A vagány - 1. rész
Dátum: 2008. június 27. 23:04Műfaj: PrózaCimkék: kortárs |  |
Történet egy elvetemült fickóról, aki nem lett volna rossz fiú, ahogy a folytatásban majd látni fogjuk. Csak az élet nem mindig kedvez a rosszfiúknak.
János egészen elvetemült fickó volt. Pedig nem lett volna ő rossz fiú, csak vele valahogy mindig megtörténtek a dolgok.
Már kisgyerekként is. Az apja elküldte a boltba cigarettáért, ő el is indult, aztán valahogy mindig összetalálkozott valamelyik haverjával, és elköltötte a pénzt. Az apja ilyenkor elverte. Nadrágszíjjal. Ő eleinte sivalkodott, mint a malac, később rájött, hogy ettől az apja vérszemet kap, és még jobban kikap. Az apja élvezte, ha elverheti, mindig módszeresen és alaposan tette. Komótosan lecsatolta a nadrágszíját, kihúzta a nadrágból, intett neki, hogy menjen oda, tolja le a nadrágját, majd elkezdte őt verni, a hátától a combjáig, végig. Minél jobban sivalkodott, annál erősebbeket ütött az apja. A verésnek rendszerint az anyja vetett véget. Berohant, mint egy fúria, és villogó szemekkel rontott a férjére.
- Hagyd békén azt a gyereket, te állat! Engem üss meg, ha mersz! Na gyere csak, gyere!
Elrángatta a gyereket, és eléállt, a testével takarta. Nagydarab, erős asszony volt. A fiú szepegve állt mögötte, a fejét a szoknyájába fúrva. Az apja ilyenkor meghunyászkodott. Félt a feleségétől. Nem a testi erejétől, mert erős, magas ember volt, mégis úgy állt az asszony előtt, mint egy kisgyermek. Szerette ezt a nőt, rá soha nem emelt volna kezet. Ő maga sem értette, miért érzi azt a tehetetlen félelmet vele szemben, de hatalma volt felette az asszonynak. Ha az ránézett a villogó fekete szemével, szinte megbénult, annyira elgyengült ettől a tekintettől. De másképp is érezte az asszony hatalmát önmaga felett. Mert amikor viszont a felesége rámosolygott, az olyan volt, mint mikor vihar után előtör a napsugár a felhők mögül és kiderül az ég.
- Meg kell tanulnia a gyereknek, hogy nem költheti másra a pénzt – mondta az asszonynak lecsillapodva.
- Te vagy a hibás – vágott vissza az asszony. – Mért őt küldöd cigarettáért?!
Később aztán János megtanulta szó nélkül tűrni a verést. Büszke volt magára, ha szisszenés nélkül kibírta. Az apja azonban így már nem élvezte annyira, mintha kisebbeket is ütött volna, aztán meg egyre ritkábban verte meg.
János a veréstől nem lett jobb, megtanulta viszont tűrni a fájdalmakat, és hogy ne féljen, ha ütik. Igaz, többnyire nem őt ütötték, hanem ő vert másokat. Nekiment a nála nagyobb, erősebb gyerekeknek is. A faluban aztán hamarosan nem is akadt olyan, aki verekedni akart volna vele. Inkább kitértek előle.
Erős, magas férfi lett belőle. Nem volt agresszív, de makacs, öntörvényű természete miatt nem túlzottan kedvelték. Mégis sok barátja volt, mivel a gyengébbeket mindig megvédte. Időnként azonban elkapta valami megmagyarázhatatlan feszültség, ilyenkor törni-zúzni tudott volna. Ha ebben az állapotában került elé valaki, belekötött. Miután azonban a falubeli fiúk kitértek előle, ha nagyon nem bírt magával, átment a szomszéd faluba, vagy be a közeli városba, keresve, kibe köthetne bele. Ha tehette, vitt még magával két-három havert, akiket meghívott egy-egy italra. Ő maga nem ivott, a kocsmába azért járt, mert ott mindig talált valakit, akibe beleköthetett, és akit aztán megverhetett. Élvezte, ahogy a másikat megüthette, látta a szemében a fájdalmat, de leginkább megalázni szerette az ellenfeleit. Ha az könyörgött neki, hogy hagyja abba. Ilyenkor nevetett a másikon, és úgy érezte, ő az élet ura. Ha akarná, elvehetné a másiknak az életét is. Aztán csak megvetően belerúgott az ellenfelébe, és kivonult a kocsmából a haverjai kíséretében.
Később rákapott a szivarra. Fekete haját elől megnövesztette, hátrafésülte, sötét napszemüveget hordott és öltönyt. Majd vett magának egy használt Fordot, azzal száguldozott a falu poros utcáin. Pénze az mindig volt. Már kölyökkorában megtanulta, hogy akinek pénze van, azt tisztelik a többiek. Ő meg mindenből pénzt csinált. Az anyja sopánkodott is neki eleget.
- Honnan van neked megint ennyi pénzed? Meglátod, rossz vége lesz ennek, nagyon rossz vége, a börtönben végzed.
- Ugyan már, anyukám, ne rinyálj folyton! Nem lopom én a pénzt!
- Akkor meg honnan van?
- Bizniszelek. Megdolgozok minden filléremért – és nevetett hozzá.
A lányok nagyon szerették őt, jóképű, jó alakú, keménykötésű fiú volt, fekete hajú, fekete szemű, vidám fickó. A nőkkel gavallér módjára viselkedett. Ajándékokat vett nekik, virágot, bókolt nekik, értett a nyelvükön. A legszebb lányok voltak a barátnői, de mindig megcsalta őket. Nem szerette egyiket sem, alapvetően senkit nem szeretett önmagán kívül.
Hamar a maga lábára állt, vett magának egy lakást a városban. Eszes volt, de tanulni nem szeretett. Bár autószerelőnek tanult, nem a szakmában helyezkedett el, hanem üzletelt, előbb kicsiben, aztán egyre kiterjedtebb vállalkozása lett. Mindig azzal üzletelt, amire éppen igény volt. Kitűnő érzékkel ragadta meg a lehetőségeket. Később Kft-t alapított. De hogy valójában mitől ment neki olyan jól, azt senki nem tudta. Ha kérdezték, csak nevetett, és azt válaszolta: "Bizniszelek."
Amikor aztán megnősült, visszaköltözött a faluba, épített egy nagy házat, vett egy Porsche Cayenne terepjárót, meg egy sötétített ablakú fekete BMW-t. A ház egyik szárnyában kiépítette a maga birodalmát, onnan irányította a vállalkozásait.
Hamarosan fia született. Amikor megtudta, hogy a felesége terhes, nem örült neki. Nem akart még apa lenni, utazgatni akart, világot látni, élvezni az életet. A felesége, Anna volt az egyetlen nő, akihez valamilyen szinten kötődött. Nem mintha nem csalta volna meg őt is, a városba járt a szeretőjéhez, de Anna megbabonázta a tekintetével már az első alkalommal, ahogy meglátta.
Anna magas, karcsú, széparcú, porcelánbőrű, sötétbarna hajú, kék szemű lány volt. Hosszú haját kibontva hordta. Nem öltözött kihívóan, mégis vonzotta a férfiak tekintetét. János egy étteremben látta meg a városban, Anna egy másik asztalnál ült a barátnőjével, és éppen valamin nevetett. Fejét hátravetette, úgy nevetett önfeledten. János éppen az egyik üzletfelével ült ott, üzleti vacsorán. Amikor meglátta a lányt, odahívta a pincért, és pezsgőt küldetett Annának. A lány meglepődött, még soha nem küldetett neki senki pezsgőt. Jó alaposan megnézte Jánost, tetszett neki a jóképű, vagány fickó. A pezsgőt azonban visszaküldette. János ettől bevadult, szokatlan volt számára a visszautasítás. Kinyomoztatta Anna telefonszámát, lakcímét, munkahelyét, és vadul udvarolni kezdett neki. Anna eleinte csak nevetett a fiún, inkább csak a hiúságát legyezgette, hogy elhódította őt a legszebb lányoktól. Ő egyszerű családból származott, azt tanulta otthon, hogy a tisztes szegénység fontosabb, mint a tisztességtelen jólét.
Az anyja mindig azt mondogatta: "Jobb a kevés az igaznak, mint a sok gonosznak az ő gazdagsága."
Az apja helyeslően bólintott, és hozzátette: "Jobb a szegény, a ki jár tökéletesen, mint a kétfelé sántáló istentelen, a ki gazdag."
A szülei becsületes, vallásos emberek voltak, ebben a szellemben igyekeztek őt is nevelni, de felnőttként Anna nem követte szülei vallását. Ő csak azt látta, hogy hiába idézgetik a szülei a Bibliát, mégse jobb nekik. Folytonos szűkölködésben, állandó szegénységben éltek, igaz, nem volt adósságuk, mindig volt mit enniük, szorgos emberek voltak, állatokat tartottak, a kertben megtermelték az ennivalót, de az egész életük a munkából állt, korán keltek, sokat dolgoztak, a faluból szinte egész életükben ki se tették a lábukat. Anna nem akart így élni. Ki akart innen törni, szorgalmasan tanult, főiskolát végzett, és amint lehetett, beköltözött a városba. Elhelyezkedett a városka egyetlen utazási irodájában, a barátnőjével, aki szintén ott dolgozott, lakást béreltek.
Amikor Jánost megismerte, már huszonöt éves volt. Lassan kezdett úrrá lenni rajta a pánik, mert úgy érezte, hogy mégse sikerült kitörnie abból a közegből, ahonnan akart. Nem élt úgy, mint a szülei, de az álmait nem tudta megvalósítani. Ő utazni akart, világot látni, ehelyett másoknak ajánlgatta a külföldi utakat. Ilonka, a barátnője mindig vigasztalta.
- Meglátod, egyszer az is meglesz. Te olyan szép lány vagy, gazdag férjed lesz, és annyit utazgatsz, amennyit akarsz.
Anna ilyenkor csak nevetett.
- Bolond vagy te, Ilonka. Te is szép vagy, meglátod, te előbb találsz magadnak férjet.
Ilonka nem volt csúnya, szőke, derékig érő hajú, kék szemű, mosolygós lány volt, de telt alakja, nagy mellei, vaskos combja miatt mindig szégyenkezett. Főleg az idősebb férfiak kedvelték, udvaroltak is neki, ő meg szégyenlős mosollyal igyekezett hárítani a közeledésüket.
János nagyon tetszett Ilonkának, úgy gondolta, éppen Annának való. Amikor aztán összeházasodtak, szívesen vállalta az első koszorúslány szerepét a barátnője mellett.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketMég nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
