Francia kert
Dátum: 2013. január 09. 20:58Műfaj: PrózaCimkék: gondolat |  |
A forrást keresed, utad mégis visszajár arra a helyre, ahol már voltál. Nem, ne hidd, hogy eltévedtél. Olyan ez, mint az élet útja. Még nem tanultad meg a leckéd, visszarendel.
Rohanó buszom ablakából hirtelen megpillantottam egy kertet, tele rakva, tarka giccsekkel. A késztermékek világában vásárolt tárgyak cifra kavalkádja. Harsogó színű ruhákba öltöztetett gonosz törpék, taligát tartó pocakos kis vakond, féllábú gipsz gólya, hátán almát cipelő sünike és sok efféle tárgy. Nincs harmóniája, sem szépsége, még csak üzenete sem a világ felé, a szükségtelen vetélkedés jele. Ekkor elhatároztam, én is építek egy kertet. Igazából író vagyok, na de az írók is kertészkedhetnek. Igen. Az írók is kertészek, a szavak és mondatok kertjében dolgoznak azon, hogy kifinomult gondolataikkal, gazdagítsák az olvasó fáradt, elveszett lelkét, értelmét. Sokat töprengtem azon, milyen zöld uralmat is szeretnék. Angol? Az angol kert a bibliai bűnbe esést szimbolizálja, a csodás éden virágzását. Ezek a kertek tudatosan rafináltak, a rendetlenségekbe és a szabálytalanságokba rejtik el a művészetüket. Japán? Túl tökéletes a szépsége, a harmóniája, az élni akarás vágya. Az én zöld birodalmam a francia kert lesz. Egy arisztokrata park, mely a sznobízlésűeknek semmit sem mond. Nagyon alapos és szigorú tervezéssel lehet elérni a spirituális hatást, amitől a látogató, önarcképét meglátva, vándorol és bolyong, a néha sírkertnek is tűnő növényi múzeumomban. Az élet nagy zöld színpadán.
Az allé fehér apró zúzott kövekkel lesz végig hintve, melynek az egyik oldalán oszlopos gyertyánok mutatják komor tekintettel az utat. A másik oldalon júdásfák, vérjuharok magasodnak egymást váltva, törzsükön kúszó loncok, közöttük apró szentek hűsölnek kőtalpakon. Az út végén a császárfa koronája köszön mély alázattal az ide látogatónak. Ha madártávlatból néznéd a kertem, rejtelmesnek tűnő, szigorúan szabályos, szimmetrikus, geometrikus, mértani formákat látnál. Mintha művészi kényszerrel, többször is megerőszakoltam volna a természetet. Ha belépsz a birodalomba, a zöld és színvarázs labirintusába, ez már nem látható. Sétálsz az élő szobrok és falak, a bukszusok madárdalos uradalmában. Tudtad, ahol ágak hajtanak, oda előbb utóbb énekes madarak költöznek. Tömény zöld díszkertembe tarka, illatos virágágyásokat építek. Délcegen álló, fehér és császár liliomokat, tearózsákat. Másfelé, arany violát, gyöngyvirágot, kék nefelejcset, vérszínű szegfűt. Üdítő pompát kölcsönöz a szívednek és gondolat erejével hat rád. Így tovább lépsz a rengetegbe, mely bentebb és bentebb csal. Utadon kőszobrok állnak némán, mégis olyan érzés járja át lelked, mintha élnének, titkon figyelnének. Tudd, itt mindennek lelke van! Neked mesél, a tiszafából formázott fejedelem, hozzád szól a kezében tartott mirtusz korona. Kovácsoltvas és fa elemekből készült kis padon lábuk elé ülhetsz, hogy rejtelmüket megfejtsd. A forrást keresed, utad mégis visszajár arra a helyre, ahol már voltál. Nem, ne hidd, hogy eltévedtél. Olyan ez, mint az élet útja. Még nem tanultad meg a leckédet, visszarendel. Ha elég figyelmes és türelmes vagy, megtalálod a forrást, mely a francia kertem lelke. Lótusz kehelyben álló, rád tekintő nő, kezében a csorba korsója, melyből kristályvíz folyik egy kis tóba a fehér tündérrózsák közé. A kőből csiszolt nő testén lián tekereg, melyből, a páratlan szépségű golgotavirág nyílik. A francia kert domináns, monarchikus titkát talán soha meg nem fejted.
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
