A reménytelen szerelem reménye
Dátum: 2008. november 27. 14:11Műfaj: VersCimkék: szerelem, kívánság, remény |  |
Tarajos hullámok verik az ér falát
A kamrában adják a cunami ütemét.
Vér szállította fájdalom szaggatja,
Zúzza szét, álmaim fényét!
Könnyek között felázott énembe,
Óvóhelyként hatol az üresség,
Fogyó kéreg testemet
Szenvedés sója maria, savként!
Abroncsokba vert tüdőmben
Hörög, kapkod az életem,
Száradó abakuszom zongorája
Hang nélkül szól, rejtegetem!
Szürkéim közt nincs gondolat
Ütöm csak a feketét-fehéret,
Színtiszta világomban
Nincs színe a reménynek!
---
Szeretni kéne megint, valahogy Valakit
Simítani arcát, kezét, gyönyörű halmait!
Szeretni minden, foga mögötti húst
Csókolni konvex részei konkávjait!
Fontossá lenni és érezni meleget
Színeket nyújtani, ölelni értelmet.
Büszkének látni, szemében remegést
Hallani „istenem!”, majd oldani kötést.
Átölelve csendben füle pírjába súgni:
Szeretlek!
Majd hallgatni válaszát,
(mely nőtől ritkán jön azonnal, s mégis)
-Nem akarok tőled! SEMMIT!
Zsákutcába tart az életem
Nincs színe a reménynek,
Fogyó kéreg testemet
Moha lepi, föld és sziklakert repkények!
Kívánom közben, legyen jobb majd másnak
Legyen jobb neki, a nekiszaladásnak,
ahogy nekifut világnak és égi életét
lendületből felejtve engem:
a minden semmijét!
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
