Mondasz valamit
Dátum: 2014. május 02. 11:26Műfaj: PrózaCimkék: önérzet, sértettség, figyelem |  |
Feltesz valaki egy írást. Olyan nem fordult elő, hogy ne olvastam volna el egyszer, ha érdekelt a téma, mert hasonlóságot véltem felfedezni - valamilyen vonatkozásban - a saját környezetemben, esetleg közvetlen megtapasztaltakból felismerve.
Mielőtt válaszolnék, véleményt nyilvánítanék a témát illetően egy írásra, meg hányom-vetem magamban. - Tegyem e? Szabad e? A nélkül, hogy megsérteném az illetőt, az írót, ez nem fog menni. - gondolom.
Jól felfogott érdekem ez, mert mindennek előzménye van, volt, szokott lenni. Nem elég a témára koncentrálni, a reakciókat is figyelembe kell venni olykor.
Egyáltalán nem mellékes (közömbös) - egy bizonyos időintervallum után - az írást feltevő és az arra véleményt nyilvánító személye.
A "nem vagyunk egyformák" eleve azt is jelenti egyben, nem egyformán látunk bizonyos dolgokat, jelenségeket. Pontosan azért, mert nem ugyanolyan hatást gyakorol ránk egy hang, egy mozdulat, egy rezdülés, egy reakció... Eltérő lehet a véleményünk. Más szempontok vezérelnek.
Mit tettem volna én hasonló helyzetben? - kérdés merül fel bennem elsősorban. Teljesen hidegen hagyva, hogy milyen környezetben tette, milyen jelzőkkel illette az adott szituációban szereplőket a téma felvetője. Maga az író személye is mellékes kellene, hogy legyen. Milyen mentalitású vajon ő, aki olyan előszeretettel alkalmazza a különböző jelzőket személyekre vonatkoztatva... stb.? A természetes reakcióm a témát illeti és nem őt, az írót minősíti.
A spontaneitás a legkézenfekvőbb - gondolom, hogy én egy adott szituációban hogyan cselekednék. Ezt próbálom megfogalmazni hsz., vélemény formájában. Figyelemmel arra, hogy a sztorit feltevő érzéseit se bántsam meg túlzottan, mert esetleg úgy találtam, hogy az ő reakciója hagyott némi kívánnivalót maga után. Én akkor másként cselekedtem volna, meggyőződésem.
Aki megtapasztal valamit, ami durva és az nem a normális viselkedés kategóriába sorolható, az általában úgy cselekszik, ahogy én. A maga értékrendje, tapasztalatai és természete alapján tesz, vagy mond valamit. Pontosan a "nem vagyunk egyformák" elve érvényesül ilyen szituációban.
(Hogy semmi közöm hozzá? - Olyan nincs! Ha engem egy kívülálló részéről a cselekmény megbotránkoztat, rossz érzetet kelt, tovább megyek frusztrál, felháborít. Nem hagyhatom szó nélkül. Nem mehetek csak úgy közömbösen el mellette.) Ez az én véleményem.
(Láttam már gyereket, ahogy az anyja végigvonszolja az úton, mert megmakacsolta magát és ledekkolt. Keresetlen szavak kíséretében, becsmérelve őt hallottam az anyja szavát.
Láttam anyát, aki nem átallotta bántalmazni, ütlegelni, verni a gyereke fejét. Soha nem hagytam szó nélkül. Felháborított. Megbotránkoztatott.
Olyan gyereket is hallottam, aki sérült mivolta miatt végig ordítozta a buszon való utazást, és az anyja nyugtatgató szavait hallva sem változtatott ezen a viselkedésén. - Talán nem tehetett róla? - gondoltam. Ez az egyetlen kivétel volt azt hiszem, talán, ami megakadályozott abban, hogy beavatkozzak.)
Mindig inspirál valami egy cikk megírásához. Ehhez konkrétan a "Borjúnevelés" c. írás adta az ihletet.
Megismerve a témát, amit a cikk írója feltett, elsők között nyilvánítottam véleményt. Majd követte több hozzászólás, majd arra adott válaszok sora. Én valahogy kimaradtam a sorból, akinek a véleménye - kvázi - nem számított. Így érzékeltem.
Konkrét véleményem a témához a következők voltak:
"Látod, ebben sem vagyunk egyformák, mert én biztos vagyok benne, főleg, ha rendszeresen tapasztalnám, hogy így bánik a gyerekkel, nem hagynám szó nélkül. Nem foglalkoznék azzal egy percig sem, hogy nem az én dolgom és csak a gyereket nézném, főleg ha ezt ilyen részletességgel tudod, látod, hallod. Először a nőnek szólnék, hogy mindent látok és hallok. Felháborító, amit tesz! Aztán ha ez nem vezetne eredményre, akkor jelenteném az illetékeseknek, de még most sem késő, akár ezzel a cikkel beavatkozni, csak "tehén" és "borjú" nélkül.
Ne haragudj rám, de ezt hozta ki belőlem, mert ez nem más, mint lelki terror a gyerek ellen!...
Senkinek sincs joga tönkretenni egy életet, mert nem csak ő, te és mindenki ennek issza meg a levét. Mert egy nyomorék lelki világú felnőtt lesz belőle, a társadalmat, az embert gyűlölő. Az első persze az anyja lesz, akin megtorolja, még ezt nem tudja, de te és én és sokan már tudjuk, csak ez a anyának nevezett valaki, ez nem tudja még.
Ezért kell felhívni a figyelmét, hogy felháborítja a környezetét. Ha te nem, akkor a hatóságok tudni fogják mi a teendő. Először csak figyelmeztetik.
Az ilyen dolgok felett nem szabad szemet hunyni..."
Amiért feltettem ezt a cikket, mert azóta sem tudtam elfelejteni, a kérdésemre a cikk írójától kapott következő választ:
"nem érdemes beszélgetnünk, ha úgy általában eltérő a felfogásunk. mire jó a veszekedés?"... Bang!
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
