A természet gyöngyszeme...
Dátum: 2015. március 26. 07:30Műfaj: PrózaCimkék: női lélek, természet, család |  |
Ez nekem bőven elég is bizonyítéknak! Büszkeséggel tölt el, hogy adni tudtam valamit, abból, amit magam is nagyra értékelek, a természet egy gyöngyszemét.
Váratlan, hirtelen toppantak be... de olyan jó volt őket újra látni, ahogy mint afféle turisták beállítottak hozzám. Ritka vendégnek számítottak húgom és a sógorom. Nyilván otthon kerestek először..., pechükre. Ha már leutaztak ennyi kilométert, engem sem hagyhattak ki. Nem tudtak hol elérni, mint a telken nyakig benne a tavaszban... Ők, a fő fő városiak, honnan is tudnák, hogy innen nézve még a külváros is szép! Egészen addig, míg a saját szemükkel meg nem győződtek róla. Magasan mindenek fölött vagyok... Ha valamikor régen ez hátrányt jelenthetett a távolság miatt, és mert a fele utat két lábbal teszem meg, eddigre kinőtte magát, megedződtem, mára minden előnyét élvezem ennek, meg sem kottyan, ha más nem is, de a kilátás engem is vonz.
Kattogott is sógorom kezében a fényképezőgép, a vaku időnként fel-felvillant csak addig, amíg hozzámig is felértek, ott aztán megállás nélkül... Nem bántam, mert nem volt semmi takargatni valóm. Éppen ideje, hogy megörökítse és bekerüljön valami más, egyéb ritkaságként az albumába.
Túl az üdvözlésen, ennyi idő után mit is mondhattam volna mást a húgomnak?...mint hogy... "Jól nézel ki!... bár itt is, ott is látok némi felesleget"... Neked sem ártana - azt hiszem - egy kis férfi munka... ásó, kapa, gereblye a kezedbe, de ez utóbbit már csak gondolatban, magamnak jegyeztem meg, minden hátsó szándék nélkül... Nehogy már letámadásnak vegye, ami viszont szemmel jól látható. De hát a városi élet, a kényelem, a kocsi, kevés mozgást eredményez, előbb-utóbb megbosszulja magát. Árt a nőiességnek. Milyen sudár termet volt ő, most is szemrevaló, de kissé elkényelmesedett, a jólét meglátszik rajta,... bár ezt mindig megcáfolja, amikor elmeséli mi mindennel is múlatja az idejét... Be kell lássam más élet, más miliő, más elfoglaltság, más értékrendek,... azt hiszem, nem cserélnék mégsem vele.
A viszont üdvözlést ő sem mulasztja el. "Te viszont semmit sem változol... egy deka felesleg sincs rajtad. Hogy csinálod?"... hogy eközben mire gondol, az már szinte mellékes. Igazat adok neki és nem panaszkodom mi mindent kell ennek cserébe megtennem.
- Kevés időnk van! - mondják és én ezt akceptálom, megszoktam már, meg is értem, hiszen sokan vagyunk sok felé és belátom, rám sem juthat több idejük, mint másokra... de igyekszem azt a kevés időt, amit velünk töltenek jól kihasználni és a fontosságot e szerint csoportosítom, részesítem előnybe... Gyakorlatiasra váltok...
Mivel is tudnám őket megkínálni, mint azzal, amim van?... Zsíros kenyér, zöldhagymával, nem akármilyennel... a földből frissen kihúzottal, roppanóssal, nem a bolti vegyszerrel kezelttel. Hamisítatlan, csak nálam teremhet ennyire finom zöldhagyma! Veszik a lapot és én minden rég tanult, de nem elfelejtett tudományomat bevetem a cél érdekében, és megadom a módját e bármilyen egyszerű, de nagyszerű étekkel, ferdén szelve a kenyeret, házi zsírral megkenve, megszórva pirospaprikával... Az egy tál zsíros kenyér is szinte pillanatokon belül kevésnek bizonyul, ahogy nekiesnek. Még jó, hogy fel voltam erre készülve. Kenyérből sosem elég! Sógoromnak nem elég a mellé szedett megtisztított, egyenesen a földből kihúzott zöldhagyma kell neki, és amúgy magában élvezettel harap rá, hogy odáig hallom szinte a roppanását. Ez nekem bőven elég is bizonyítéknak! Büszkeséggel tölt el, hogy adni tudtam valamit, abból, amit magam is nagyra értékelek, a természet egy gyöngyszemét.
Jól esik az elismerésük, mondani sem kell, hiszen látom rajtuk, hogy élvezik. Ilyenkor érzem, nem hiába fáradoztam annyit a dugdosással. Hiszen itt mindennek értéke van!
Látogatásuk végén nem mulasztom el, hogy egy kis útravalót is becsomagoljak számukra. Szerencsére vetettem eleget. Jóleső érzéssel búcsúzom el tőlük, mert most sem vallottam szégyent, mint ahogy más alkalmakkor a palacsinta sütésemet vették videóra egy hasonló váratlan látogatásukkor, vagy, amikor nem volt idejük a töltött káposztám kóstolására, de az útravaló akkor sem maradhatott el, mint ahogy a dicséretük sem, mert hazaérkezve farkas éhesen, jó étvággyal estek neki az elpusztításának... és utólag méltatták.
Ezek után örömmel folytathattam az abbahagyott munkát, mert ismét bebizonyosodott, hogy bármennyire is nehéz a kertművelés, magunkat nem tagadhatjuk meg, mindennek látom az értelmét, az eredményét, az ilyen alkalmakból is levonom, nem attól vagyok több, vagy kevesebb, amim van, hanem, hogy adni tudok valamiből, főleg minőséget.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketMég nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
