Gerard... (2)
Dátum: 2013. szeptember 09. 08:10Műfaj: PrózaCimkék: barátság |  |
Egyszerűen nem tudtam levenni a szemem a képernyőről. Olyan érzelmi töltetű volt ez a film. Ezt látni, érezni, hallani kellene mindenkinek, belefeledkezni a gondolatba, annyira magával ragadó volt…, egy ritkaság.
Gerard nem volt ám olyan egyedül, mint ahogyan előadta és gondolta,… csak annyira el volt telve az önsajnálatával, hogy észre sem vette, barátnője milyen odaadással szereti őt önmagáért, aki ráadásul szemrevaló teremtés volt, és aki alig várta, hogy odabújhasson e nagy mackó mellé, néhanapján. Csak egyel nem számolt, hogy a férfi miután megismerkedett az idős hölggyel új szokásokat visz addigi egyhangú életükbe. Nem ragad le azon a szinten, hogy egy semmirekellőnek tartsák továbbra is őt. Meghitt együttléteiket jól kihasználva örömmel felolvasást tartott egy-egy újabb ajándék-könyvéből…, amit percig sem bánt a nő, látva a férfin, mennyire komolyan teszi mindezt. Őszintén csodálta ezért… és szívesen hallgatta. Bár azzal, hogy mit gondoltak mások róla, eddig sem igazán törődött. A nélkül, hogy a férfi tudta volna ezt, neki egyedül őrá volt szüksége. Akiben látta eddig is az igyekezetet, hogy megkeresse, és végül megtalálja a számára fontos dolgokat… ha az a kertészkedés, akkor azt.
A férfi legtöbbször, mert nem volt más, kivel megoszthatta volna újdonsült szokásait, igazi örömét lelte cicájában, aki vele szemben elhelyezkedve az asztalfőn, monológját türelemmel végighallgatta. Nemegyszer felkapva fejét az önmagával való vitatkozásokra, amikor hiába kereste, az értelmező szótár mindenre kiterjedő magyarázatát. Ilyenkor türelmetlenségének a cicája volt az egyedüli kárvallottja, aki behúzva fülét, farkát és menekülőre fogta.
... Az idő folyamán tökéletesre fejlesztette az ismereteit. Fanni gondoskodott arról, hogy soha ne maradjon könyv nélkül. Meghívta magához az idősek otthonába egy teára és megmutatta gyűjteményét. Ezen alkalommal Gerard egy csokor virággal szeretett volna kedveskedni, amit ottfelejtett a barátnője asztalán. A nő szeme felcsillant, amikor meglátta, de hamar csalódottság vett rajta úrrá, amikor az hirtelen eltűnt a szeme elől… Először érezte azt, hogy a férfi titkol valamit és addig nem nyughatott, amíg ki nem szedte belőle, kinek is szánta azt a csokor virágot?
Természetes, hogy a férfi először hallgatott. Tetszett neki ugyanis, hogy féltékeny rá, de aztán jobbnak látta bevallani, hogy az illető hölgy nem más, mint az a kedves idős hölgy, aki őt meghívta magához egy teára…
Ismerősei, barátai is meglepődve fogadták a változást… Nem értették, ugyan mi történhetett a „barátjukkal”, honnan ez a hirtelen jött tudománya, választékos beszéde,... de, hogy mi történt, mi váltotta ki ezt benne, arról Gerard nem volt hajlandó beszélni egyiküknek sem…
Attól kezdődően ugyanis, hogy elindult e két ember között, az érdeklődés a másik természete-, szokásai-, élete iránt, olyan erős és szoros köteléket jelentettek egymás számára, hogy szinte elválaszthatatlanokká váltak… Ki is értette volna meg ezt?
Fanni számára is ezek a rövid alkalmak jelentették a mindent az otthon egyhangúsága után. Őt, aki valamikor egyéb ismeretekből szerzett nagy tudású, kutató foglalkozású, olvasott embernek számított, azzal, hogy megoszthatta és átadhatta az ismereteit valakinek, még ha az egy tanulatlan, naiv, de jó lelkű és az újat befogadni-, hallgatni képes ember,... boldogsággal töltötte el…
*
Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a számomra felejthetetlen élményt jelentő filmet, ami szinte szavakban átadhatatlan. Azt látni, hallani kell! A film címe most ugyan nem jut az eszembe, de Gerard Depardieu színészi alakításaira rákattanva, akit ez érdekel, megtalálja…
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketEddig 2 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Zseva (#28099) | 2013. szeptember 17. 21:08 |
Közben eszembe jutott a címe: "Nem beszélek zöldségeket"... :-) | |
| |
2. Zseva (#28049) | 2013. szeptember 14. 08:27 |
Nekem ez a film sokat mondott... ahogy elnézem, másnak nem sokat. Mitől formálódhat az ember, ha nem egy ilyen váratlan, hirtelen "jóakarótól", aki megmutatja az utat?... Milyen kevésen múlhat egy dolog. Az érték, amit felállítottál magadban, egy pillanat alatt semmivé válhat, csak egy igazi ember kellett hozzá!... Valaki, aki többet tud nálad... aki a dolgok mélyére is lát. Mert neki valamiért ez megadatott. | |
| |
