vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Nem értem!

Szerző: ZsevaDátum: 2015. január 04. 15:36

Műfaj: PrózaCimkék: sértődöttség, harag, düh, érzelem

Nem szabad elfeledkezni arról, hogy valamikor valaki többet jelentett számunkra, mint megérdemelte, elfogadtam, akkor a végét is tudomásul kell vennem... csak az nem mindegy hogyan...

Tudod én valamit azért most sem értek,
mindegy mit, és kiről csak "beszéljek"...?
Ő vajon eközben mit érez/het?
Az élete egy része te voltál, akkor még méltattad,
sokáig el is fogadtad.
Ráment a saját életed és másoké... Ne tagadd!
Most hogy nyakán szorul a hurok, kapkod,
hibákat hibára halmoz, sorozatát követi el,
a sorsát kibeszéled másoknak?
Nem egy "szép" dolog!
Voltak nekem is nehéz pillanataim,
bár tudom ez téged nem érdekel.
De mindig tudtam mettől terjed az addig, ameddig,
de neked úgy látszik semmi sem számít?
Újra és újra előhozod a régit.
Ha én nem voltam elég figyelmes - bocsánat,
mások elég hamar a segítségemre siettek,
cikkeim legtöbbje a "kemény vitákban" landolt,
már bocsánat!
Te is egy vagy azok közül, akit megvezettek.
Egy sorstársa vagy egyeseknek.... Na és?
Hogy ő tette ezt veled, vagy valaki más,
neked ahogy elnézem már egyre megy...

vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Eddig 8 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.

1. Zseva   (#30186)

2015. február 08. 19:33

Örülök, hogy tisztáztuk. Részemről ezzel a kérdést lezártam és nem került volna erre sem sor, ha lehetőségem lett volna a cikked alatt kifejteni a véleményemet. Tekintsd felebaráti tettnek, hogy nehezen tudtam megállni szó nélkül egyszer volt közös barátunk (nekem csak ismerős) elleni kirohanásodat. Nem a legszerencsésebb módját választottuk - azt hiszem - egyikünk se, mert a magánélet nem tartozna másra. Én sem kötözködésnek szánom ezt a megjegyzésemet, de nem használok nagy szavakat, és ahogy eddig sem, a jövőben sincs szándékomban senkit sem kerülni...

Válasz hozzászólására (#30185).

 

2. Zseva   (#30172)

2015. február 06. 14:57

"Nem szabad elfeledkezni arról, hogy valamikor valaki többet jelentett számunkra, mint megérdemelte, elfogadtam, akkor a végét is tudomásul kell vennem... csak az nem mindegy hogyan..." Olvasd el még párszor, akkor talán megérted! :-)

Válasz hozzászólására (#30152).

 

3. Zseva   (#30090)

2015. január 15. 20:35

Látod? Akinek nincsenek ilyen gondjai, annak eszébe sem jut, hogy milyen szerencsés... Jobbulást kívánok!..

Válasz idegen hozzászólására (#30075).

 

4. idegen   (#30075)

2015. január 14. 19:10

Pihentem megint eleget./ Az elmúlt harminc évből hetvennégy hetet/ Töltöttem ágyban,/ s már megtaláltam/ az egyensúlyt a penge élen,/ (akár a kémény,/ állok mikor a ház már összedőlt..)/

Válasz Zseva hozzászólására (#30074).

 

5. Zseva   (#30074)

2015. január 14. 19:03

:-) Első a pihenés. Annak rovására nincs itt keresnivalód! Ez parancs!...

Válasz idegen hozzászólására (#30073).

 

6. idegen   (#30073)

2015. január 14. 18:46

Igyekszem több időt tölteni itt mint az elmúlt hónapok során. Sajnos az életem nem mindig engedi azt tenni amit szeretnék. Most is csak azért vagyok napközben mert még tart a kezelésem, és addig nem dolgozom. Ha jövő héttől megint indul a mókuskerék, akkor csak esténként lesz időm a gép mellé ülni. Azt viszont az alvástól veszem el, ami nem megy hosszú távon. De már benyújtottam egy kérvényt hogy este héttől 120 percig tartson egy óra. Az talán elég lesz.

Válasz Zseva hozzászólására (#30072).

 

7. Zseva   (#30072)

2015. január 14. 17:47

Igen. Pontosan úgy van, ahogy írod... mert mi is ott voltunk..., és akkor nem szóltunk..., annak volt oka... Milyen igaz a megállapításod, "... ha most ostoba módon kidobjuk mindazt amit kaptunk, amit jelentett, akkor magunkat semmizzük ki..." ... dehogynem lehet megbocsátani!... elfelejteni talán nem... Kedves vagy idegen, hogy ennyire törődsz velem. Tartsd meg ezt a jó szokásodat... :-)

Válasz idegen hozzászólására (#30065).

 

8. idegen   (#30065)

2015. január 14. 12:05

Tetszik. Ritka, őszinte állásfoglalás. Felvállalva esendőségünket, gyarlóságainkat, hibáinkat, élünk ahogy lehet. Ám megbocsátani nem mindenki tud. Ahhoz tükörbe kell nézni. Őszintének lenni önmagunkhoz. Mérlegre tenni : Megérte? És ha nem? Akkor sem biztos hogy jogunk van utólag ítéletet mondani a másikról.... mert mi is ott voltunk...., és ha akkor nem szóltunk....,annak volt oka.S ha most ostoba módon kidobjuk mindazt amit kaptunk, amit jelentett, akkor magunkat semmizzük ki.