Pap vagy te mindörökké!
Dátum: 2015. március 07. 10:19Műfaj: EgyébCimkék: remény, hit, hivatás, őszinte, őszionteség, vallomás, mindörökké, pap, szeretet, ferenc, pósán |  |
Ez a cikk, egy őszinte vallomás a hivatásomról. Arról hogy én hogy látom és hogy gondolom. Nekem az Isten két hivatást adott, illetve bocsánat.. csak egyet. Mert az hogy írónak érzem magam nem tagadja meg azt hogy pap vagyok. Illetve szerettem volna lenni, de hát... ezért írtam meg amit megírtam.
Mi is az a hivatás? Sok ember azt gondolja, hogy a hivatás nem más, mint az, amit választok magamnak, ami szeretnék lenni. De ez nem így van, a hivatást nem választja az ember, arra születni kell!
Gyermekkorom óta sokféle dolgot képzeltem magamról, hogy mégis mi leszek, ha nagy leszek. Kerestem, de nem találtam egy helyet sem, ahol úgy éreztem volna, hogy végre önmagam lehetek. Ahol megvalósíthatnám azt, amire születtem, amiért erre a földre hívott az Isten. A hivatásom... na igen, akkor még ismeretlen volt számomra, valaki mégis... már tudta helyettem.
Aztán egyszer csak mielőtt 18 éves lettem volna, meg is mutatta. S én soha nem hittem volna, hogy az, amit korábban annyira kerültem, az lesz az életcélom, az lesz az én hivatásom.
Az Úr, örömömre, bevezetett templomába, és meghívott az asztalához. S oly dolgokat mutatott, melyeket régebben sosem láttam, nem ismertem. Megváltoztatott legbelül, és minden perccel több lettem, mint voltam. Furcsállnom kellett volna, de az értékrendem is teljesen felborult. Minden a feje tetejére állt. Pontosabban, visszagondolva inkább, igazából nem is a feje tetejére, hanem csak a helyére állt minden bennem. Mert ami előtte fontos volt, az már soha többé nem volt az, és amit azelőtt feleslegesnek tartottam, az lett igazán csak fontos számomra. A helyére került minden, az eredeti Isten adta állapotba. Mert mindnyájunknak egy a hivatása, ami nem más mint az Isten szolgálata, és ehhez legfőbb eszközünk a szeretet.
Erre hívta fel a figyelmet Jézus, hogyha kevés az irgalom, kevés a szeretet bennünk, akkor így hogy akarunk eljutni az Isten országába?
S mennyire igazat mondott. Nézzünk csak körül! Az emberekben egyre több a gyűlölet, az egymás iránti megvetés, lenézés, kigúnyolás, és mindez azért, mert nem ismerjük egymást, s nem is akarjuk megismerni egymást. Pedig senki sem tudhatja, hogy a másik milyen utat járt be azért, hogy idáig eljusson, és hogy itt lehessen. Vagy, hogy most önöknek írhasson a hivatásáról egy esszét.
Senki sem láthat bele a másikba, mert az az Isten dolga. Akkor mégis miért ítélkezünk? Nem fogadjuk el, hogy mi van a másikban, csak azért mert még azt sem akarjuk látni hogy mi van bennünk. Ugyanis ha elfogadjuk a másikat, akkor el kell gondolkoznunk, hogy mi milyenek is vagyunk, hogy eddig mi jó emberek voltunk?
Nekem a hivatásom ez, és igazából mindannyiunk hivatása ez, de ahhoz hogy végre láthassunk, ki kell nyitni a szemünket. Persze vannak, akiket Isten külön, erre célra "alkalmazott", papokat és lelkészeket. De ők is csak akkor lehetnek igazán hivatásukhoz valók, igazán jó papok/lelkészek ha felismerik önmagukban, hogy mi mind csak semmik vagyunk. Csupán por a hatalmas földi úton, de Isten keze által - ahogy Jézus keze által a sár képes volt a vak szemét meggyógyítani - úgy mi is csodákra vagyunk képesek.
Az egyik legszebb hivatás ez, az önfeláldozó szeretet.
S bár én jelenleg, tanító szakos hallgató vagyok a DRHE-n, de egy dolgot sosem feledtem..., sosem feledek: akkor lehetek én jó pap, ha a hivatásomat szívemben megőrzöm, és az Istent követem.
Pósán Ferenc, 2014.11.19.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketMég nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
