Szabadíts meg a gonosztól
Dátum: 2014. július 08. 14:49Műfaj: NovellaCimkék: látomások, ördög, lány |  |
Csendesen esett kinn a hó, a messziségben elterülő erdő még jobban élesítették a fehér szín kontrasztját. Nem üzent semmit: egyszerűen csak szakadt, olyan üres volt, akárcsak Linette lelke.
Alaposan szemügyre vette, közben visszaemlékezett azokra az időkre, amikor még minden rendben volt,amikor az öccsével, Dylannel hóembert építettek, amikor az egész család a kandalló mellől figyelte a természet reakcióit... könnybe lábadt volna a szeme, de nem ment. Az a valami nem engedte neki. Pedig őrjöngött volna, mert ő nem akarta ezt! Nem akarta lemészárolni hajnalban az egész családját. Valójában azt sem tudta tisztább pillanataiban, hogy is történt pontosan. Csak akkor, mikor az ismeretlen ismét visszaköltözött a belsőjébe, és akkor már nemhogy felvillantak előtte a képek, de nevetett rajtuk, a bűntudat elpárolgott belőle.
- Rendben, ennyi volt. Ha továbbra is jól viselkedsz, megint kihozlak a társalgóba - a nővér hangja fáradtan csengett, majd mielőtt Linette feleszmélhetett volna, tolókocsija kerekei életre keltek, s visszaindultak a szobájába. Hevesen kezdett verni a szíve, ám tudta, hogy nem tehet semmit.
- Nem én befolyásolom - csak ennyi jött ki a torkán. Próbálta megmagyarázni a dolgokat, valójában az őrjöngés és a kék nyomok a csuklóján is arra akartak kilyukadni, hogy valami nincs rendben, és nem azért, amiért ők bezárták ide. Nem őrült meg, tudta jól. Elvégre egy őrültnek nincsenek tiszta pillanatai. Penny nem válaszolt, csak tolta tovább, majd ahogy elértek a tizenkettes szobához, Linette csokibarna szemei szinte lüktettek a feszültségtől.
- Hallgasson meg... kérem...
- Majd holnap Dr. Howard - szerelte le. - Éppen itt az ideje, hogy beszélj.
Alsó ajkába harapva felállt a gumira, aztán hagyta, hogy Penny beadja neki injekció formájában az antidepresszánst. Kezdte elveszíteni a reményét, pláne akkor, mikor a nő rázárta az ajtót. Remegve nézett a kamerába, feszülten sóhajtott, majd leheveredett az ágynak nevezett lepedőjére. Csak csendben várt, lábait felhúzta, kezeivel átkulcsta a térdét és hintázni kezdett. Alkarját ellepték a forró könnyek.
- Úgyis eljössz...
Mindig eljött. Félt a pillanattól, noha nem érzett közben semmit, csak az agyát beterítő függöny volt érzékelhező. Ki tudja, mennyi idő múlva kattant a zár, és belépett az egyik ápoló, Sam. Ő viszonylag normálisnak tűnt, kék szemei barátságosan, s nem idegenkedve csillogtak rá. Mindig bejött valaki ellenőrizni, ez a nagyapja parancsa volt. Ki ne hallgatna a volt polgármesterre?
A fiú közelebb jött, tekintetét Linette-re függesztette. A lány törökülésben ült, kéjes mosollyal az arcán, ahogy megpillantotta a huszonéves férfi izmos felkarját. Már nem volt önmaga.
- Mi van a jobb zsebemben, Linette?
Halkan felkuncogott.
- A szerencsefontod, amit anyádtól kaptál még tíz évesen. Olyan nagyon megható!
Sam állkapcsa megfeszült, arcán őszinte riadalom tükröződött. Linette megint felnevetett, és felállt.
- Szeretem látni, ahogy az emberek félnek. Na, nem mintha nem lenne mitől... csak hát felesleges. A rossz mindig kivédhetetlen.
A fiú a szájához emelte az adóvevőjét. - Jöjjön, Patrick.
- Szóval hármasban csináljuk? Nekem úgy is jó! - elindult Sam felé. Hosszú combjai megvillantak a hálóinge alatt, amit egyébként izgatónak talált volna, de most kirázta tőle a hideg. Igyekezett nyugodt maradni, nem mutatni a figyelmét, egyszóval követni Patrick tippjeit. Linette ujjaival a mellkasát kezdte el cirógatni, szája Sam nyakához ért, ám ez már túl sok volt neki, hátrébb szökkent.
- Hagyd ezt abba. Te sem akarhatod.
- Ne akard helyettem megmagyarázni! - csattant fel. Ekkor szerencsére Patrick bejött, egyik kezében egy szék, mamit azonnal elvett tőle, aztán a szoba közepére tette. Linette torkából vérfagyasztó morgás tört elő, ahogy megpillantotta a határozott tekintetű, korosodó férfit.
- Mi a faszt keresel itt?
A pap két másodperc szemügyrevétel után mintha megvilágosodott volna.
- Lássunk neki, de gyorsan!
Intett a fejével, és teljes erőből lenyomták a lányt a székre. Igen erős volt, tiltakozásképpen bele is rúgott Sam lábába, de a két férfi addig nem adta fel, míg a kezeit és lábait le nem kötözték.
- Mitől ilyen erős? - kérdezte zihálva Sam.
- A démon. Tombol benne, és attól félek, ha nem cselekszünk, visszafordíthatatlan eseményekkel kell szembenéznünk.
Az ajtón doromboltak a nővérek és ápolók, a tervbe ugyanis másokat nem avattak bele.
- Nincs esélyetek, egy szemernyi sem - mondta lenézően nevetve Linette. - Örökké itt lesz!
Ezeket a szavakat már nem az ő hangján mondta. A mélynél is mélyebb volt, öblös és libabőrkeltő, Sam idegei már ettől cafatokban lógtak. Patrick észrevehette, mert együttérző tekintettel megszólalt:
- Ha ki akarsz menni, menj. Kemény dió lesz.
- Nem, atyám, maradok. Segítenem kell, és nem csak magának, de a lánynak is!
A pap odasétált a rettenetes tekintetű lányhoz, akinek szép vonásai most eltorzultak a benne lakozó démontól.
- Játszod itt a szentet, pedig egyértelmű, hogy a sületlenségek helyett jól megkúrnál! Emlékszel arra a csinos gyónóra, akit meg akartál kúrni a fülkében? - gonoszan felkacagott. - Bennem is rég járt már fasz, gyertek mind a ketten!
Sam füleit nagyon sértették ezek a szavak, de Patrick még csak meg sem rezdült. Úgy tűnt, gyakorlott.
- Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében parancsolom, hogy mutatkozz meg!
- NE EMLÍTSD EZEKET TÖBBET, MERT KITÉPEM A NYELVED, TE FASZKALAP!
Sam összeszorult gyomorral lépett közelebb, tudta, hogy hamarosan segítenie kell. Találkozott már durva pszichiátriai esetekkel, ám ez mindent felülmúlt. Velőt rázó hangok töltötték be a szobát a teremben, és miközben Patrick latinul hadart valamit, intett szentelt vizet fogó ujjaival, hogy terítse le Linette-et.
- Mutatkozz meg, Isten nevében parancsolom, hogy lépj elénk és hagyd el a testet!
Ekkor elkélesztő ordítás tört fel a lány torkából, ami pár másodperc után átment hörgésbe és morgásba. Samnek voltak elképzelései arról, hogy nézhet ki most Linette, de inkább nem akarta elképzelni. Ő is latinul mondott pár mondatott, feje vad iramban mozgott, Patrick pedig minden hitét összegyűjtve összpontosított az ördögűzés pozitív végkimenetelére. Linette hirtelen egy nagy kör véres hányást köpött a takaróra, arca körvonalából pedig előlépett egy oszladozó, sárga arc, amitől Sam úgy érezte, menten elájul. Azt táplálta magába, hogy a lánynak milyen rossz lehetett ebben a fél évben megbélyegezve, és ettől máris könnyebb lett. Emellett már ő is azért imádkozott, hogy érjen véget a szenvedése, mert valójában ez volt elviselhetetlen.
- Kapd el! - Sam kezébe dobta a szentelt vizet, ő pedig öles léptekkel szedte le Linette-ről a takarót, amiben még mindig ott fészkelődött a sikoltozó hangú pokolfajzat. Próbálta erősen bebugyolálni, nehéz dolga volt, mert az eddig Linette-ben lévő erő most átköltözött az egyik segédeszközbe. Miután ez megvolt, az atya olyan iramban fordította a srác felé a fejét, hogy félő volt, hogy kitörik.
- Dobd rá a vizet!
Szándékosan nem nézett a lányra eközben, csak eleget tett az utasításoknak, és látta, hogy a takaró füstölögni kezd, majd a démon süvítése egyre mélyebb szörcsögésbe váltott, végül teljesen eltűnt. Patrick még idézett valamit a Bibliából, majd mindketten a széken ülő lányra néztek. Arca eltorzultsága fokozatosan kezdett eltűnni, szemei pirosas színe azonban még nem halványult. A székkel együtt a földre dőlt, sietve oldották el. Sam aggodalmasan nézett a papra, aki a pulzusát vizsgálta.
- Ugye rendbe jön?
- A pulzusa normális, de nagyon gyenge. Nem csodálom, az egyik legerősebb démonfajta tanyázott benne... Hívok egy mentőt.
Sam odébb lökte a széket, ezúttal már bájos,pirospozsgás arcára nézett. Nagyon sajnálta őt, és hiába rettegett, nem tudott torzszülöttként tekinteni rá. Linette lassan, nyöszörögve nyitotta fel immáron smaragdzöld szemeit, amik kimerülten csillogtak, majd pár másodperc múlva rátaláltak a fiúéra, aki aggodalom és szeretet elegyével mélyesztette bele az övéit. Lassan felült Sam segítségével, majd a karjaiba omolva sírni kezdett. Most jött ki rajta fél év riadalma, az, hogy nem hittek neki, a démon által okozott szenvedések, a fáradtság, az előbb ért fájdalom, a tette, s az, hogy Sam mindvégig odaadóan viselkedett vele, talán ő volt az egyetlen, aki mindvégig tudta, hogy nem őrült meg. Innentől fogva, hallva a mentő egyre közelebbi szirénaját mindketten tudták: rendbe jönnek. Egymással.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Eddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Zseva (#29711) | 2014. július 21. 12:24 |
Ezt az egy cikket tetted fel. Setovább! Azt hittem rám hozod a frászt, de egy nagy frászt! Inkább mosolyogtam, miközben ilyeneket olvastam, mint pl. "Az ajtón doromboltak a nővérek... Érdekes lehetett!... Szóval, ha ijesztgetni akarsz, akkor korábban ébredj fel! Vagy nézz meg még egy-két horrort, hátha vissza tudod adni hűen a látottakat... vagy legalább bele tudjam képzelni magam a szituációba. Ez most valahogy nem sikerült... Ez a kész őrület! :-) | |
| |
