltávolodok, már keres. Előle nem lehet csak úgy eltűnni… Pedig egyszer el fogok…

vissza a főoldalra ajánlom ezt a cikket

Eddig 2 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.

1. Zseva (#27725)	2013. augusztus 06. 11:48
Köszönöm kedves János! Már azt hittem csak én vagyok ilyen "megátalkodott". :-)
Válasz Bányai János hozzászólására (#27722).

2. Bányai János (#27722)	2013. augusztus 05. 11:17
Kedves Zseva! Szerencsénkre léteznek tárgyak, mondatok, vagy akár egy jellemző kézmozdulat, amelyek emlékezésre késztetnek. Gratulálok!