A férfi
Dátum: 2008. szeptember 08. 14:32Műfaj: VersCimkék: szax, férfi, halál, tűz |  |
Már sűrű volt az idő. Ködös, szemerkélő esős, hideg. Ahogy ott ült a szobában az asztal mellett, mintha teljesen idegen lenne. Csak úgy ide menesztett. Pedig ötven éve élt itt, azóta, hogy megszületett. Hirtelen hangos kutyacsaholás verte fel a csendet. Na talán most…rezdült meg, de amikor a kutyák elhallgattak, ismét merev bábu lett belőle. Nem jön, már tudta, mégis várt.
Hirtelen elkezdte az asztalt püfölni. „Miért, miért” kiáltotta hangosan. A hálószoba szekrény tetején italok sorakoztak körbe. Nem ivott, de időnként kapott egy- egy üveggel. Minőségi italok. Most levett egyet. Lassan nézegette, a lámpa felé tartotta, szinte szemével ízlelgette. Konyak. „Piszok kurva” mondta, és megbontotta az italt. Az asztalon egy vizes pohár, teletöltötte, lehúzta. Láthatóan megremegett, hirtelen forróság lepte el. Lehúzta a másik pohárral is, majd a szekrényhez támolygott. Két éve szokott le a cigarettáról, akkor az utolsó megbontott csomagot elrejtette. Rá kellett gyújtani. Nem szabadna, érezte, de inni sem kellett volna. Lassan rágyújtott a zizegőre száradt cigarettára. Mélyen, jólesően slukkolta le. Mint régen. A kutyák ugattak megint, de már nem hallotta. Azt sem vette észre, amikor nyílt az ajtó.
- Mi az Isten van itt? Mi ez a bagó szag? – lépett be dühösen az asszony. – Mi van, te iszol? – folytatta a kárálást.
- Én iszom, te pedig kurválkodsz! – fordult a nő felé félig kábán.
- Nem vagy te normális! – a nő ugyan érezte, talán hallgatni kellene, de nem ment. – Ülsz itthon egész nap, ahelyett, hogy munkát keresnél!
- Hol voltál eddig, te kurva? – nyögte ki nagy nehezen.
- Figyelj, látom tökrészeg vagy. Csillapítsd le magad, mert ha beszállok a ringbe, alulmaradsz – a nő kezdte türelmét teljesen levedleni, mint kígyó a bőrét. A harag hullámai először a gyomrát érték el, majd felkúsztak a torkáig. „Még neki áll feljebb”, gondolta.
- Hol a picsába csavarogtál? – zihálva tört fel belőle az otromba kérdés. Szemei vörösben villództak. Úgy könyökölt a szobába beállított étkezőasztalra, látszott, ha felemeli könyökét, a kopott parkettán landol mind a teljes száz kiló. „Egy darab rongy”, így kommentálta magában a látványt a nő. „Kész hányinger.”
- Hol a fenébe lettem volna? Dolgoztam! Négyig az irodában, négy után takarítottam. Hogy legyen mivel megtömnöd a beled. De ebből cigarettára, piára nem telik! – Csapkodta a szekrényajtót dühében. – Jó lesz, ha időben eszedbe vésed!
- Jól van anyukám, ne haragudj! – öklendezve bugyogtak fel a szavak, és követte őket a teljes gyomor tartalom. A bűz elárasztotta az egész szobát. Az asszonyt is hányinger kerülgette, a látványtól, az illattól egyaránt. A férfi lefordult a székről, és már aludt is, ott a parkettán. Hangos hortyogása felverte az éjszaka csendjét. Etel próbálta felemelni, talán eléri vele az ágyat, de nem tudta mozdítani. Végül megtörölte a száját, párnát tett a feje alá, betakarta egy pléddel. Majd hozzálátott a szennyet eltakarítani.
Másnap, amikor felébredt, minden porcikája fájt, hasogatott a feje. Egyedül volt a lakásban. Kitámolygott a fürdőszobába, belenézett a tükörbe, rosszulléte fokozódott a látványtól. „Édes Istenem’, mit vétettem” gondolta, miközben úgy érezte magát, mint aki mocsárban gázol térdig. Egy pillanat és elsüllyed. Nem szokott visszanézni, de most így, zsibongó fejjel, ott a fürdőkád szélén, a hideg fürdőszoba szegletében emlékezett.
- Fiúk, itt bajok lesznek! Próbáljatok gondolkodni, hogyan tovább! – a munkásőrség parancsnoka reggeli megbeszélésen intette így őket. Nem hittek neki. Mert ugyan forrongott az ország, változást akart, de ami jött, azt nem tudták elképzelni.
- Ha pedig nem változik semmi, tönkre megy az ország! – jegyezte meg halkan.
- Gábor, te jó dolgodban nem is tudod, mit beszélsz. Mire gondolsz, mi jöhet? Zűrzavar, Káosz! És hol a helye a munkásőrnek? Utcára kerülnek. Szóval csak ne ácsingózzatok a változásért! – Az öreg lehet már előre tudott valamit, mert valóban úgy történt. Egyik pillanatról a másikra utcára került. Ennek éppen féléve. Most ötvenhárom éves. Kinek kell egy kivénhedt munkásőr. Bármilyen munkára jelentkezett eddig, mindenünnen elhajtották. Ugyan szakmája is van, géplakatos, de azoknak sincs munka. Első napja otthon még elment. Egész nap kertészkedett.
- Apukám, milyen szépen rendbe tetted a kertet – nézett szét az udvaron délután az asszony.
- Hát igen!
A kert pedig két héten keresztül szépült. A második hét végén érezte, ez nem megy. Pihent eleget, két hét alatt kipihente a harmincöt munkában töltött évet.
- Hétfőtől munkát keresek – szólt Etelnek. Az nem nézett rá, de így is érzékelte szúrós tekintetét.
- Éppen ideje, ennyi pénzből nem lehet megélni. – Közben idegesen vágta le a felszeletelt kenyeret. Csattant a kenyeres kosár, tartalma repdesett. Neki is elég volt ebből a két hétből. Lassan kezdett belefáradni a tudatba, a másik belőle él. Mert ez a gondolat hamar felsejlett benne. Azután helyet keresett magának, befészkelődött, szép lassan hízásnak indult. Szóval hétfő lett az igazi választóvonal, a valódi leépülés kezdete. Tervkészítéssel kezdte a napot.
Elővett egy kockás papírt és írta:
A lap közepére szépen nagy betűkkel, TERV. Felírta a dátumot, és sorszámokkal az elképzeléseket:
1. hirdetési újság
2. ismerősök számba vétele
3. hirdetés feladás
A kész terv birtokában kiment a sarokra újságért. Azután indult a telefon. Két helyre bekérték az önéletrajzát, a többi telefon sikertelen volt, vagy fel sem vették, vagy elhajtották, vagy ő gondolta úgy, neki ez nem menne. Ilyenek voltak az ügynöki tevékenységek. „Én erre nem születtem”, állapította meg magában. Délután volt már, amikor enyhe gyomorgörccsel nekilátott a járda felseprésének. A mozgás majd helyrerázza a gondolatait.
- Szia! Na? Sikerült valami? – Az asszony hangja vidáman csengett, de ez a vidámság csak addig tartott, amíg meghallotta a választ. Ekkor elkomolyodott, és szótlanul főzni kezdett. Az indulatait csak a kezébe vett tárgyak érzékelték. Az eltörött tányér, „hogy bassza meg”, a kiömlött olaj, „a kurva életbe!”. Na igen, lassan utat tört magának a káosz. Káosz a fejekben, lelkekben, életben. Éppen a levest szedte tányérba, amikor rápillantott az urára.
- Mi bajod? – repítette felé fullánkját.
- Mi lenne?
- Látom, hogy valami nem stimmel.
- Ha látod, akkor muszáj fokoznod? – vágta bele a kanalat a tányér levelesbe. Kiment az udvarra. „Jó lenne egy szál cigaretta”, de még nem jutott el a szekrényhez, a maradékhoz. Ahogy ott állt az udvaron, fázni kezdett. Ez a fázás más volt, mint amit eddig megszokott. A szívéből indult ki, és elárasztotta egész testét. Remegni kezdett, mint a nyárfalevél. Másnap ismét megvette az újságot, de már tovább lépett. Felírta az összes lehetséges ismerőst, aki esetleg segíthet. Ez a nap nehezebb volt. Lassan szembesült a hirdetések egyhangúságával. Ez a csalódás gyarapodott azzal a nehézséggel, amelyet az ismerősök felé irányzott kérések megfogalmazása jelentett.
- Hát Gáborkám, ha eszembe jut valami, vagy hallok valamit, jelentkezem, de most ebben a pillanatban nem tudok semmi értelmeset mondani. Nagyon nehéz.
- Persze tudom én, de mégis, ha véletlenül…..köszönöm! – válaszolta csalódottan. Az áprilisi nap vidáman sütött, de őket nem érte el. A kudarc a telet tartósította a Bodnár házaspár életében.
- Na mi újság? – az asszony hangja fáradtan csengett. Ez volt az első kérdése, amikor hazajött. Miután meghallotta a választ, hallgatásba és a szokásos feszültségébe burkolózott. Egyik nap mégis beszélgetni kezdett.
- Ennyi pénzből nem lehet megélni. Össze kell húzni magunkat. Vagy nekem kell még munkát vállalnom, ha tudok. Te pedig itthon segítesz. Más variáció, úgy látszik nincs.
- Ahogy gondolod anyukám!
- Nagyon jó! Jobb is lesz neked így, igaz? Miért is strapálnád magadat? – kezdte hergelni magát Etel.
- Ne forgasd ki a szavaimat. Én keresem a munkát, tudod. Mit tegyek, ha kutyának sem kellek? – ingerült válasza csak az asszony türelmetlenségét fokozta.
- Még neked áll fentebb? Mi? Mindenki engem irigyel, hogy milyen jó férjem van! Persze, nem látnak a négy fal közé. Jó az én férjem, igaz. Csak két gyengéje van. A munka és a szex.
- A szex? Ezt most miért mondod? – a méltánytalan vádaskodás őt is dühösebbé tette. Mert a szex nagyon fájó pont volt férfiúi létében. Való igaz, az utolsó hónapok nem hagytak semmiféle lehetőséget. Néhány elutasítás azt jelentette, amikor szexre gondolt és az asszonyra, görcsölni kezdett a gyomra. Még az önkielégítés sem ment. Már pedig ő házon kívül nem kószált soha. Hülyének is tartották kollégái, de ő szerette Etelt, és szerette a nyugalmat. Heti egy alkalom már hosszú ideje elég volt. Az utóbbi időben azonban ez is füstté vált, a nyugalommal együtt. Kedély állapotát hirtelen eddig nem ismert férgek kezdték ki. Úgy tűnt, védekezésre teljesen alkalmatlan. Csak rágták belülről egyre mohóbban és kitartóan. Lassan olyan lett, mint az odvas meggyfa az udvaron. Kívülről szép, még termett is, de ő már tudta, nem sokára ki kell vágni, mert belülről rohad. Meg is beszélték egy ideje, szól egy fűrészesnek, de érthetetlen módon egyre jobban ragaszkodott a fához. Egyik alkalommal meg is fogalmazta magában, „olyan vagy mint én, kívülről minden rendben, de belülről férges”. A fa lassan szimbólummá nőtte ki magát. Amikor pedig eljött az ősz, a fakivágás ideje, nem engedte.
- Mit ragaszkodsz ahhoz a szerencsétlen fához? Meg vagy teljesen húzatva? A jó lét az agyadra ment? – mérgelődött Etel. Ő pedig csak hallgatott, és egyre inkább érezte, addig él, ameddig a meggyfa. Október volt, amikor egy hatalmas szélvihar rázta meg a környéket. Kavargott a por, mint az örvény. A fák törzsei kicsavarodtak, tetőcserepek potyogtak a földre. Mindenfelé recsegés, ropogás, és jaj. A táj, az utca, ezer sebből vérzett. Reggelre minden elcsendesedett, csak a meggyfa kettétört törzse árulkodott az éjszakai eseményekről. Ez volt az a nap, amikor életében először berúgott.
És most ott ült, a hideg fürdőszoba barátságtalan sarkában. Először azt gondolta, már nem él ő sem. Iszonyatos fejfájása azonban emlékeztette, neki még nincs itt a vég. Eszébe jutott az asszony gúnyos tekintete, a tudat, még az is lehet, szeretője van. Meg az is, hogy ő most eltartott. Gondolatai röpködtek, az ébrenlét, és az álom határán. Hirtelen minden világos lett. Sorsa a meggyfához kötötte. Szétnézett a kamrában, ott tárolták a gyógyszereket. Sorra kiöntötte a konyhaasztal viaszosvászon tetejére az apró szemeket. A vizespoharat megtöltötte konyakkal, rágyújtott egy cigarettára, és elkezdte a pirulákat lenyelni, módszeresen. Egyiket a másik után. Időnként leöblögette torkát konyakkal, mélyet slukkolt a cigarettából. Hamar elveszítette az eszméletét. A cigaretta égő parazsa nadrágjára pottyant, az gyulladt meg legelőször. Semmit nem érzékelt belőle. A narancsos tűz vidáman vágtatott tovább. Sercegett, ropogott a berendezés. Mire a tűzoltók megérkeztek, már lángban állt a ház. Minden lehetségest megtettek, mégis, amikor az asszony hazaért, már csak a füstölgő falak várták.
Eddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Zseva (#26890) | 2013. április 13. 17:41 |
Kedves Mária! Megdöbbentő és fantasztikusan jó írásodhoz gratulálok! Amit nem értek, a műfaja miért vers? Üdv. Éva | |
| |
