Az átkozott magány
Dátum: 2015. május 30. 23:02Műfaj: VersCimkék: magány, átkozott, révész, fájdalom, bánat, átok, szenvedés, egyedül, hiába, egynes, görbe, érzelem, érez |  |
Csak én magam vagyok,
én egyedül, elátkozott.
Nem hogy az öröm, még a
bánat is magamra hagyott.
A keserv undort játszó
tekintetével, csak röhög rajtam.
Azt hittem egyenes útra
léphetek, de hiába akartam.
Nem lehetek egyenes,
ha életutam görbe.
Keresem a kiutat, de hova jutok?
Csak megyek körbe-körbe.
Utálom a színeket, s utálom
a feketét is, és a fehéret.
Szavaimon ha nem éreznéd,
szenvedek, nem érted?
Nem, de ez nem a te hibád,
csak én magam vagyok,
ennyire elcseszett.
"Ez így tovább nem mehet"
Nem tudok mit írni,
az se érdekel már ha a gyehenna
tüzén fogok elégni.
Csak ne érezzek.
Hogy ne keljen, se lélegeznem,
se látnom. Lennék halálom,
elmúló bánatom, melynek utolsó táncát
néked ajánlom. Tenéked ki oly
messze vagy. Jobb is ha
elfelejtem hangod, ha nem hallom
meg többé szavad.
Elég ha én vagyok magányos.
Magányos, egy elátkozott
sötét táncos. Egyedül keringőzök,
a reflektorok fekete fényében,
ahol lassan el is tűnök. Elfogyok,
elátkozott utam egyenesen a
végéhez ér, s nem lesz több szó,
nem lesz több levél. Csak egy
magányos érzés, magányos életemből,
egy lassan elmélyedő gondolat.
Már el is vesztem, és elvesztettem
önmagam, de a szerelemtől.
Mert csak én magam vagyok,
én egyedül, az átkozott magány.
Révész 2015.05.30. 22:27
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
