Az Élet nagy tanítómester!
Dátum: 2013. október 16. 10:17Műfaj: PrózaCimkék: élet, bizalom |  |
- Képzeld el! Amikor az én albérlőim a szemem láttára püfölték egymást.... dobta a csaj a cipőjét..., mármint az éppen férje felé. Behorpasztották a bejárati ajtómat, persze a régit. Azóta már új van. Masszív... :)
Egy másik, aki a halat szerette... nem mondom jól főzött, de úszott a konyhám a vérben... Szóval mesélhetnék.
A megint másik, a bűvész? Hát nem átallott engem elhívni moziba, persze nem mentem el vele, miközben ott volt a felesége? Hát az Élet nagy tanítómester. (Sajnáltam is a csajszit, mert nagyon rendes nő volt. Tipp-topp. Az én kisszobámat úgy be tudta rendezni, mint én azóta sem. A bútorai passzoltak, centire, mintha kiszámította volna...)
(Ez is megérne egy misét cikkben feltéve, de tudod mikor adom ki a mindent?...) Erre mondják: "Hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Ezek azt hiszik, hogy az Élet habostorta? Hát nem az.
Akkoriban friss egyedülálló voltam. Minden jó és rosszával együtt talpon kellett maradnom. És én igyekeztem. Jól bevéstem annak idején az agyamba, másként nem fog menni, mint nélkülözések árán.
Vonzottam a jobbnál jobb ajánlattevőket. Néha belecsúsztam előre nem látható kátyúkba. Aztán győztem kikeveredni belőle. Zajlott az élet. - De hát valahol mindenkinek lakni kell!? - gondoltam. Ez volt a szempont. Élni, megélni, túlélni!
Dolgoztam ezerrel, de jól jött az a kis plusz. Ebből nem engedtem.
Némi megtartóztatást azért igényelt, mert hogy is gondolta az éppen albérlőm, hogy a cukrot, ami nem fért el a kávéjába, a gáztűzhelyen landoltatja. Ha pörkölt teát akarok inni, akkor beleteszem és nem mellé. De sokáig csak én gondoltam így. Mígnem...
És ott is maradt volna, ha nem szólok, nem oda való. Hát ebből lett aztán a nagy kalamajka. Nem is értettem, ha én ezt észrevettem akkor, ő miért nem? A barátom állt közénk, különben?...
Akkoriban a lányom fejlődő korban volt. Mit érdekelte őt, ha éhes, hogy ami ott lóg a spejzban, az nem az övé. Levágott egy darabot a végéből és jóízűen elfogyasztotta. Az akkori albérlőm, a lecsúszott jogász ezt rossz néven vette, és szóvá is tette. Persze égett a fejem, de mégis hajlottam a jó szóra. Megpróbáltam vele is megértetni, hogy azért nem kellene kirakni a kirakatba, azt ami neki fontos. Mert másnak is az lehetett. Aminek én ellent tudtam állni, azt akkor még nem tudtam megértetni a leánykámmal. Mondtam én, hogy fejlődő szervezet, de mindez nem érdekelte őt. Ez az ellenállás aztán rányomta a bélyegét az arcomra. Mosoly szünet következett, de hosszú...
- Nem hiszed el, de én érzem a különbséget, sőt, tudom is, de amikor valaki kézzel-lábbal ragaszkodik a rossz szokásaihoz, azt nem átallom szóvá tenni. Főleg akkor nem, ha a szobát egyedül számára adtam ki, de naponta kellett elviselnem a vendégét. Mégoly megértő is voltam. Mi lehetett a vége?...
Arról nem beszélve, amikor egy volt kolléganőm megkért, hogy az éppen frissen elvált barátjának lakás (szoba) kéne... Persze, hogy a segítségére siettem. Benne voltam a folyamatban nyakig. A férfi igényei, bagatel. Az én bútoraim mellé hozta a békáit, olyan meztelenek voltak és randák. Nem úgy, mint ő. Erre emlékszem. Dzsessz rajongó volt. Majdnem sikerült megszeretnem ezt a fajta zenét, amikor beállított a kedves. Újra meg újra. Mintha ellenőrizte volna, hogy mi zajlik a háttérben. Nem tetszett ez a bizalmatlansága. Annak vettem ugyanis egy idő után. Végül is egy embernek adtam ki a szobámat. Áldott jó szívem, beengedte. A szerződés nem tiltotta viszont a vendég fogadását.
A pontot az "i"-re az tette, amikor többet is szeretett volna a férfi, mert az volt a javából, ezt már az elején észrevettem. Ki állhatott volna ellent neki? Már csak, ha a kíváncsiságot veszem egyedül alapnak. Fiatal voltam, szép, kívánatos, ezt igazolta vissza. Ő sem egy elvetendő pasi. Megtörtént a dolog. Egyéjszakás kaland, de az volt a javából. A körülmények, hogy senki ne vegye észre, izgatóbbá tette még azt is, ami nem az volt. Ennyi volt részemről, semmi több. Ezért mennie kellett a békáival együtt. Az utolsót a lányom a kertvárosi frissen felavatott szökőkútba eresztette. A nőt azután elvette feleségül. Majd kis idő múlva elváltak.
Tovább is van mondjam még? Vagy hallgassak el örökre.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketEddig 2 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Zseva (#28374) | 2013. október 25. 07:43 |
Látod? Ez a része a dolognak eszembe sem jutott. Hogy én milyen vagyok? Azért ne add fel, mert ebben van valami jó is. Gondolj csak a gyarapodásra... és, hogy valakinek jót teszel. Többet nem is kell elvárnod. Jön az magától. :-) Azokat mindig "csodáltam", akik képesek voltak hasznot húzni egy ilyen lehetőségből. A szarból is pénzt tudtak csinálni. Nekem mindig csak a túléléshez kellett. Aprópénz. Hogy ez miért volt így, nem tudom. Magam képtelen voltam ezt jól csinálni. Biztosan a gondolkodásommal volt a baj. :-) | |
Válasz Ködmadár hozzászólására (#28365). |
|
2. Ködmadár (#28365) | 2013. október 23. 22:57 |
Köszi a kedvcsinálót az albérlőhöz, Zseva! :-))))) | |
| |
