Veszekedés

Durva veszekedés volt. Talán sosem volt előtte még ilyen. Mindketten csak a saját sérelmeinket soroltuk. Jól tudtam én is, hogy csak bántani akarlak...

Írta: Catty21

Savanyú uborka Úr és Citrom Kisasszony

Lehet, hogy kevesen fogják igazán érteni. Még kevesebben szűrik le a mondanivalóból a tanulságot. És alig lesz valaki, aki az életében is felismeri az itt jelenlévő emberi jellemzőt

Írta: Catty21

Némaság

A történet a ki nem mondott szavak, érzések csapdájáról és az általuk okozott fájdalomról szól. Ráébredés arra, hogy fogy az idő és a halál nem fog várni, míg bepótoljuk az elvesztegetett életet.

Írta: Catty21

Lottónyeremény

Egy meg nem történt eset, de lehetett volna. Eleinte attól féltem, hogy kollégáim közül valaki elolvassa, s megint meghurcolnak, azonban ma már nem érdekel, hisz minden egyes hasonlóság csak a véletlen műve.

Írta: Kiki

varázslat

A tiszt frissen lépett ki délután, immár civil ruhájában, a forgalmas belvárosi utcára. Elégedetten, a rend szeretetével nézett körül szerette városában. Néhány utcával arrébb, a kezdődő külvárosban akadt még dolga, mielőtt megkezdhette volna megérdemelt pihenését.

Írta: Sarnyai Tibor

Meleg vagyok

Jelentős közéleti eseményre készült a vállalat péntek este. Mint a sajtó- és marketingosztály munkatársának természetesen nekem is könnyen talált munkát a főnököm, nehogy azt gondoljam, túl hamar megkezdődhet a szabad hétvége.

Írta: Sarnyai Tibor

Én a legszéléről jöttem

Amikor beléptem, Laura, a pincérek királynője felemelte a korsót: jöhet? Bólintottam. Ott volt Balázs, Gyuri, a cipőgyáros a gépet ütötte reménytelen, a szakadt arcok, a vesztesek, a legszéléről jövők vártak. Elmosolyodtam. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.

Írta: Sarnyai Tibor

A perdöntő bizonyíték

Hogy születet az értelmes élet a földön? Mikor? Miért? Ezek alapkérdések. A minap kezembe került dokumentum alapján bizvást állíthatom hogy egészen másképp mint azt eddig gondoltuk...

Írta: Sz. S. Péter

értelmező kéziszótár: Az alkohol

Ez az értelmező kéziszótár nem az az értelmező szótár... egyenlőre még csak néhány szócik van kész belőle és itt most csak egyet teszek kozzé. ha tetszik jönnek a többiek is!

Írta: Sz. S. Péter

A remény

egyesek azt mondják nem hal meg soha. mások azt mondják nem is volt soha. ki tudja mi az igazság? mindenesetre talán most megtudjátok. remélem nem fogdtok csalódni :-((

Írta: Sz. S. Péter


Tudatállapotok

Hol is kezdődött? Persze, a közepén. Manapság, e kaotikusnak mutatkozó jelenben az ember helyből nem emlékszik az elejére. Az is igaz, hogy lehetőségeihez képest - s lehetőségei igencsak széleskörűek e tekintetben -, le is tagadja, ha némi szikrája maradt volna még benne az emlékezésre való...

Írta: Ryan Turner

Plútó

Soha nem felejtem el őt, rendkívül különös jelenség. Nemcsak megjelenésében, de természetében is rendhagyó. Megismerkedésünk egy kabaré jelenetbe illő epizód volt. Albérletet kerestünk. Egy hirdetés alapján érkeztünk egy magas fémkerítéssel övezett házhoz. Becsöngettünk. Kisvártatva jött a hölgy

Írta: Ryan Turner

Egy eldobott élet…

A lány egy technika órán gyártott fa tákolmányra firkálta fel: Ríka élt 14 évet. Könnyeivel küszködött éjszakánként és nappal, ha senki sem látta. Teltek az évek, s amikor középiskolás lett, végképp nem találta helyét.

Írta: vicibrill

Takarodj, te kis ...

Kegyetlen, de életszagú. Mit tesz az alkohol egy emberrel, egy anyával, és mit okoz ez vajon a gyermekben. Vajon félni fog a sötétben? Összerándul, ha valaki fel nyúl? Mekkora pecsét ez az élethez? Érdemes elgondolkodni ezen.

Írta: Gift

Jégtáncos

Lassú mozdulatokkal fűzi be a korcsolyáját. A puha bőr finoman símul lábfejére, vastag harisnyája apró ezüst szálakkal van átszőve. Ruhája falatnyi, meseszép kelme. A lenyugvó nap minden árnyalatában pompázik. Dús barna haja szoros kontyba fogva a feje búbján, benne egy szál virág Csodaszép a lány.

Írta: Catty21

Hasadás

Ma reggel láttam meg Őt. A buszmegállóban állt, várta a járatát, épp munkába indult. Volt még 10 perc indulásig, így nekem is időm, hogy közelebbről felmérjem.

Írta: Szabó Fruzsina

A hit

Pár hónappal ezelőtt megismertem egy reményekkel teli fiatalembert. Óriási változásoknak nézett elébe, a számára igen nagy lehetőség pottyant az ölébe. Segítséget kapott több ember összefogásával, kitaposták neki az utat, amelyen végighaladhatott volna.

Írta: Szabó Fruzsina

Egy hamis élet margójára

A vezető lassan, szinte túl óvatosan állította meg a szerelvényt, mintha azt sugallná: "Még visszaülhetsz, nem muszáj itt leszállnod" Mégis éreztem, meg kell tennem...

Írta: Tóth Lívia

Társas monológ.

Már a címe is elárulja, ez egy monológ. De kié? A csönd monológja, vagy a jóbaráté? Nehezen birkózunk meg azzal a ténnyel, ha a barátunk, társunk beteg lesz. Azzal talán még nehezebben, hogy depressziós, és \"kicserélődik\". Régen jókat nevettünk együtt, ma már nem. Hogy is állunk hozzá?

Írta: Gift

Élettelen csodák

Miért hagyott mindenki magamra?Nem akarok enynire egyedül lenni.Nem akarom a felnőttek problémáit megtapasztalni.De most....Az Ő halálával, mintha végle lezárult volna a gyermekkorom...

Írta: Tóth Lívia