Tegnap, ma, holnap...
Dátum: 2012. szeptember 25. 19:06Műfaj: PrózaCimkék: hivatás, munka |  |
Tartalommal megtölteni a holnapot? Az még várat magára. Nem alakult ki még bennem... Még csak a mánál tartok... Újra kezembe kellett venni a sorsom...
Tegnap...
Hivatás? Az túl nagy szó lenne. De elkötelezettség az mindenképpen. A munkám, egy feladat irányába, az már közelít hozzá. Ennek rendeltem alá magam, amikor eldöntöttem milyen úton indulok neki a felnőtt életnek. Melyik az a terület, amit szívesen megismernék, megtanulnék, amit könnyedén elsajátíthatok? A felkínált lehetőségek közül idő, pénz, egyebek hiányában a gépírás állt a legközelebb hozzám. (Hiba lenne állítani, hogy a körülményeim nem engedtek meg mást.) Először meg kellett találnom, mi áll hozzám a legközelebb, ahol a képességeim alkalmassá tehetnek, hogy később a munkát is hozzá rendelhessem. Felelős döntést hoztam. Csak az akaratomra, kitartásomra volt szükségem ahhoz, hogy a tudást, ami kellett, megszerezzem. Bizonyítottam. Alaposan felkészítettek, és ettől kezdve már volt egy használható szakmám. Alkalmassá váltam arra, hogy az legyek, ami mindig is szerettem volna... titkárnő egy nagyvállalatnál.
Az élet közbeszólt, de csak egy kis időre. Más terület felé vitt volna el, ha hagyom, hogy befolyásolja az eredeti elképzelésemet. Ismét jó döntést hoztam. Az élet bizonyította ezt. Végül is a képességem tett alkalmassá arra, hogy a munkám olyan irányba vitt évtizedeken keresztül, ami egyszer a hasznomra vált. Huszonkilenc éves gyakorlatot, és tapasztalatot szereztem ehhez. A szerencsémnek is köszönhetném, de az évtizedes tapasztalatomnak, a kitartásomnak mindenképpen köze volt hozzá, hogy folytathattam ugyanazt a tevékenységet, még több akarattal, de már egy hivatalban, de már csak 13 évig,... titkárnőként.
Ma...
Mindössze három nap állt rendelkezésemre, hogy eldöntsem, 57 évesen nyugdíjba is mehetnék akár, hiszen az éveim meg vannak hozzá. 42 év, nem kevés munkában töltött időt jelent. Eddig eszembe sem jutott, hogy nyugdíj. Nem készültem fel erre. Nem volt rá időm. Minden, ami mégis csábítóvá tehette ezt a lehetőséget, választást, már megint az anyagiak. Egyszeriben megvalósíthatok sok minden addig elnyomott álmokat, vágyakat. Ki tudott volna ennek ellenállni? Ennek ellenére mégsem volt elég vonzó. Az élet ekkor állított elég nehéz döntés elé. Felkészületlenül ért a nyugdíjas kor. Úgy éltem meg, hogy elveszítettem az addig szeretett munkámat, a közösséget, akikkel jól vagy rosszul, de boldogultam. Szerettek, vagy nem, de már akkor tudtam, sokáig fognak hiányozni.
Egy új életforma várt rám. Azt sem tudtam mit kezdjek a hirtelen rám szakadt szabadsággal, hiszen addig annyi volt, ami járt. Nem tudtam mit kezdeni magammal. Sokáig vajúdtam, mígnem az előnyeivel kezdtem foglalkozni. Mindig is kényszerű szabadságnak éltem meg ezt, mert valahol azt éreztem még szükség van rám. Az élet mégis bebizonyította, hogy jó döntést hoztam, amikor befejeztem pályafutásomat.Vagyis nem mondhatom ettől kezdve, hogy velem csak rossz dolgok történtek.
Újra kezembe kellett venni a sorsom. Hirtelen döbbentem rá, megint egyedül maradtam, ami rám nyomta a bélyegét. Így fogtam fel a helyett, hogy valami más irányba elindultam volna, ami jó, a hasznomra válik. Rádöbbentett, hogy nem tudom már pótolni a rengeteg hiányt, amit az egyedüllét okoz. Kerestem a kiutat, de már csak ideig-óráig érezhettem magam úgymond biztonságban. Az a biztonság, ami leginkább hiányzott, amit a munka adott.
Az ismeretlen világ könnyen rám talált. Akartam a változást, de tartalommal nem tudtam megtölteni. Nem adtam fel, de egyre kevesebb meggyőződéssel próbáltam legyűrni a hétköznapok egyhangúságát. Menekülés volt ez valami elől, csak azt nem tudtam, mi az?
Holnap...
Hogy milyen tartalommal fogom megtölteni? Az még várat magára. Nem alakult még ki bennem. Talán nem is fog. Most is keresem az értelmes, tartalmas életet, egyre kevesebb meggyőződéssel várom a holnapot, a jövőt.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketEddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Zseva (#25762) | 2012. szeptember 28. 07:15 |
Sok mindenben, talán nem mindenben nyilvánulhat meg a tehetség, a képesség valamire. Erre rá kell jönni, hogy mi a hozzá legközelebb álló? Meg kell tapasztalni, ha lehet először önmagunknak bizonyítva, minden segítség nélkül. Aztán fontos a visszajelzés. Te nem így gondolod? | |
| |
