Csapda... (2)
Dátum: 2012. október 31. 13:16Műfaj: PrózaCimkék: barátság, szex, csapda |  |
Hogy is volt?... Piszkosul le voltam égve. Az a sok pénz úgy elfolyt a kezem közül, mint a víz. Tudatosan hagytam, hogy csorogjon, amíg már csak egy csepp maradt belőle. Jó érzés volt, amíg volt. Azt pótoltam, amit már olyan régen nélkülöztem. A tervek összezsugorodtak a végére.
A nagy álmokból kicsi megvalósult ugyan, és amíg tehettem, kértem és kaptam is segítséget hozzá. Aztán rájöttem, hogy sokat akarok, keveset bírok.
A férfitől, aki felajánlotta a segítséget, elfogadtam ugyan, de közben rájöttem, nem fogom tudni megadni az árát. Nem lesz miből, ezért időben leállítottam, becsületből. De ő már akkor is rafinált volt, azt mondta, elkéstem ezzel, már sok mindent megcsinált, ami neki munkába, időbe, pénzébe került. Itt kezdődött el a csapda.
Rendben, ki fogom fizetni. Igen ám, de miből? Próbáltam időt nyerni, egy darabig ment is. A terve abszurd volt, de nem lehetetlen.
– Tudom, ha elmondom, lehet, hogy haragudni fogsz rám - mondta. Van más módja is, hogy rendezd az adósságod.
– Hogyan?
– Mondjuk, természetben. Közben mosolygott a nem létező bajusza alatt. Olyan volt, mint egy gyerek, aki kérni szeretne valamit. Olyan hízelgő. Én pedig nevettem ezen az egész ötleten, annak tűnt, de egyenesen a közepébe talált. Hirtelen átfutott az agyamon ez az egész morbid ötlete, hiszen ez a férfi a fiam lehetne? Vagyok, aki vagyok, de azért mégis?! Hogyan? Aztán elkezdte körülírni a dolgot, hogy milyen régóta figyel, és hogy elindítottam benne valamit. – Persze, a fantáziáját… Ez új volt számomra, nem szoktam hozzá, hogy kerek perec megmondja valaki, le akar velem feküdni. Ez ilyen egyszerűnek tűnik, kimondva. De ő nem mondta, csak nagyon ügyesen körülírta. – Két legyet egy csapásra. Nem is olyan lehetetlen – gondoltam. Megszabadulok az adósságtól, és kielégítem a fantáziáját. Megtehetem, ha akarom. Egyedül élek. És hol marad a becsület? – Felesége, és kislánya van, tőlem száz méterre. Hogy képzelte ezt? Én nem tudhattam, hogy gondok vannak a kapcsolatában. Nem foglalkoztam azzal, hogyan és mint élnek. A nőt nem is ismertem, nem volt barátkozó típus, vagy éppen a vetélytársat látta bennem, azért olyan tartózkodó? Ez a része a dolognak eszembe sem jutott. Ekkor visszagondoltam, milyen sokszor jött fel hozzám, csip-csupp dolgokkal, megittunk egy-egy sört, elszívtunk egy-egy cigarettát, csak úgy pihentetőleg, és hétköznapi dolgokról csevegtünk. Többször kértem tőle apróbb szívességet, gondoltam ilyen módon meghálálom, megosztottam vele, amim van, cigi, sör, egy kis csevej. Ennyi. De ez, valami más. Valami, ami nekem eszembe sem jutott.
Eddig 2 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Zseva (#26230) | 2012. november 23. 17:42 |
Kedves Macsek! Egészen jól közelíted meg a kérdést. Jól látod, "legtöbbször utólag derülnek ki..." :-) | |
Válasz Macska hozzászólására (#26123). |
|
2. Macska (#26123) | 2012. november 04. 23:10 |
Kedves Éva! Úgy látom, mi hasonló pocsolyákba léptünk bele. Előre nem tisztázott helyzetekbe kétféle ember megy bele: a naivan jóhiszemű és a rafinált számító. Ilyen történetek általában a kettő találkozásából születnek. Én is jártam így, jó barátnőm is, legfeljebb egyikünket sem a testiség terén akartak kihasználni. Naivak voltunk. Azt tanultuk, hogy ha ismerünk valakit tíz vagy több éve, és nem volt vele bajunk, még nem biztos, hogy valóban ismerjük. Ha bármikor a tisztázatlanság irányába visz el bennünket a másik ember, akkor kérhetjük, hogy legyen a dolog előre tisztázva. Csak akkor vesz zokon, ha eleve sunnyogni akart. Akkor nem kár érte. A tisztességes pedig észbe kap, hogy majdnem félreértés adódott, és együttműködik egy méltányos megoldásban. Persze, mivel az egyik főszereplő a naiv, a dolgok legtöbbször utólag derülnek ki… | |
| |
