Az élet bohóca

Szerző: Herbák István AndrásDátum: 2011. január 12. 20:51

Műfaj: PrózaCimkék: van, hogy a sötétből fény villan

Mikor úgy érzed...már nincs tovább, már nincs mélyebben, és semmi, de semmi nem jöhet, akkor, hirtelen...értelmet kap minden amit teszel, és olyan örömmel teszed aztán.

Az élet bohóca

Fürdött a fényben - szíve telve volt örömmel, hogy...szereti a közönség.
Egyik este lent, a félhomályból észrevett egy szempárt. Ragyogtak azok a szemek, tündököltek, és ha a bohóc mondott valamit az eddiginél is jobban mosolyogtak rá...rá, az örök vesztesre, a mindenkit kiszolgáló keserű szívű nevettetőre!
Őt nézte minden előadáskor, őt várta, s boldog volt, ha megjelent! De milyen boldog?!!! Szíve ugrált örömében, kalimpált, hogy alig tudta helyén tartani!
Teltek a napok, a hetek, az évek és az öröm egyre fokozódott benne, mert...szerette, féltve óvta az a tekintet. És neki, csakis neki öltözött be minden este a bohóz, sminkelte magát órákig a tükör előtt, hogy...igazi, hogy szeretnivaló legyen mindíg!
Ám a nagy nevettetőre is hatott minden, ami körülte zajlott. És nem talált rá ellenszert, csak az önmarcangolást, az önemésztést, hiszen...ebbe űzték mindíg bele a gondjai, bajai. De a fellépéseket soha nem mulasztotta volna el, semmi és senki kedvéért, hiszen....!
"A következő műsorszám...- hangzott a fehér bohóc szájából, és a közbohóc...belibbent a színre. Első pillantásával a csillogó szemeket kereste, de...üres volt a hely, és sötét a nézőtér. A bohóc megrettent.
"Csak valami közbe jött, azért nem ért még ide!" - nyugtatta magát, de érezte...magának hazudik vele.
A bohócszám estéről-estére elmaradt, mert nem volt képes feltenni a piros orrot magának. Úgy érezte: akiért megtenné...az nincs, a többiek pedig..megvannak nélküle is!
Csak ült az öltözőjében, maga elé bámult és úgy érezte...vége a világnak, a szépnek és jónak!
Aztán...egy este erőt vett magán és újra kiállt a deszkákra. Akadozva, fásultan fogott hozzá a számához, de tudta, ha nem teszi...beleőrül a várakozásba! Játszott...keményen tartva magát, és nevetett akkor is, ha nem volt kedve hozzá.
Ment a következő este is...ki a manézsba...nevettetni.
És fény áradt felé, lentről...ott volt az édes szempár, és nézte őt. A bohóccal fordult egyet a világ...úgy érezte...fentről vigyázza egy kéz az ő mozdulatait, és segít neki...boldognak lenni!
Elment egy Szentélybe, fogadalmat tenni. Megfogadta...magának, hogy elég volt a keservből, a bánatból, az önvádakból! Elég...egy életre!
Még boldog akar lenni, még szeretne igazán örülni, nevettetni, játszani...szeretni! Szeretné visszakapni azt a rajongó szempárt, akiért oly sok este a szívét adta!
Mert csak vele tud igazán...szeretni!