Falak között...!
Dátum: 2013. szeptember 19. 10:13Műfaj: PrózaCimkék: érzések, gondolatok, elemi erők |  |
Bezártam magam a négy fal közé… és nekem mindig ilyenkor jutnak eszembe bokros teendőim. Elmúlt napok elmulasztott órái ezek… Mennék én, de ha kinézek az ablakon, köntösöm fázósan összehúzom magamon…
Le vagyok lassulva. A legtöbb, az a pár méter a szobám és a konyha között, amit oda-vissza megteszek. Nem kárpótol semmiért! Bezártam magam a négy fal közé... Elvesztegettem időm legjavát, nem kihasználva a kapott ajándék jó időt, csupa haszontalanságokra fordítottam… és nekem mindig ilyenkor jutnak eszembe elmúlt napok elmulasztott bokros teendői… Mennék én, de ha kinézek az ablakon, köntösöm fázósan összehúzom magamon.
Olyan hideg lett a lakás! – Megborzongok. Mégis rászánom magam miután valami harapni való után nézek…., hiszen éhes vagyok. Majd útba ejtem a fürdőszobát, és megnyitom a forró vizes csapot. Felesleges is hideg vízzel vegyítenem, simán belecsobbanhatok az alig negyven fokos forró vízbe, amit csak én hiszem, hogy annyi, amennyinek lennie kell. Simán elbírom… Ebben a tudatomban merülök mindig alá. Behúzom magam mögött az ajtót, kis időre hagyom, hadd melegedjen fel a helyiség… Így szoktam!…
Eltelik pár perc… miközben ismét visszatelepedek kedvenc fotelembe, és visszasüppednék, ha nem szólna rám a lányom, teljesen meg is feledkeznék talán arról, hogy még mindig csobog…
Az egyetlen meleg helyiség a fürdőszoba és nem is vágyom másra, egyébre, többre csak hogy ellazuljak, és átmelegítsen végre a forró víz, ami már nem is olyan forró, hiszen lehűtötte közben a hideg kád és a levegő…
Már rég leszoktam bőröm kényeztetéséről, a habos-babás, bébis, illatos olajak ideje lejárt…, így meg kell elégedjek az átlátszó buborék-mentes vízzel,... de ez legalább meleg és jólesik.
Körbejártatom lassan a tekintetem… az évtizedek során megkopott matricákon elidőzök kissé, a fehér egyhangúságát már csak ezek a mesefigurás színek törik meg a csempéken… Bántja szemem a bura nélküli égő erős fénye, mégsem csukom be, mert régmúlt emlékeknél most nincs semmi kedvem elidőzni... Egy valami mégsem hagy nyugodni,.. egykori élettársam jut hirtelen az eszembe, és a körülményei, a balesete…
Egyszeriben sürgős teendőm közül egyedül ez lett, felhívni őt mielőbb telefonon… Vajon mi lehet vele? Hogyan viseli a megpróbáltatásokat?... Hogyan birkózik meg a tudattal, hogy többé nincs lába, még ha maradt is belőle valami?
Azt eddig is tudtam, hogy van segítsége, nem hagyták őt teljesen magára. Lánya, testvére rendszeresen látogatja. Egyszer én is elmentem hozzá…
Gyorsan magamra húzom a köntösöm és felhívom telefonon…
Miután megbizonyosodtam róla, hogy a körülményeihez képest jól van, és kissé megnyugtatott, hamarosan megkapja új „cipőjét” – így mondta - a hallottaktól mégis a hideg veríték is kivert. Abban a pillanatban úgy éreztem akár kezdhetnék mindent elölről,… behúzva magam mögött a fürdőszoba ajtaját és soha többé ki nem jönni onnét...
A cikket írta: Alíz
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketMég nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
