Agyátültetés
Dátum: 2008. április 10. 21:56Műfaj: PrózaCimkék: fjodor, macskája, groteszk |  |
„AGYÁTÜLTETÉS” – olvasta Igor az utolsó írás címét. Ismét a szőre kezdett borzolódni, de ezt most nem maga irányította. Úristen! Fjodornak elment az esze, hogy ilyeneket ír? – borzongott meg és mancsával izgatottan seperte a földre a címoldalt, hogy olvashassa a többit.
Delet ütött a régi falióra, s a már jól ismert hangokra a tölgyfaasztalnál szunyókáló Író szeme táskája lassan kinyílt. Óvatos pillantásokkal nézett magán körbe, vizsgálva a vállára tekert takaró rojtját.
Aztán lassan összehúzódott a keleties szempár, remélve, hogy többet lát a félhomályban a szobabelső, kopottas tárgyi valójából.
A jófalat is rég járt az ő szájában, de valahogy, az évek során hozzászokott az éhkopphoz.
Nem kizárólag volt oka, a gyakori hideglelésének a lesoványodás, bár e miatt vált erőtlenné a favágáshoz, hogy kandallóját befűthesse.
A tavaly előtti aprófa is elfogyott, amit a bojároktól kapott, mikor pénzé tette apja zsebóráját.
A macskát kezdte keresni. Széke nyikorgott, mikor az asztal alá hajolva kiáltott,
- Igor! - merre vagy?
Az öreg macska a kopott medvebőrön gömbölyödött, de épp csak egy hunyásnyira nyitotta szemét, fülével intve jelképesen, hogy érti, - bár nem érdekli, hogy az Író újfent aggodalmaskodik. Tudva, hogy az, magányát igyekszik kezelni a macskatársasággal.
Igor sem sokat evett az Író kezéből, de ennek jelei nem mutatkoztak rajta.
Ha éppen Igorról írt volna kórismét egy orvos bizottság, minden bizonnyal beleveszik abba, hogy
„jól táplált, középkorú kandúrmacska, életkorának megfelelő test funkciókkal, ébernek imponáló lélekmotorral, unalmat sugárzó mimikával. Meglassult pantomim mimikája sugallja csalódását, mikor feleslegesen szólították, mert tálja nem telt meg sem a számára kedves táplálékul szolgáló ételekkel, sem ehhez hasonlatos italokkal.”
Kutya egy életem van Fjodor mellett! - gondolta az Ő macskaeszével, és mint aki önmagával folytatott dialógusában felelni képes önmaga szavára, hunyorított ismét.
Mintegy megerősítéseként, saját megállapításának.
Nyikolaj Vasziljevics nőstény macskájáról álmodozott, akit Karolina Ivanovnának hívtak.
- Gombszemű szuka, akinek szőréből hófehér partedli takarta dekoltázsát és olyan apró kis ciklámen színű nyelve volt, amelyet folyton felé öltögetett.
Míg Fjodor és Nyikolaj Vasziljevics beszélgettek, egész jól összeismerkedett Ivanovnával. Bár magának be nem vallotta, de élt lelkében némi, titkos remény, hogy Ivanovnát megkaphatja valamikor.
Alekszandr Szergejevics, Tatjána nevű macskahölgyével folytatott románcának tragikus végkifejlete óta csak a vágyakozás maradt, mely egy idő után szomorú letargiába döntötte, az amúgy is egyhangúan mulatott, sivár vidéki életét.
„Szegény Tatjána!” – jutott eszébe, - „még levelet is írt.”
Méltatlan viselkedése - mivel akkor szenvedtette Tatjánát - most nyomasztotta, ha felderengtek, a régen volt édes légyottok emlékének ízei. Társaságkerülővé tette az idő vagy Fjodor vagy Szibéria – Ki tudja?
Ám mostanság Karolina Ivanovna volt, egyre többször gondolatainak központja.
Az Író teafőzéshez készülődött. Egy bádog edényben hozott friss havat a ház elől. S közben az járt a fejében, hogy mit adhatna enni a macskának.
Igor hosszasat nyújtózott, körmeit a padlóba vájva borzolta meg kopottas szőrét. Az Író megállt egy percre, mint a szekér a sorompónál, mely bevárja a vonatot.
Ez írni fog! – gondolta Igor és egy ügyes rugaszkodással termett az asztalon, és Fjodor kéziratait kezdte nézegetni.
Micsoda egy macskakaparás – lepődött meg Igor, a korábbi precíz külalakra emlékezvén. Az Író érezve az időskor közeledtében, a feledékenységet, mostanság, csak a tartalomra figyelt.
„AGYÁTÜLTETÉS” – olvasta Igor az utolsó írás címét. Ismét a szőre kezdett borzolódni, de ezt most nem maga irányította.
Úristen! Fjodornak elment az esze, hogy ilyeneket ír? – borzongott meg és mancsával izgatottan seperte a földre a címoldalt, hogy olvashassa a többit.
A hatodik oldalnál már sajnálkozón pillantott Fjodorra, akinek ügyefogyott téblábolásának miértje, egyre jobban vált nyilvánvalóvá Igor számára. A kéziratból lassacskán tárult fel a valóság.
Bizonyosságot - a tizenharmadik oldalon - Nyikolaj Vasziljevics leveléből kapott.
Aki a következőket írta:
Drága Fjodor!
Ma beszéltem a Sebésszel és sajnálom, hogy így döntöttél! Én már győzködni Téged nem akarlak, hogy őrült ötletedről lemondj! Visszatartani sem tudlak, Ha Szergejnek nem sikerült, rám miért is hallgatnál? Mindezek ellenére, korábbi véleményem fenntartom, hogy nemcsak egyszerűen őrült rögeszme az agyátültetés, hanem bűn is, minek következménye a majdani bűnhődés! Bár vallod, hogy Te magad mindezt megfontoltad és épp elmédnek tudatával megcselekedni akarod.
Mihail Afaneszjevics szerint ez jó ötlet és táviratozott, hogy február hónap, huszadikán személyesen keres meg, hogy hogylétedről tájékozódjon.
Minden jót Barátom!
Ölel,
Vászka
Igor a naptárra pillantott. Éppen február huszadika volt. Az ajtó nyílott. Mihail Bulgakov lépett be. Fjodort megkerülve lépett Igorhoz és vette ölbe az asztalról.
Vége az első résznek!
