„Így jártatok”
Dátum: 2012. augusztus 08. 23:21Műfaj: PrózaCimkék: vezetők, értékek, értékrend, társadalom |  |
A vezető nem vethette oda nagy lazán az éhen maradtaknak, hogy "Így jártatok", mert még ekkora pökhendiség nélkül is fennállt a lehetőség, hogy őt egyék meg vacsorára a beígért nagy fogás helyett.
Most egy ősközösségben vagyunk. Társaink elég vadak, általános a faragatlanság és az egyszerűség. (Később még sokat finomodnak.) A kaja és a biztonság központi kérdés. (Később sem alakul másképp.) Az állapotok némileg élénkebben emlékeztetnek az ős-káoszra, mint mostanában, a szervezetlenség még sokáig fel-felüti a fejét. Egyszer csak becsörtet a képbe egy kőkorszaki szaki, hangosan makogva és huhogva elkommunikálja, mekkora király patakot talált, ami telis-tele van fincsi hallal, és mind csak arra vár, hogy egy barlanglakó gyomrában kössön ki. Őseink erre felkapják a fejüket, eldobják a tegnapi csontot, és már iramodnak is a szerencsés ős, immáron a vezetőjük nyomába.
Bizony, a sikeres felfedező, miután az emberi jóság mellett felsorakoztatott még olyan értékeket, mint egy mindenkit érdeklő újdonság, egy megalapozottnak vehető információ, valamint az adott pillanatban korszerűnek számító kommunikáció, lehetőségeit öntudatlanul is kiaknázva, automatikusan vezetővé avanzsált. Azt hiszem, eszébe sem jutott, hogy a jövőben mivel jutalmazza meg ezért a társadalom. Szerintem ő még javában a gyakorlatiasabb fajtából való volt, ráadásul nem hiszem, hogy sokat kombinált. Egyszerűbb volt neki önmagából kiindulnia, ezért inkább nem bízta a véletlenre ezt a jutalom dolgot. Előbb jóllakott, és csak az után indult szólni a többieknek, hogy itt még nekik is jut. Ő még tudott a mának élni. Nem hiszem, hogy a dicsőséggel járó olyan előjogokat forgatta ős-buksijában, mint a tekintély vagy a hatalom. Ha érdekelte is a dicsőség, magáért a dicsőségért érdekelte, illetve ha őspasi volt, akkor az őscsajok szimpátiájáért.
Tehát mentek a patakhoz, az ősidőkben akár egy napig is tartott az út, mire megérkeztek. Ős-vezetőjük közben végig szolgálatot tett a társainak azzal, hogy elvezette őket. Azért ő, mert ő ismerte az élelem lelőhelyét és az oda vezető járható utat. (Az újkori terminológa a kompetencia kifejezést használja.) Úgy képzelem, hogy miután egy ilyen vezető sikeresen végigkalauzolta a csoportot az úton, el egészen az ígéret (értsd pl.: ehető növény, állat, tojás, biztos menedék) földjére, és látta, hogy azok éhesen és főleg boldogan vetik magukat mindenre, amit csak érnek, büszkén kidüllesztette szőrös mellét, és pont úgy csinált az öklével, mint King Kong az Empire State Building tetején. Hálásak voltak neki a jóllakottak? Mi az, hogy! Elnevezték, mondjuk Patakinak, és ha legközelebb azt makogta, hogy tartsanak vele, mert valami nagyon jót talált, még a lustábbak is megemelték a hátsójukat, hogy kövessék, hiszen bizonyította vezetői rátermettségét. (Akkoriban talán Pataki reflexnek nevezték az ilyen jelenséget, ez a későbbiekben mindenesetre más nevet kap.)
Kár, hogy azóta sok olyan sallang tapadt a vezetőség fogalmához, ami a kezdetekben nem állta volna meg a helyét. Például Pataki még nem mondhatott olyat, hogy odaviszi a többieket, de neki kell a zsákmány két harmada. Aki ilyesmivel próbálkozott, azzal szerintem odavitették magukat, ott pedig - jobb esetben - elzavarták.
Szerintem az sem fért bele, hogy őt többnek, jobbnak, értékesebbnek kezeljék a többiek, mint önmagukat, és vessék magukat alá a mindenkori akaratának, mindenben. Végül is bárki képes volt keményen megdolgozni a zsákmányért, akkortájt talán jobban tisztában is voltak ezzel az alapvető emberi adottsággal. Tehát, ha Pataki önkényt akart, azt legfeljebb zsarnoksággal érhette el. Például, ha nem mondta meg, hol a kaja, csak időnként odavetett egy-egy falatot, versenyt teremtve ezzel a társak között - előbb csak a koncért, majd a kegyeiért. (E téren a faj rövid időn belül az állatvilágban egyedülálló ütemű tanulást mutat.)
A szenvtelenség sem férhetett bele. Biztosan előfordult, hogy megtették a fárasztó utat, a végén mégsem találtak semmit. A vezető nem vethette oda nagy lazán az éhen maradtaknak, hogy "Így jártatok", mert még ekkora pökhendiség nélkül is fennállt a lehetőség, hogy őt egyék meg vacsorára a beígért nagy fogás helyett. (Ma sem mindegy, hogy enni adsz, vagy beetetsz.)
Ami beleférhetett? Talán, ha egy napon a törzs másik tagja is fel tudott mutatni valami hasznosat, amit megosztott a társaival, őt ugyanúgy követték, mint annak idején Pataki kollégát. Attól fogva már ketten voltak hiteles figurák. Azt persze én sem tudom megmondani, hogyan érintette Patakit az a fejlemény, hogy más is rendkívül népszerű lett. Úgy látszik, hogy sokat emlegetett vezetőink ősei sem úszták meg változásmenedzsment nélkül. Mindenesetre a dolgok könnyebben érthetőek, ha az eredetüket vizsgáljuk. Eszerint, ha Patakiban egyszer már megvolt a jóság ahhoz, hogy osztozzon valamin, amit akár meg is tarthatott volna magának, talán feltételezhetjük, hogy nem ütötte agyon az utána sikeresen szereplőket. (A természet fent szemléltetett, eredendő értékeken alapuló és zseniálisan működő kiválasztó mechanizmusa idő közben drasztikusan teret veszít. A társadalom számára fejlődési lehetőséget a világméretű folyamatok körkörössége jelenthet.)
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketEddig 2 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Macska (#26617) | 2013. február 24. 20:50 |
Kedves János! Köszönöm szépen! Igen, azt szeretnék vele, gondolatot ébreszteni, mert a vezetői hozzáállás régóta az emberi közösségek égető problémája. Ezt az írást közvetlenül egy volt munkahelyi főnököm viselkedése váltotta ki, ennek ellenére vonatkozik minden szintű elöljáróra. | |
| |
2. Bányai János (#26616) | 2013. február 24. 19:41 |
Kedves Macska! " A módszerek később kifinomultak" a problémák viszont megsokasodtak. Megszünt a közvetlen kapcsolat, és ezzel az egyéni felelősség is. Szerencsés esetben találkozhatunk az illetékes szóvivővel. Gondolatébresztő írás, gratulálok! | |
| |
