Egyszer megkérdezte tőlem egyik kedves barátom, hogy mi az igazi álmom?  Én akkor zavaromban nem igazán tudtam mit reagálni. És csak halkan, szégyenlősen soroltam fel a számomra fontos dolgokat az életemből: lakás, tanulás, évi egyszeri nyaralás. Emlékszem, hogy ő csodálkozó tekintettel rám nézett, majd elgondolkodtatóan megszólalt:

– Ezek nem álmok, Erika! Minden embernek alapvető emberi joga kellene, hogy legyen ezekhez hozzá jutni! Az álom egy csodálatos utazás, a kék tenger, meg a magas hegyek – felelte a hosszú ideig Samoában élő barátom. Tulajdonképpen csak akkor ébredtem rá, hogy még én magam sem vagyok tisztában vele, hogy mi is az igazi álom. Talán az ábrándozás unokatestvére? Annyit mindenesetre tudok, hogy az ,,Ábrándozás az élet megrontója, mely, kancsalul, festett egekbe néz.” (Vörösmarty Mihály) De az álmok nem ronthatják meg az életünket, csak ha túlzottan benne élünk.

    Az álom íze mennyeien édes, amennyiben beteljesül s keserű, mint egy pirula, ha nem válik igazzá. S, hogy milyen a színe? Az enyémnek fekete-fehér, kippszerűen mozgó események kavalkádjaiból felépülő színek halmaza.

    Essen szót hát a hangjukról is. Amely számunkra kedves, annak a hangja álomszerűen halk, puhaságával szívet melengető, lelket simogató. Dallamos. Megrészegítő. Lágy fuvallatszerű.

    Vajon mik lehettek híres, nagy költőink gyönyörű álmai? Szerelem? Hogy állhattak-e csodálatos érzéssel. Sokan hangot is adtak költeményeikben. ,,Álomban enyém vagy” – írta József Attila tolla. A háború ideje alatt talán a béke s az élelem, meg a szeretet lehetett álmaik fő tárgya. Nem tudom, csak érzem, hogy igen merész dolog volt akkoriban az álmodozás. Mint ahogy ma is annak kell lennünk, hogy a képzeletbeli terveink, céljaink megvalósuljanak. ,,Az igazi álmok megvalósítása gyakran nagyon nehéz, szinte emberfeletti gondokkal jár, de amikor megvalósul, annál nagyobb és tartósabb a boldogság. Tehát: KITARTÁS!!!” – adta nekem ezeket a tanácsokat egy számomra kedves ember. Míg egy másik ismerősöm teljesen más megközelítéssel nyilatkozott ezekről a dolgokról: ,,Nincsenek álmaim. Akkor állandóan csalódnom kellene. És ha nem jó úton járok? Célt tévesztek? Nem ragaszkodtam soha mereven az elképzeléseimhez, inkább rugalmas vagyok, hiszen nem tudhatom, hogy mit tartogat számomra a jövő.” Tehát Ő ébren álmodozik.

    Az én álmaimban mindenki egyenlő és mindenekfelett nagyon boldog. Lelkük összhangban van álmaik beteljesülésével. Az embereket a tenger hűs habjainak csilingelő nevetései teszik boldoggá. Mindenki segíti a másikat kedves, jó szavakkal és tettekkel. Az álomhullámok hangjai egybeolvadnak a sirályok távoli nevetéseivel, miközben minden ember dolgozik a LÉTEZŐ munkahelyén. Aztán a távolból megjelenik egykor eltűnt alakod, miközben nevető ajkaid közlik, hogy az egész – akkor történtek – csak félreértés volt… s, hogy te mindig is szerettél – mindig is szeretni fogsz – még ha szemeid más férfi oldalán is látnak…

    Az álmok – erőt adva magunknak – segítenek túlélni a zord hétköznapok szürkeségét, de a tényleges boldogságot, a beteljesedett álmok jelentik számunkra. Annyit mondhatok csak: Egy igazi társsal közösen kell megálmodni az álmainkat, melyet aztán együttes erővel kell valósággá váltani.

–™

/Az írásom a ,,Képzeletünk szárnyán” című antalógiában olvasható./

Békéscsaba, 2009. január 22.