A vagány 4. rész
Dátum: 2008. július 05. 09:00Műfaj: PrózaCimkék: kortárs |  |
A válóper után eladta a házat, és felköltözött Pestre. Hamar rájött, hogy nála sokkal nagyobb gazemberek élnek itt. Ő ezekhez képest csak kezdőnek számított. Viszont gyorsan tanult.
Anna kinyomta. Úgy érezte, recsegve omlik össze minden körülötte. Apja szavai jutottak eszébe:
„Jobb a szegény, a ki jár tökéletesen, mint a kétfelé sántáló istentelen, a ki gazdag.”
A gyerekkorban hallott szavak az elevenébe vágtak.
„Mit tegyek, Istenem?” – sóhajtott fel szíve mélyéről. Válasz azonban nem érkezett. Tudta, hogy Isten nem fog válaszolni, hiszen ő maga volt, aki annak idején elutasította őt, és a maga útjára tért. Előkereste a polcról a Bibliát, amit még lány korában kapott az apjától. Kinyitotta, olvasni kezdte.
„Azt mondja a balgatag az ő szívében: Nincs Isten. Megromlottak, útálatosságot cselekedtek; nincs, a ki jót cselekedjék.
Az Úr letekintett a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, ha van-é értelmes, Istent kereső?
Mindnyájan elhajlottak; egyetemben elromlottak, nincs, a ki jót cselekedjék, nincsen csak egy sem.”
Nehezen aludt el, rövid, nyugtalan álma volt. A férje hajnalban kelt, sok dolga volt aznap. Sietett, nem vette észre, hogy a felesége hozzányúlt a mobiljához.
Anna alig várta, hogy János elmenjen, sebtében összekapkodott néhány holmit, bedobálta a terepjáróba, felkeltette Ricsit, és mire a szomszédok észrevehették volna, már el is hajtott. Az autóból hívta fel a szüleit, elmesélte nekik, mi történt, és hogy úton van hozzájuk, pár napot szeretne ott tölteni a gyerekkel, amíg valami szállást nem talál. Az apja nehezen egyezett bele, de nem lett volna szíve elküldeni a lányát és az unokáját.
János késő este ért haza. Az anyja ott várta a kapuban.
- Na végre, hogy itt vagy. Egész nap hívtalak. Anna elment. Elvitte a gyereket is.
- Hova ment?
- Azt nem tudom, a boltos Józsi felesége szólt nekem is. Kora reggel mentek el. Látta őket. Biztos a szeretőjéhez szökött. Nem véletlenül volt az tegnap a városban. Biztos akkor beszélték meg.
János rámordult az anyjára.
- Ugyan, mama, elég legyen ebből! Most menj haza, majd felhívlak!
- Veled maradok, kisfiam, olyan zaklatott vagy. Főzök neked egy kamillateát, az megnyugtat.
- Mama! – förmedt rá János villogó szemekkel. Az anyja jobbnak látta nem vitatkozni. Olyan volt a fia tekintete, mint régen, az űzött korszakában. Hazament hát, János meg berontott a házba, magyarázatra várva. Nem kellett sokáig kutatnia. A nappaliban, a dohányzóasztalon ott volt a levél a rúzsfolttal. Őrjöngve hívta fel a szeretőjét, magyarázatra várva. Amikor megtudta, hogy ő hagyta neki a levélkét a BMW szélvédőjén, és éjjel volt egy titokzatos hívása az ő mobiljáról, mindent megértett. Leroskadt a fotelbe, és csak ült maga elé meredve. Aztán felhívta a feleségét, de a mobilja ki volt kapcsolva. Eszébe jutott, hátha a szüleihez ment az asszony, de tudta, hogy nem telefonálhat oda késő este. Elhatározta, hogy másnap odamegy.
Kora reggel autóba vágta magát. Hajtott, mint az őrült.
Apósa szemmel láthatóan felkészült a fogadására. A kapu zárva, a kutya, a nagy kuvasz kieresztve. Amikor megnyomta a csengőt, a kutya hörögve, őrjöngve ugatott. Soha nem szerette Jánost, akárhányszor arra játak, apósának el kellett zárnia a hátsó udvarba.
János meghátrált, ahogy a kuvasz nekiugrott a kapunak.
- Nyughass már te! – szólt rá a kutyára. Az annál jobban ugatta.
János a kerítés résein belesett az udvarra. Nem látott mozgást. Még a redőnyök is le voltak húzva. Tudta, hogy már nem alszanak, ilyenkor már rég fent van mindenki, az állatoknak enni kell adni.
Újra csöngetett, hosszan, türelmetlenül. Nagysokára nyílt az ajtó. A sógora volt az. Odajött a kapuhoz, nyugtatta a kutyát.
- Menj el, nem akar többé látni téged! – szólt ki Jánosnak.
- De az én feleségem, jogom van hozzá, hogy beszéljek vele. Na és a gyerek?
- Jani, nem érted, nem akar látni. Beszélni sem akar veled. Majd az ügyvédje megkeres.
- Miféle ügyvéd? – hördült fel János. – Minek ide ügyvéd?
- Válóperes ügyvéd. Anna el akar válni tőled.
- Akkor jöjjön ki, és ő mondja meg, ne mással üzengessen! Anna! Hallod, Anna! Gyere ki, te mondd a szemembe! – üvöltött János.
- Ne üvölts, jobb lesz, ha elmész, mert kihívom a rendőrséget – mondta a sógora.
- Na hisz, a rendőrséget! Aztán miért? Mert a feleségemmel akarok beszélni? És a fiam? Látni akarom a fiamat, addig nem megyek el. Ez gyerekrablás.
- Ugyan már, Jani, legyen eszed! Te voltál, aki megcsalta őt.
- És te ezt honnan tudod? Neked ehhez mi közöd? – hördült fel a férfi. A szomszédok az ablak mögül nézték őket. Senki nem akart beleavatkozni, féltek Jánostól.
A sógor hiába próbálta csillapítani őt, egyre ingerültebb lett, vadul rángatta a kilincset, ököllel ütötte a kaput.
- Ha nem hagyod abba, rád engedem a kutyát – mondta végül a sógor idegesen. Egy kezet érzett a vállán. Odanézett. Anna volt az. A férfi észre se vette, hogy kijött.
- Hagyd, Feri, majd én beszélek vele!
- Neked megy, nem akarom.
- Nem lesz semmi baj, menj csak be! – mondta Anna. Az öccse vonakodva engedelmeskedett.
Az asszony a férje felé fordult. A tekintete megtört volt, szeme alatt sötét karikák. Nem sokat aludt, amióta eljött otthonról.
- Jani, higgadj le! Ha megnyugszol, beszélhetünk, ha nem, akkor bemegyek.
A férfi igyekezett uralkodni magán.
- Rendben van, de nem akarok itt állni a kapuban. Engedj be!
- Jó, beengedlek, de ha jelenetet rendezel, azonnal befejezzük.
A férfi vonakodva bólintott. Nem nagyon akaródzott az apósa házába mennie, de nem volt más választása. Mindent megtett volna, hogy visszakapja a családját. Anna azonban hajthatatlan volt. Válni akart. Végül nem tudtak megegyezni, így János egyedül ment haza.
A válóper után eladta a házat, és felköltözött Pestre. Hamar rájött, hogy nála sokkal nagyobb gazemberek élnek itt. Ő ezekhez képest csak kezdőnek számított. Viszont gyorsan tanult. A pénzcsináláshoz mindig értett, így nemsokára itt is lettek haverok, nők, de ez nem volt elég. Kellett valami, ami lecsendesíti a benne tomboló vadállatot. Inni kezdett, majd kábítószerezni. Először csak alkalmanként, később egyre rendszeresebben. Hamar felfedezte, hogy a drogból jól lehet élni, így rövidesen árulta is. Egyre lejjebb csúszott, de nem érdekelte, már nem volt lelkiismeret-furdalása sem. Egyre gátlástalanabbá vált. Ez lett végül a veszte. Akkor tartóztatták le, amikor éppen drogot adott egy srácnak. Négy évre ítélték.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
