Kétszázhetvenhárom egész egyharmad
Dátum: 2014. július 06. 16:11Műfaj: PrózaCimkék: történet |  |
A vágy halt meg. Igen a vágy! Aztán jöttek az anyagi gondok, nem stimmelt semmi a kockás papíron hiába vetettünk múltból jövőbe empíriát. Nem segített semmi számítás.
Kétszázhetvenhárom egész egyharmad
A vágy halt meg. Igen a vágy! Aztán jöttek az anyagi gondok, nem stimmelt semmi a kockás papíron hiába vetettünk múltból jövőbe empíriát. Nem segített semmi számítás.
Most ne simogass
Aludnék és ne fagyassz
Hideg kezedben ott a passz
Nem érdekel már a pátosz
Hagyj, most ne vágyakozz
Mondhatok nemet, hogy hagyj
Nem! Nem! Ne!
Ne futtasd kezed mert fáj
Testemen hideg most minden és bánt
Sikítva kérem, mert testembe vág
Minden érintésed fájdalomba csukott ház
Mást tőlem se vágyj már át
Szerelmet
Nem adhatom álmod vad vágányát
Mocsok illatát
Hagyj végre magamban hagyj
Vége már!!!
Sikoltott reggeli tüzében a hajnali nap földet érintő sugarát ezüst fénnyel szórta világba ezer lépés után az égben szunnyadók vágyak otthonába. Halkan vicsorgott rám az estben szerzett vágy, és nem tudtam hová tegyem magam. Mit tegyek?
Fájt minden lépésem, de siettem a huszonegyes megállójába. Hajnali arcok párnától simított arccal halkan suttogtak kiteljesült szerelmet arcomba, ám én nem tudtam hajnali pírt osztani és semmi mást.
Halkan bandukolva csikorgó kavicsok utálták újra talpam erőszakát és szívemben halkan kullogott a nulla kelvinfok.
Hurrá! Hajrá! Végül is élünk!
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
