Fifi és a csúcspont
Dátum: 2012. szeptember 29. 15:26Műfaj: PrózaCimkék: hormonok, szerelem, humor |  |
...Arra gondolt, hogy talán nem elég tápláló ételt adott neki, vagy nem járt elég alaposan utána, hogy mi kell egy ilyen jószágnak. Mindenesetre megkérdezte az állatorvost, hogy szerinte miért csinálja ezt.
Ismerősöm kutyájának - nevezzük Fifinek - igazán jó dolga van. Fifi mindent megkap, amit egy szerető gazdi csak adhat. Finom kosztot, törődést, ápolást, játékot és természetesen a mindennapi kiadós sétát. Rendszeresen elviszik az állatorvoshoz, és még a házba is beengedik. Ő mégis olyat tett, méghozzá többször is, amivel megdöbbentette, és gondolkodóba ejtette a gazdit. Az történt, hogy békés sétálgatás közben idegen kutya ürülékére lett figyelmes, majd hopp, a szájába kapta, és megette. Kiáltott a gazdi, hogy "nem szabad", de Fifi mindig olyan hirtelen cselekedett, hogy esély nem volt közbelépni. Utólag ugyan szégyenkezett, mert olyat tenni, amit megtilt a gazdi, hát olyat egy jó kutyának mégsem lenne szabad, de mindig késő volt. Fifi nem bírt ellenállni, szegény gazdi pedig kétségbe esésében már-már önmagában kereste a hibát. Arra gondolt, hogy talán nem elég tápláló ételt adott neki, vagy nem járt elég alaposan utána, hogy mi kell egy ilyen jószágnak. Mindenesetre megkérdezte az állatorvost, hogy szerinte miért csinálja ezt. A szakembernek több sem kellett, felvilágosította a tanácstalan gazdit. Fifi egy nőstény kutya. Habár ivartalanított, de attól még nőstény. Ha egy hím kutyafülű ilyen-olyan nyomokat hagy maga után, azt Fifi az erre szakosodott, profi szaglásával képes azonosítani. Az ellenkező nemű kutyatársnak még az elpotyogtatott nyomaiban is megérzi a számára izgalmas információt hordozó kémiai anyagot. Amikor Fifi ezzel az anyaggal találkozik - foglalta össze a lényeget az orvos - az élete egyik csúcspontja - még akkor is, ha azt egy rakás "hogyismondjammiben" találja meg.
Emberek, gondolkodjunk csak el egy kicsit ezen! Nos, ki ismer magára? Hány szerelembe esett szív kiáltott már fel kétségbeesetten és értetlenül így: egy rakás szerencsétlenség, mit szerethetek rajta?; de hiszen olyan gáz!; mi lesz így ebből?, normális vagyok egyáltalán? - és hasonlóképpen? Nem vonom kétségbe senki józan ítélőképességét, és csak általánosságban beszélek, de bennem bizony felmerült a kérdés, hogy vajon mennyivel járunk a négylábúak előtt, ha a kémiával találjuk szembe magunkat…
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketEddig 2 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Zseva (#25851) | 2012. október 01. 10:00 |
És hány ember próbálta elhitetni magával, hogy nincs is másra szüksége, mint a kémiára, ami a másikhoz vonzza, mert többre egyszerűen amaz képtelen. Míg idáig eljutott eltelt egy kis idő. Ha egy bizonyos célra neked szükséged van rá, és nem adod meg, akkor egyszerűen megkapja mástól és ott maradsz az önbecsüléseddel magad. Van, akinek sikerül ebből kitörni. :-) | |
| |
2. Bányai János (#25828) | 2012. szeptember 30. 11:35 |
"A szerelem sötét verem."(?) Az ember se lát, se hall, csak a "kémia" | |
| |
