Árulkodó íráskép
Dátum: 2008. március 25. 16:26Műfaj: ÉrdekességCimkék: íráskép, ineternet, rövidítés |  |
Felgyorsult világunkban egyre jelentősebb szerepet kap az írás - főként sms és e-mail formájában - így szófordulataink, mondatszerkezeteink és helyesírásunk a magunk műveltségét, és tanultságát tükrözik. Egyszóval az íráskép nem más, mint maga az egyén.
Néhány nappal ezelőtt virtuális levelet kaptam egy rég nem látott ismerősömtől.
Örültem, hogy hallok felőle, izgatottan kattintottam a pirosan villodzó borítékra.
Lelkesedésem hamar elszállt, amint elkezdtem olvasni az írását;
"Naon jól érzem magam...", "...muszálynak éreztem elmondani...", "...kicsit azért szomorú vok...", "...homevágyam van, örlödök, mert menék már haza...", "Barimmal épp azt beszéltük, hogy..."
Ezeket látva elképedtem.
Évek óta megfigyelhető, hogy bizonyos szavakat, kifejezéseket önkényesen lerövidítünk, fogalmakat igyekszünk átformálni, és Kazinczy-ként próbáljuk nyelvünket megújítani, ám próbálkozásaink - a legtöbb esetben - egyáltalán nem járnak sikerrel.
Az élő beszéddel ellentétben az írott szöveg létrehozásakor több időnk lenne átgondolni, hogy mit hogyan fogalmazzunk meg, milyen szavakat és szinonim fogalmakat használjunk, mégis, mára már általános tendenciává vált, hogy "aki lemarad, az kimarad", vagyis nem a fogalmazókészség, hanem a gyorsaság számít, így a tartalom minősége helyett a mennyisége lett az elsődleges.
Valószínű, hogy ez még a mobiltelefonok hőskorából maradt meg, amikor igyekeztünk a mondanivalónkat a lehető legkevesebb karakterszámmal létrehozni, ezzel is megakadályozva a pénztárcánk tartalmának hirtelen kiapadását. Így jöhetett létre az 'ajándék' szóból az 'aji', az 'öngyilkos'-ból az 'öngyi', a 'depresszió'-ból pedig a 'depi', ... etc.
A fenti levélrészlet nem csak azt mutatja be, hogy hogyan is lesz a barátból (bégető) barika, hanem a multikultúra káros hatására, és a nyelvtani hiányosságokra is rámutat.
Magam is tapasztaltam, hogy egyre több cég válik 'multinacionálissá', vagyis szinte azonos arányban foglalkoztatnak magyarokat és külföldieket, ami (főként) az angol nyelv használatát követeli meg a magyar részről, semmint a magyar szavak elsajátítását a külföldről érkezőktől, így szinte észrevétlenül ivódik belénk az idegen nyelv minden apró cseprő sajátossága. Mindez odáig is elfajulhat, hogy bizonyos szavakat önkéntelenül is (vagy a sznobizmusból kifolyólag) idegen nyelven mondunk, mert előfordul, hogy magyarul épp nem jut eszünkbe. Ez a külföldön élő magyarok esetében is gyakran megfigyelhető. Magam is észrevétlenül ebbe az irányba fordultam, mígnem egy kedves ismerősöm felhívta a figyelmemet, hogy "szép, gazdag nyelv a magyar, használjuk hát!", és mai fejjel visszagondolva igazat adok neki.
Példaként, amíg az angolnak egy adott szóra csak egy formája van, addig a mi magyar nyelvünk bővelkedik a rokon fogalmakban, ennek szépségét pedig érdemes kiaknázni.
A nyelvtani hiányosság többségében a neveltetésből, és a taníttatásból fakad, ám személy szerint nem akarom elhinni, hogy ennyire felületes lenne a magyar nyelv okítása kis hazánkban...
Jelentősen kevesebb hányadban, de előfordulhat, hogy az eleinte helyesen írt szavakat egy idő után helytelenül kezdjük el papírra vetni, hisz ha gyakran találkozunk ugyanazon klasszikus hibával (ilyen a 'muszály' is), könnyen belénrögzülhet a szó téves formája.
Véleményem szerint nincs annál lelombozóbb, mint amikor egy szépreményű fiatalember, vagy hölgy a levelében tinédzsereket is meghazudtóló módon alkalmazza a ma már 'trendivé' vált rövidítéseket, mindezt megfűszerezi helytelen nyelvtani szóhasználattal, és körítésként még számtalan smiley-t is szúr minden egyes mondata mellé.
Talán konklúzióként is levonható, hogy az 'újításnak' szánt, helyenként borzalmas megfogalmazású rövidítések, a nyelvkeveredés, és a helyesírási hibák akaratunk ellenére is a személyiségünket tükrözik, így érdemes több figyelmet szentelnünk írásaink megfogalmazására, ezzel is elkerülve az esetleges szegénységi bizonyítványunk kiállítását.
