Az én előadásom
Dátum: 2008. június 12. 09:09Műfaj: VersCimkék: vers, gondolat |  |
Az én előadásom
A sötét színházban halott árnyakkal játszom a szerepet,
A nézők már alszanak, vagy halódnak, s vágok egy szeletet
Saját magamból, mit eléjük teszek, hogy lássák a képet,
Ezt a csúnyára festett, mindent ellepő fekete kékséget.
Szívszaggató hangok, törnek akkor elő a falak mögül,
S majd újra ott kering a halál a nézők lelke körül,
Alélnak sorra magukba veszve, utolsót tapsolva,
Én nézem majd hamuvá, hogyan válnak sorra,
Az emlékek, a gondolatok, s mindenféle szépségek,
Miket a feketeség gyötör, apróra, szürkének,
S közben azt keresem, mit adhatok még innen,
Mielőtt köddé válok, s mindent el kell majd vinnem.
S várom, a végszót, a sötét lyukból súgást hallok,
S a tomboló hangorkán felé majd szépen meghajolok,
Mikor a hang már fájdalmas üvöltésbe csap át,
Széttépve, s szaggatva nyomja el magát, s a nézők hadát.
Fáradtan zuhanok, a deszkákra hullok most alá,
Fogd hát, s vidd, mit találsz, mit adtam, lelkem adá,
Tedd zsebre, zárd sötétbe minden szavam,
S vidd magaddal halovány, sápadt önmagam.
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
