Antoine és Desire
Dátum: 2008. július 08. 13:14Műfaj: PrózaCimkék: irodalom |  |
Te vacsorát főzöl, disznózsírt teszel a tűzhelyre és hagymát pucolsz, a szemeidben könnyekkel kavarod a vacsorát és azon gondolkodsz: - hol rontottad el ezt az egészet, de mindig csak egy dologig jutsz vissza a múltban, amikor a diszkóban hoztad azt a rossz döntést és velem jöttél táncolni...pedig tt volt az a régi haverom, az a hogy is hívják?
Délben a kávéházban ültem, míg Desire-vel a gyámhivatalban volt asszonya ordított. Gondolatokból fontam Ariadné fonalát, mígnem hálóvá lett. Eltűnődtem lehetséges életeken, mintahogyan nálad olvastam, - a regényedben. Szóval volt egy ilyen képem, hogy mi lenne, ha előállna a szörnyűség, hogy mindketten normális emberré változnánk. Azt persze elképzelni is szörnyű és arra gondolni sem mertem, hogy esetleg akkor mi lenne, ha mindketten "normálisnak" születünk és találkozunk ebben a nyomorult állapotban. Vagyis a következő kép derengett előttem. Meglehet, a kávégőzből tört elő.
Megrakott szatyrokkal láttalak az Interspárból kifelé jövet és hétszentségeltél, hogy de kibaszott drága minden és a rohadék politikusok meg hogy lehúznak mindenkit. Én a parkolóban, 20éves piros autó volánjánál várakozva szívom a füstszűrős Symphónia-át és a rádió kattogós kereső gombját a Kossuth-ra tekerem, mert épp az MTK- Fradi mérkőzést adja a rádió. Közben azon gondolkodom, hogy este miféle kifogással tudok otthonról - tőled lelécelni, hogy ihassak pár sört a haverokkal és beszélhessem velük a szokásos semmit. Aztán megjössz és nem nyílik a kocsi ajtó, én kurva anyázom a ruszkikat és rugdosom a sárvédőt, te meg azt mondod, hogy tele vagy már ezzel a kurva élettel és micsoda egy kőbányai tróger vagyok, hogy soha nem figyelek a kibasszott autóra sem, meg egyáltalán semmire. Aztán nagy nehezen elindulunk és csak a füstölő kipufogónk és a hangos motorzaj jelzi, hogy a térben elmozdulunk.
Hazaérve az előszobában a szatyrokat ledobva szódát csinálok szifonba és levágódok a tévé elé, rázva a szifont, hétszentségelve a gyerekünknek, hogy már megint mi a lófaszért van kifestve, és egyáltalán hogy képzeli ezt. Te vacsorát főzöl, disznózsírt teszel a tűzhelyre és hagymát pucolsz, a szemeidben könnyekkel kavarod a vacsorát és azon gondolkodsz: - hol rontottad el ezt az egészet, de mindig csak egy dologig jutsz vissza a múltban, amikor a diszkóban hoztad azt a rossz döntést és velem jöttél táncolni...pedig ott volt az a régi haverom, az a hogy is hívják?
Az a jóképű. Akinek kis gödröcskék voltak az arcán, mikor mosolygott. Egészen apró gödröcskék ...
***
Aztán a telefon csengett, majd Desire jött. Sört kért és konyakot. Azt mondta ez nagyon hülye, és az egészben csak a kislányát sajnálja, meg önmagát, és az ő anyja is nagyon hülye volt, mikor elment az apja.
Ettől a mondattól sokáig hallgattunk mindketten, majd mindketten úgy tettünk, mint aki a rádióból beszűrődő hírek hangfoszlányait próbálja ragasztgatni.
Egy sok értelmű mondaton merengtem. Azt mondja, hogy
„Ismét habzik a Rába..”
Meg azon, hogy kit kellene sajnálnom. Aztán úgy döntöttem, megfelelő leszek magamnak erre a célra.
***
A szomjúság hajnalban ébresztett. Lassan megszokottá vált. A hűtőben talált tejes dobozzal mentem az udvarra. Fáztam ruha nélkül, de igazán az erőltető hányástól remegtem.
Láttam a szomszédnál, mozdul a függöny a bakfislány szobája ablakán.
Bekapcsoltam az erősítőt és „A füst a víz felett”- et kezdtem játszani. Csak ennek a számnak ismerem az akkordjait. Ha elég hangosan szól, nem venni észre a fals hangokat.
Aztán a bajuszos szomszéd ordított, hogy diliházban a helyem és be kellene zárni végre, mert engem nem lehet kibírni.
Bementem a házba. Az ágyon fekvő lány lábait néztem. Koszos volt a lábfeje. Betakartam. Nincs táskája. A zsebeiben sincsenek iratok. Nem tudom a nevét.
***
A kihallgató szobában, köntösben ültem. Azt mondja a becsületes arcú rendőrtiszt, hogy közbotrányos vagyok, és garázda. Cigivel kínált. Még mindig hányingerem volt. Mondtam neki, csak az emberek ingeréhségnek dobok néhány csontot néha.
Desire jött. A kocsiján vitt haza. A rádiót hallgattuk.
Azt mondják, „habzik a Rába..”
A Puskin-közben mondtam, hogy megnősülök és veszek egy piros autót. Novemberben leszek negyven. Élhetnék „normálisan”...
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
