Arachnofóbia
Dátum: 2013. március 17. 08:18Műfaj: PrózaCimkék: fóbia, elmélkedés, gondolatok |  |
Ő az egyetlen olyan nő, aki rendben tudja tartani az adrenalin termelődésemet. Mikor észrevétlenül közelembe ereszkedik, akkor érzem az ősdobbanást a szívembe, az ereim megtelnek vérrel, és csak egy gondolatom van, „üss vagy fuss”.
Csitt! Ne mozdulj! Egy pókocska van a faladon. – szólt riadtan a barátnőm. Én halálsápadtan, de mozdulatlanul ültem tovább, még ő startra készen fordult az ajtó felé.
- Hogy-hogy nem félsz, azt mondtad, arachnofóbiás vagy. – hangja tele volt csalódottsággal.
- Nem mondtam, hogy nem félek, azt sem mondtam, hogy kigyógyultam a pókiszonyomból. De ő itt más. Nem pókOCSKA, és nem pókICA, ő Latrodectus, a fekete özvegy. Iszonyatos szépség. Vagyis szép a maga valóságában, de iszonyodom tőle. Már hallom a következő gondolatod, mért nem ütöm le? Ezt a kérdést olyan emberek teszik fel, akik az iszonyat teljességét még nem élték át. Aki igen, az tudja, hogy az érzés nem késztet ölésre, inkább menekülésre, a látótávolságnak bizonyos helyzetekben meg kell maradniuk. A pókoknál jól jön a szemmel tartás, rafinált kis dögök, soha nem tudhatod, honnan ereszkednek rád. Egyszer már eljátszotta nekem a hattyúhalálát, de reggelre egy másik sarokból pislogott rám álmosan. Amennyi erőt fektettem az utálkozásba, annyi erővel éppen szerethetném is. Latrodectus különös egyéniség, aki velem él nő, hangulatai, szeszélyei is olyanok, mint a nőké, kiszámíthatatlan. Ő az egyetlen olyan nő, aki rendben tudja tartani az adrenalin termelődésemet. Mikor észrevétlenül közelembe ereszkedik, akkor érzem az ősdobbanást a szívembe, az ereim megtelnek vérrel, és csak egy gondolatom van, „üss vagy fuss”.
Bolondosan furcsa, de egyformák vagyunk, ő is magányos, én is. Ő is fél tőlem, én is tőle, ő is szemmel tart, én is, de nem hagyjuk el egymást. Mint a szerelmesek, akik sírgödörbe lökték a szerelmet, majd a szélén éberen őrködve körbejárnak, nehogy az idő véletlenül betemesse.
Borzongva figyelem régi, fekete tussal rajzolt képét, és próbálom megfejteni a vörös jelet, melyet ében potrohára tetovált az örök élet. Néztem már homokórának, melynek elpergő szemei, mutatják az idő múlását, de hasonlít a szárnyát széttáró madárra is. Igen. Talán. Együgyű madárként száll el az élet, csőrével szívembe döf, emlékeztetve, az idő hasztalan múlására, az élettelen életre. A múlóidőben, sárguló írott levélpapírok fogságában, vénülő emlékek gyilkos tőréről, még vércseppek hullnak ölembe.
Tudom, most azt kérdeznéd, hogy mart-e már meg? Igen. Többször is. Csípése a pillanatban közönséges, majd bódít, mint az édes méreg, később az ezerarcú fájdalom árad szét bennem, mint, gyilkos szérum. Finoman adagolja, miközben vérem szívja, nehogy belehaljak, mert szüksége van rám. Édes méreggel etet, néma, hideg tűzzel itat.
Kényes dáma, soha nem unatkozik, selyemfonalából tervezetten rendezetlen hálóját szövögeti. Mester vadász, apró csapdái láthatatlanok, de létfontosságú, mint a selyemfonál, melyet két szálból sodort össze. Ha takarít, asztalomra túrja a rovartetem maradékait. Töprengve nézünk egymásra. Halál úr már rég elment, de mindig jön egy lomha léptű angyal, ki mutatja, hogyan építsek, halott percmaradékokból, tetemtéglákból egy új várat.
Kopott álarcaink porba dobtuk, lelkeinket csupaszítgatjuk, hogy annak hűs, kristályforrásához elérjünk, szomjunkat oltsuk. Lobog az öntudatlanvér, de alszik a tűz, ködfantom a jövőperce, tagba szakadva jár előttem. A tegnap csintalan koboldja voltam, a ma udvari bolondja lettem. A lélek kér, az aggódó szív marasztal, imádkozik, de a száj csöndbe marad. Önmagunk vakjai lettünk, csak egymás szemeivel látunk.
Egy regés reggelen, ha már nem lesz a pókom, nyomát itt hagyja a házfalon, ablakon, az asztalon, a szívembe. Kicsit én is fekete özvegy leszek.
Eddig 4 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Zseva (#26812) | 2013. március 27. 18:10 |
Igazad van. Nem voltam elég figyelmes... hiszen a pókocskádat "iszonyatos szépségnek" tituláltad, hogy is lehetne akkor közönséges pók?... Hiába dicséred, én akkor is halálra rémülnék... | |
| |
2. Alexa Gabriella (#26809) | 2013. március 26. 19:11 |
,,,tetszik!,,,,,,,,, | |
| |
3. Latrodectus (#26790) | 2013. március 24. 05:17 |
Köszönöm Éva, hogy elolvastad, és a véleményedet is. De nem a pókom a közönséges, csak a csípése, az adott pillanatban. | |
Válasz Zseva hozzászólására (#26742). |
|
4. Zseva (#26742) | 2013. március 20. 07:59 |
Nagyon érdekes, amit írtál és ahogy... csak ezért jöttem vissza, hogy ezt megmondjam neked. Ha egy pókhoz, ami közönséges, mint írod... ennyire tudsz ragaszkodni, akkor el tudom képzelni, hogy milyen megfontolt ember lehetsz más vonatkozásban... | |
| |
