Az örök vadász -levadászása
Dátum: 2012. december 09. 12:35Műfaj: PrózaCimkék: mikor a , préda, a győztes |  |
Tapasztalatlanul is...egy férfi, mindíg férfi marad, akinek szemei...valami egész furcsa szemmel nézik a világ másik "felét"...ők az örök vadászok! Ez ellen lehet tiltakozni, lehet azt mondani: kibúvó, de ez akkor is így...rendeltetett! Ám, van, hogy a "vadászat" fordított menetben zajlik...
A busz beállt a soron következő megállóba. A felszállni kívánók sorai szorosabbra zártak, és igyekeztek ügyes helyezkedéssel jobb pozíciót kiharcolni maguknak a feljutáshoz. Egy testesebb férfi, mint egy szikla, ki az idővel dacol, úgy állt az élen, várva, hogy az ajtó megfelelően kinyíljon számára. Aztán, döngő lépéssel tudatta, hogy a fedélzetre lépett. Mögötte, szinte az árnyékába húzódva, egy vékonyka leány, és egy meglehetősen feltűnően öltözött tizenéves fiú következett. A férfi a jegyváltást követően utat sepert magának az ülések közötti folyosón, majd kiválasztott a hátsó traktusban, az ablak mellett ülő legény melletti szabad ülést. A fiú ijedten húzódott közelebb az oldalfalhoz mikor ráeszmélt arra, mi fog történni, ha ez a súlyos egyéniség helyet foglal mellette. Jól számított! Miután a férfi elhelyezkedett, és úgy ítélte meg, hogy a lehetőséghez képest már ő kényelmesen ül… a fiúkának is maradt egy félülésnyi helye, ahol meghúzhatta magát csendben, szó nélkül. A többiek is felsorjáztak szépen, egymás után. A lány és a fiú a hátsó ajtónál állt meg. Táskáikat, melyek tartalma igen csak súlyos lehetett, amit a táskák fülének nyúlása is jelzett, az ajtó mögötti üres helyre zsúfolták be, így aránylag kényelmesen álldogáltak a lépcsőn.
A lány átölelte a fiú derekát, hozzá bújt édesen, szinte beleolvadt a másikba, egyé vált vele. A Mindentlátó kicsit fukarul bánt a leányka szépségével. Nem, nem volt csúnyácska, de az iskolai bálon egy-két csokornyi petrezselyemmel elüldögélt órákat is. De most, most lány volt, nő, akinek a szíve hevesen dobogott, karja, mint egy élő kötél fonódott a fiú derekára, és szorította, mert ez a férfi az övé, csak az övé!
A fiú, akinek teljesen egyéni öltözete, frizurája valami féle különcködést jelzett a többi ember számára, - az irokéz harcosok indultak csatába így a környező ellenséges, föld- és állatszerző törzsek kifestett, lóháton vágtató férfijai ellen - látható élvezettel hagyta ezt az ölelést, egy kis ideig. Aztán maga is ezt tette. A lány vállát átölelte, szorosan magához húzva, és a feje búbjára nyomott egy, amolyan legényes cuppanósat.
A lány felnézett rá. Szemeiben ott vibrált egy ismeretlen érzés fellobbanó szikrája, ami még majd ezután fog csak lánggá válni, mert eddig hírből hallotta, csupán olvasta, hogy van ilyen. És most itt áll egy új világ kapujában, még ha ezt most nem is tudja felfogni. Ábrándozó tekintettel várja a következő tettet, a megnyilvánulást, melyből érezni akarja, hogy fontos valakinek. Ő, a hétköznapok szürke verebe… gyönyörű galambbá válhat egy pillanat mámora által! És a jövő… szájon csókolta! Hosszan, kissé… tizenévesen, mint aki nem tudja, hogy a méz ízét, hogyan is kell kellő mértékben kiélvezni… esetlenül tették mindezt. De hiszen semmire se születtünk igazán! Mindent itt, ebben a világban kell megtanulnunk. Ajkuk nehezen hagyta ott a mámor mezejét. Szemükkel egymást ölelték… mindenen túl. Aztán egymáshoz simulva utaztak tovább a boldogság ringató konflisán!
Talán egy fertályóra telhetett el így, mikor a busz újra megállóhoz érkezett. Mindössze ketten növelték a fenti létszámot. Egy jó szituált negyvenes hölgy, és egy szőke leány. A nő megállt a kocsi elejében, de a lány hátra kéredzkedett a tömegen keresztül, mivel – az integetése erről árulkodott – valószínűleg ismerőse volt a hátsó részben. Elérte a még mindig ölelkezésbe feledkezett tinédzsereket. A fiú a szőkeségre nézett. Tekintetük egy pillanatra találkozott.
A fiú szemében valami egészen más fény kelt életre, mint ami a keblén pihegő lányka csókjakor ébredt benne. Megbabonázva bámulta a szőke tüneményt!
Meg kell hagyni, véle a természet bőkezűen bánt! Két kézzel szórta adományait e leány „megalkotásakor”. Szépség és báj… mestermunka!
Most sajnálom igazán, hogy nem vagyok festő, mert Leonardo mester hamiskás mosolyú remekműve veszélybe kerülne!
A szőkeségnek a fiúról az őt szorosan átölelő kicsinyke leánykára esett a tekintete. Ugyan háttal állt neki, az arcából alig láthatott valamit, de nem is volt szüksége rá. Végig siklott szeme a szerelmes kábulatban a szeretett férfi karjaiban álmodozó teremtésen… aztán visszapillantott a fiúra. Annak szemei itták magukba a látványt!
A szőke lány látványától olyanná vált, mintha elvarázsolták volna egy pillanat alatt. Hogy is írta egyik költőnk? „Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik! Igen, valahogy ilyen volt az a hatás, ami a legényt oly váratlanul érte!
A csatákban vannak győztesek és – mivel mindenki nem győzhet! – bizony vesztesek is.
A szőke hajú fenség szinte egy pillanat alatt győzött! Puszta megjelenése semmissé tette azt, amit a fiúi szív építgetett magában.
Fejét úgy emelte a magasba, mint egy amazon, s lábainál ott ’hevert” az áldozat, megsemmisülve.
A kis szürke galamb ebből mit se tudott. Ő továbbra is ott pihent a fiú ölelésében, álmodva egy szép világot, melyben ő is lehet egy kis hercegnő… legalább.
Eddig 4 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Herbák István András (#26337) | 2012. december 13. 18:15 |
Nem gondolom!!! Tudom! | |
Válasz Zseva hozzászólására (#26336). |
|
2. Zseva (#26336) | 2012. december 12. 17:44 |
Gondolod? :-) | |
| |
3. Herbák István András (#26335) | 2012. december 12. 17:29 |
Kedves Éva! A galambból sose lesz vadász! A galambnak az a "rendeltetése", hogy...hódítson és ne leigázzon! Ha ezt eléri, a vadász önként szögre akasztja a "puskáját" és visszaadja a "vadászengedélyét"...is! | |
Válasz Zseva hozzászólására (#26327). |
|
4. Zseva (#26327) | 2012. december 11. 20:16 |
Történtek már csodák, és a most még kis szürke galamb egyszer csak kivirul és ő lesz az, aki leigáz majd sok, most még "azt hiszi" magát örök vadásznak képzelt férfit... :-) | |
| |
