Mi számít, ha már semmi sem?
Dátum: 2014. augusztus 06. 12:00Műfaj: PrózaCimkék: segítség nyújtás, csalódás |  |
Milyen jó, hogy sikerült úgy kialakítania az életét, a napjait, hogy a kutya sem szólhatott most már bele... Ezt egyedül ő érezte, senki más, ezért tudott ugrani, semmit sem mérlegelni, nemet mondani meg főleg nem tudott...
Nem függött senki mástól, nem kellett alkalmazkodnia senkihez, legfeljebb odébb tette a rá váró feladatokat, amit általában előtte eltervezett, de bármikor felrúghatta azt, majd idővel bepótolja. Nyugdíjas. Egyedülálló. Hiszen ráér! Akkor változtatta meg a napi programját, amikor csak akarta. Az sem számított már, hogy van egy kertje, ami viszont törődést igényel néhanapján, ha a dolgok úgy hozzák. De eddig sem volt erre minden nap szüksége. Fáradtság? Mi az nála?
Ezért sem lepődött meg, amikor megszólalt a telefonja. A sógora hívta...
Miért ne cselekedjen valami jót, hasznosat, ha egyszer ezt kérik tőle? Nem vette áldozatnak, megoldhatatlannak, legfeljebb időigényesnek. Rá gondoltak mindketten, főleg a nővérének jutott elsőre eszébe, hogy ő is a világon van, nem valaki más. Eszébe jutott? Bizony sokat tett értük a múltban is, többet, mint mások. Nem volt most idő ezen gondolkodnia. A korábbi sérelmeket félre kellett tennie, hiszen a testvére nagy bajban van, beteg. Ezt eddigre már jól tudta. Megtiszteltetésnek vette sógora kérését, hogy legyen a segítségükre, álljon rendelkezésükre, amikor csak szükségük van rá. Majd, ha hívják, és szólnak, akkor menjen. Menni fog.
Természetes volt ez a részéről, hogy minden sérelmet félretéve megtesz mindent, ami tőle telik. Nem lehet szó fáradtságról! Mindenre, még a legrosszabbra is felkészült miközben várakozott. Hogy maga is segítségre szorult, az csak úgy átfutott az agyán.
A programját e szerint alakította át. Minden ráér - gondolta. Mit érdekli őt most a kert, ha ez a legfontosabb, hiszen bajban vannak ők, ketten? Neki pedig, aki még egészségesnek érezheti magát, segítenie kell! Rá van szükségük! Ez az első. A testvéréről van szó, vagy mifene, meg a sógora is erre kéri?! Hogy vele mi van? Kit érdekelt.
Nem semmi dolog azért ennyi év után, ha jobban belegondol még az elhatározásuk sem, hogy lakóhelyet változtatnak, hátrahagyva minden kényelmet és pompát, egy csodálatosan berendezett házat, kezdetben talán hétvégit, aztán felújítva otthont hagyva maguk után, elköltöznek egy sokkalta szerényebb körülmények közé, annak minden procedúrájával együtt, ráadásul nem csak egy várost hagyva maguk után, hanem vissza a kezdetekhez, ahonnan egyszer elindultak? Becsomagolva szinte az egész életüket, dobozokba?
A sógora és a nővére, akiknek nagy sokára végre benőtt a fejük lágya, elég későn, ami azt illeti, végre belátták, hogy ebben a korban, amiben leledzenek már nem számíthatnak többre, jobbra. Csak a biztonságuk a fontos. Kaptak egy utolsó lehetőségen. Még talán pár évet, egy kis időt. Így mondta a sógora. Az sem lehetett könnyű, hogy ezt ki mondta, e mellett döntöttek... Mi minden előzhette ezt meg? (Bele sem merek gondolni!) Ez a szemében is nagynak számított. Neki magának, kiről ez most szól, belegondolnia is nehéz volt, mert ő maga erre nem lett volna képes egyedül, kilátástalanul a jövő elé nézve, társ nélkül, egyedül, a megszokottat feladva, másodmagával? Ugyan, hogyan? Pénz és minden egyéb híján? Hova is? Nem ment volna. Ezt tudta jól. Neki nem! Nem, és nem.
De ismert annyit azért a sógorából, hogy ne adja alább, ha rajta múlik. Azt a kényelmet, szépséget, és mindent, amit ott az előző lakásukban megteremtett kettejük számára, és mégis képes feladni, itt is meg fogja teremteni. Csak idő kérdése az egész. Talán még nem késő!
Az az ember, aki belevetette szinte minden kreativitását, tudását, képességét és energiáját egykor a környezetváltozásba, kettőjükért, most sem fog megrettenni, megelégedni azzal, ami van, hogy holmi lakáscserével kell megoldania a problémáját...
Keresései során sikerült is kikapnia bagóért egy földszinti tégla lakást, egy másik városrészben, de kvalitását illetően magasan az előző városhoz képest. Pécs nem éppen kutya füle. (Ez nem csak a saját véleményem, ha egyszer ez a lakás, ami a céljaiknak, hátralévő éveiknek megfelel, természetes, hogy felújításra szorul és pedig minden szempontból. Nem kevés pénzébe és idejébe fog kerülni.)
Tudta, sógora nem fog kétségbe esni a látottakon. Nem először hozott fel a semmiből is valamit. Hogy honnan volt ez a képessége? Ki tudja? Kár is ezen gondolkodni. Volt és kész. Még annak ellenére is meg tudta tenni, hogy maga sem egészséges. Kevés idő volt arra, hogy többet is megismerje ebből a mindig tettre kész emberből, aki a semmiből képes volt valamit összehozni, ha nagyon akarta. Ne becsüld alá az embert!
Most csak egy számított. Az, hogy segíteni tudjon. Amikor kérik, a rendelkezésükre álljon! Nincs idő már arra, hogy régmúlt szarságokon rágódjon, amikor nem éppen előnyös oldaláról mutatkoztak meg számára e kényszerű rokonok. Kerekedjen már ezen felül! - mondta magának. Nem a saját, hanem a nővére választottja volt, és ehhez neki az égvilágon semmi köze nem lehetett, sem ráhatása. Ez nem az ő, hanem a kettőjük döntése volt.
(Mint ahogy a tiéd meg az, ha mindezek után, ami történt többet nem akarod ismerni őket. Mi történt? Mi változtatta meg a véleményed velük kapcsolatban ilyen rövid idő után? Ki tudhatja? Egyedül te.)
*
A szomorú persze ebben az egészben az, hogy a legnehezebb pillanatokban is az emberi gyarlóság győzedelmeskedik mindenek fölött, mint ahogy a múltban, úgy a jelenben is. Egyszer, többször már behúzták a csőbe mind a ketten. A természetet nem lehet, nem tudja az idő felülírni, megváltoztatni. Az volt, van, még most is, a legnagyobb bajban. Képes a jó szándékot megváltoztatni, az ellenkezőjére fordítani, ha a dolgok úgy kívánják, ha valakinek a sorsa jobbra fordul a régit már el is felejtette? Vagyis a dolgok megismétlődhetnek? Bizony meg!...
Leegyszerűsítve a kérdést, szükség volt rád, és kész. De csak egy bizonyos cél érdekében. Erre gondolj! Tudnod kellett volna? Már tudod. Nem volt szép tőlük! Egy újabb csalódást okoztak neked, amit megint a te torkodon nyomtak le, mint egykor régen tették, és azt is megmagyarázták.
Mi számít, ha már semmi sem?
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
