vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

A "boldogtalan buták" "védelmében"

Műfaj: PrózaCimkék: bntás, gyötrelem, ítélet, megismerés, szeretet

Válaszom Veronai Szegény okosoknak és boldogtalan butáknak c. írására Veronai szavai kapcsán eltöprengtem, s mivel mindig irritált a mások feletti ítélkezés, véleményem lényegét e cikkbe fogalmaztam. Írásom nem bántási szándékkal született, csak véleménykülönbség következtében.

„Vannak, akik azt hiszik, hogy bántással el lehet érni azt, amit szeretettel könnyebb.” – írod.
Igen, vannak, akik azt hiszik, mert számukra a világ gonosz és bántással teli, mert soha nem kaptak elegendő szeretetet, helyette megvetést, fizikai bántalmazást, igazságtalan megszégyenítést, az önbecsülésük szikrájának is az eltaposását…
Többnyire mindezt gyermekkorban, amikor egy lény még teljesen kiszolgáltatott a felnőttek önkényeinek. Ha képtelen gyötrelmein túltenni magát, kívülről nézni azokra a helyzetekre, melyek megkeserítették az életét, gyengeségében ő maga sem lesz különb felnőtt.

ˇ”Hát pedig ennek vége!
A butáknak befellegzett.” – Butáknak nem mondanám őket, bár legyen, hisz nem volt, akkor, mikor szükségük lett volna rá senki, aki megtanítsa nekik a szeretet erejét , azt a legtermészetesebb módszert, mely mindent képes megoldani, elérni, védeni és boldoggá tenni.
A „butáknak” eleve befellegzett, hisz számukra az élet csak agónia, örök küzdelem parányi jó érzésért, mely után, ha tükörbe mernének nézni, szaggató fájdalom lenne a részük -, inkább nem teszik, de belül érzik a nyomást, s e belső látens nyomor még további gonoszkodásokra készteti őket.

” nem azért élünk,
hogy úgy tiporjuk a másikat,
hogy közben nem fogadjuk el
a nyújtott jobb kezet..” - Ha e „buták” szemüvegén át nézzük a „nyújtott jobb kezet”, egy villanásnyi időre átfuthat elménken, hogy valóban segíteni akar, de a következő pillanat már az ellenkezőjét sugallja: Aljas megtévesztés! Nem futok bele ebbe a csapdába! Taposok rajta még egyet, mert be akart csapni…

*
Mindemellett értem, mit akartál elmondani, a címválasztás tökéletesen ki is fejezi, Te is érzed a lényeget, mégis szigorúan ítélsz.

Egy-egy embert az ítélőszék elé cipelés helyett érdemesebb előbb alaposan megfigyelni: testtartása, arca, szeme, mozdulatai, viselkedése, legvégül a szavai (ezek a legmegtévesztőbbek, de sok minden kiszűrhető abból is) rengeteg belső, láthatatlan tartalomról árulkodnak -, feltéve, hogy nem ismered jobban személyesen. Bár az ismerés, az én fogalmaim szerint a másik alapos megismerését, s nem csupán látását jelenti. Még a betegségeiből is alapos következtetések vonhatók le.
E megfigyelések hozzásegítenek az ő világának értéséhez (nem megértéséhez!), s ekkor az ember kétszer is meggondolja, elítélje-e a másikat…

Nem értek egyet ezen emberek gondolkodásával, viselkedésével, hiszen valóban sokan szenvednek miattuk. Viszont úgy vélem, a világ és benne az emberek olyanok, amilyennek látni hajlandók vagy képesek vagyunk -, egyéni látásmód függvénye.

De ez csak az én egyéni véleményem.

vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Eddig 17 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.


1. H.Kohut Katalin   (#7044)

2009. január 06. 21:45

Köszönöm véleményedet és az írói klub elérhetőségét. Üdvözlettel: Katalin

 


2. Ryan Turner   (#7038)

2009. január 06. 19:52

Jah, s ha már a folyamatnál tartunk, íme egy másik témába vágó szemszög, de épp oly helytálló: http://iroklub.napvilag.net/iras/21487 - Szeressetek!

 


3. Ryan Turner   (#7037)

2009. január 06. 18:59

Kedves Katalin! Mint írtam is, csak a véleményem, saját egyéni véleményem fejtettem ki, amiről egy percig nem állítottam, hogy szentírás. A Tiéd is és Veronaiét is tisztelem a maga helyén. Saját véleményem aonban ettől nem változott meg, bár mindkettőtök szavaiban látok részigazságot, s az enyém sem teljes, ezt tudom. Ezt viszont eddig sem tikoltam.

Válasz H.Kohut Katalin hozzászólására (#7033).

 


4. Ryan Turner   (#7034)

2009. január 06. 18:36

Bocsi, hogy itt beleszólok kettőtök bezsélgetésébe, de csak annyit, hogy gaz mindenhol van, csak nem mindenhol nyilvánul meg egyértelműen. Az a veszélyesebb!

Válasz egyperces hozzászólására (#7029).

 


5. H.Kohut Katalin   (#7033)

2009. január 06. 18:33

sem új tudomásokkal nem szolgálnak. Mert ha kioktatás volt is a cél, a kifejtés módjának feltétlensége viszályt szül, és gátlója a figyelmes meghallgattatásnak is. Ha pedig okulást kívánsz mások tudományán, mégis szilárd véleményedet hangoztatod, az olyan szerény és értelmes emberek, akik a vitáért nem lelkesülnek, meghagynak tévedésedben békével.” (Benjamin Franklin) Én sem szeretem, ha rólam semmiről sem tudók véleményt írnak, de ezt egyszerűen tudomásra lehet hozni: nem kívánják az érzelmi hátterét az írásnak vita tárgyává tenni. Nem tudok a gonosz emberekkel szánalommal nézni, mert nagyon sok fullánkjuk van,mellyel másokat szurkálhatnak, akár írásban is, mert a beszéd, az írás is tud sértő lenni. Vannak Akik, vagyis nagybetűs Emberek és vannak átlagemberek, de azon alul is van réteg, mely nem érdemel szánalmat, mert nincsenek érzelmeik. Üdvözlettel: Katalin

 



6. H.Kohut Katalin   (#7032)

2009. január 06. 18:29

Kedves Turner! Elolvastam a szeretetet nem kapott sivárságban felnőtt, de szüleik mintáját követőekről a véleményedet és nem tudok vele egyetérteni. Akinek a szikráját is megtapodják szeretetüknek, akit bántottak, megaláztak, az felnőtt korában sérülten is vigyázni fog arra, nehogy másokkal ugyanazt tegye, amit vele tettek kiskorában. A gonoszok lelkivilága, mint különböző néprétegé, szétválogatásuk után ismerhető fel, a különböző véleményeket velük kapcsolatban el kell fogadni. Hadd írjak ide egy idézetet: "… a beszélgetés legfőbb célja mégis, hogy tudassunk vagy tudomást szerezzünk, továbbá hogy szórakoztassunk és meggyőzzünk. Ilyenformán óhajom az, bárha a jó szándékú, eszes emberek ne veszítenének jó szándékaik erejéből azáltal, hogy támadó határozottsággal formuláznak, mert csak utálatot gyűjtenek fejükre, ellenséget szereznek és tulajdon beszédük végső értelme ellen fordulnak, azaz sem szórakoztatók nem lesznek,

 


7. Rézi   (#7031)

2009. január 06. 18:29

Nos ha valaki csak ítél,az ítéltetik is...,ha én ( csak ) jót teszek,akkor ez generálódik......!Ha jót nem tudok mondani,vagy cselekedni,inkább csak szemlélődök,de mindenkit lehet kortól függetlenűl a jóra inspirálni....!Üdv,Rézi.

 


8. Ryan Turner   (#7030)

2009. január 06. 18:29

Kedves egyperces! Mivel én csak szórványos látogatója vagyok enek az oldalnak, az elmúlt napok történései kicsit elszomorítanak, nem tudtam e belső harcokról egymás között. Volt már olyan lap, ahol nem bírtam tovább a légkört, pedig nem vagyok egy uszulós fajta. Nagyon sajnálnám, ha itt is annyira elharapóznának a dolgok! Igazából nem is Neked kellene ezt írnom... Ami viszont Rád tartozik, tetszik az alap eszmei vágy, amelyről írtál. Hogy ez miben és hogyan nyilvánul meg, még nem látom át.

Válasz egyperces hozzászólására (#7009).

 


9. egyperces   (#7029)

2009. január 06. 18:24

ezt hál'istennek az "én", nem tudja megfogalmazni, csak a környezete. És ott is ki-ki másképp. Szóval, nem tudom neked megmondani, ki vagyok én! Érzéseket adunk egymásból és ezen érzések formálják a rólunk alakított képet. Hogy ki mit hisz el és jegyez fel magának a másik véleményéből az egyéni értékrendje, szocializáltsága vagy ziláltsága függvénye! De ne kérdezz A, mert akkor megtisztelsz és írnom kell! Itt az egyperceseken én egy menekülő álat voltam, aki nem kért, nem ígért, nem várt. Csak ki akarta írni magából az aktuális diszharmóniát...nyugodt, inkognítós, a valós világtól elszakadt percet akartam. Nos az utca itt is jelen van, így kinyitom magam inkább ott, ahol nincs egy gaz sem! vigyázz magadra!

Válasz Artsard hozzászólására (#7026).

 


10. Artsard   (#7026)

2009. január 06. 16:58

Ez mind "majdnem" ok, de akkor ki vagy te? Most butának érzem magam.

Válasz egyperces hozzászólására (#7014).

 



11. egyperces   (#7014)

2009. január 06. 11:05

Bocs Ryan, hogy belemásztam a hozzászólásaidba. További jót Üdv: 1/ces

 


12. egyperces   (#7009)

2009. január 06. 09:56

Aztán nem engedtem a hozzászólásokat a verseim, írásaimhoz, de oljan okos, hogy rátelepedett a site-ra és ezt már nem bírom el. Nem azért mert gyáva féreg vagyok, vagy mert nem adom meg neki ami jár (megadtam :-), régebben a nagy törlőművésznek), hanem mert unom, felesleges időtöltés számomra olvasni. Egyszerűen zavar! És nem nézem azt a filmet, melyet nem akarok, így kikapcsoltam ezt a csatornát is. Sok kedves és ragyogó elme tégelye ez. Ne hagyjátok veszni! Legyetek turbulensek! És akkor jó lesz! :-)

Válasz egyperces hozzászólására (#7008).

 


13. egyperces   (#7008)

2009. január 06. 09:52

fejlődik. Reméljük, hogy ezzel a színházi világgal lelki orgazmust tudunk okozni minél több nézőnek és persze rávezethetjük a megoldásra, hogy van remény még ma is. ez a fél válaszom kedves Eaton Darr "mintájára" született Artsard! Kérdésedre a miért??? Tudod a Mester összetévesztett valakivel a regisztrációm óta és kéretlen papolásával, melyek nem a verseimet, hanem mittomén mit próbáltak szerinte jobbkézzel segíteni, széttörték az oldalaim, mások értelmes hozzászólásait!

Válasz Artsard hozzászólására (#7005).

 


14. egyperces   (#7007)

2009. január 06. 09:48

Ez egy kísérletező színház. Mindenki kutat valamit magában és a másikban. A lényege, hogy ez mind a hibákból indul ki. A mai kor hibáit használjuk alap helyzetként. A nézőkből merítünk, akik között sok a beteg ember. Nem ismerik a világot és így magukat sem. Célunk, hogy összehozzuk a nézőt a világával és közben mi is megismerjük mindezt. A titkok apró leleplezése, a hibák hirtelen felismerése hozza a csodát, ami rengeteg munkával színházat alkot. Az egyik fő eleme ennek a színháznak: Egészséges Sérülés. Lényege, célja: az emberek közötti leghatékonyabb gördülékenység kialakítása, lelki sérülésektől mentesen. Minimális lelki sebek mindig lesznek. Ezek nélkül művészet nem igazán létezik. Az Egészséges Sérülés megteremti egy jó csapat kialakulásának lehetőségét. Egy olyan csapat alakul ki, ahol a színészek nem támadnak egymás lelki tényezőire, nem erőltetik saját akaratukat mindenáron a másikra. Kialakul a gördülékeny társulat, ahol minde

Válasz Artsard hozzászólására (#7005).

 


15. Artsard   (#7005)

2009. január 06. 09:23

Ennek van értelme, erről tényleg nem lehet pofázni vagy így vagy úgy... csodálkozom, hogy ennyire magadra vetted. Tessék sokat írni! Az megnyugtat és még olvassák is, mert amit írsz Kedves Egyperces: annak van értelme. üdv egy buta bohóc

Válasz egyperces hozzászólására (#6965).

 



16. egyperces   (#6965)

2009. január 04. 23:33

Nehéz elfogadni egy olyan jobbkezet, melyet épp a biliből húztak ki! Nincsenek okosok buták nélkül és minden buta okosnak hiszi magát, ahogy minden okos is. Az okost csak az különbözteti meg a butától, hogy bölcsen belátja, Ő bizony buta! Aránylag jól lencsevégre kaptad, kedves Ryan. És a lélekről még szó sem esett!! Tudod, aki "úgy" "ír", még sose került a lélek fensége közelébe. Csak esze van, csak prófétál... de nincs mögötte Lélek! És kevesen tudják, igen mondhatom tudjuk, hogy mi az a lélek! Én befejeztem itteni percegésem. Elég volt ennyi. Hiányozni fog az a sok "buta".. az okosok pedig, lesznek oly bölcsek és elengednek. Nyom nélkül! csók mindenkinek!

 


17. Ryan Turner   (#6936)

2009. január 04. 17:43

Köszönöm, kedves Zoltán!

Válasz hozzászólására (#6930).