Halálom gyümölcse az élet

Szerző: Pósán FerencDátum: 2015. május 24. 23:34

Műfaj: VersCimkék: szeretet, mosoly, vers, gyümölcse, gyümölcs, élet, halál, ferenc, pósán, boldogság, gyermek, gyerek

Sápadt kóróként vidáman mosolygok,
ó élet, benned vagyok elfojtva,
kiben sosem csalódok.
Megsimogatsz, megnevettetsz,
csak hogy ne érezd lélegzetemet,
míg rút koponyámból eperfát növesztesz.
Közben a világ eltemet, elfeled.
A madár sem emlékezik meg már arról,
ki elhalkult, ki nem sír, ki nem nevet.
Ki elhalkult, ki nem sír, ki nem nevet.

Eleinte úgy véltem, ha meghalok,
nekem sírboltom se lesz, egy ároknál
jobbat nem is érdemlek, úgy sem kapok.
Ehelyett arany húrokon zengtek nekem,
szeráfok, kerubok, mindenféle angyalok.
És nem csak halálomban, hanem életemben.
Tar kopasz fejem idejére, meg kellett élnem,
hogy beismerjem, tévedtem.
Ezüstlő, lassan ragyogó csillagként éltem.
Ezüstlő, lassan ragyogó csillagként éltem.

Szavakban ragyogtam, tettekben arattam,
bár nem vetettem mást, csak gyarló,
bűnbánó önmagam. S nem hiába,
mert nem mentem el úgy,
hogy ne hagyjak magam után életet.
Elmúló fásszárú szívként, egy gyümölcsöt,
magva, az örök képzelet.
Húsa, egy kisember, ki helyettem is
boldogan él, boldogan nevet.
Boldogan él, boldogan nevet.