Vágta
Dátum: 2012. február 18. 13:34Műfaj: VersCimkék: ha láttál már ménest vágtatni |  |
Békésen hajolnak a tarka mező fölé,
Egy-egy virág is akad napszítt fűszál közé.
Keservest harapnak, jó soká forgatják,
Fogukkal hangosan darálva morgatják.
Kinlódva nyelik le, nyár aszalt morzsáját,
Kitépve fogukkal hozzá a torzsáját.
Fűt a Nap felülről, égeti a földet,
Nem találni már csak árnyékban kis zöldet.
Fa sincs a közelben, némi enyhet adni
Perzsel, éget a nyár - fölösleg tagadni!
Csöndes poroszkálás, mi a ménest viszi,
Messziről, akárki, békességnek hiszi.
De...sűrűn kapkodják fejüket felváltva,
Mintha bármi jönne, s egyikük meglátna.
A fekete Vezér égnek szegi fejét,
Nem lelve továbbra csendben már a helyét.
Levegőbe szippant, orrlyuka kitágul,
Miközben szemével ide-odabámul.
Felnyerít hangosan, válaszolnak néki,
S hová ő megy, mennek. Minek? - egy se kérdi.
Kirukkol a sorból, élre áll, hogy szokta,
Ahogy a messziről őket idehozta.
Megindul a többi...követik vágtáját
Patáik felszántják kisült mező táját.
Ezer dob is kevés, hogy hangjukat elnyomja,
Vagy szemnek gyönyörét akármi elvonja...
Mert, szinte már úsznak, levegőt hasítva,
Bármilyen akadályt kerülve, borítva.
Nincs teremtett lélek, ki elébük állna,
És ha túlhaladták...angyallá nem válna!
Csattanás hallatszik, cikk-cakk villám ugrik,
Egyszerre a lovak futása megnyugszik...
Galoppá szelídül nyugtalan vágtájuk,
Hisz most már tudják, mi jön hamar rájuk(?)
Egy közeli erdő, csenevész alföldi,
Hol a vihar-időt a ménes majd tölti.
Kivárják idejét, csak-csak tovatűnik,
Míg ereje telje majd idővel szűnik.
Állnak, megadóan, víz mossa a hátuk...
Ilyenképp, vagy futva szebb talán az álmuk?
Vágtatva, rohanva, semmitől se félve,
Korlátok nélkül vagy...félszabadon élve?!
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
