Az ön(le)értékelés patológiája (II. rész)
Dátum: 2008. május 06. 19:53Műfaj: ÉrdekességCimkék: pszicológia, elmélkedés, filozófia, társadalom, trauma, gondolat |  |
Az alacsony önértékelés viszonylag összetett alkati probléma, mely nem vezethető vissza csupán egy pszichés területre, viszont meglehetősen gyakori azoknak a száma, akik erősen hajlanak a kishitűségre és a kóros önleértékelése.
A közösség hatásai
Gyermekként jószerivel csak a családunk az egyetlen közösség, amivel érintkezünk és családunk tagjaitól tanulhatunk. Az évek előre haladtával ez a mikroközösség új és kiterjedtebb makroközösségekkel bővül, bölcsőde, óvoda majd az iskola által. Új, addig ismeretlen ingerek érnek bennünket és új konfliktushelyzetekben találjuk magunkat midőn egy számunkra ismeretlen közösség részévé próbálunk applikálódni.
Mint ahogy a családban a szülők szinte teljes figyelmét élvezhetjük, úgy az újonnan felfedezett minitársadalomban már sokkalta inkább vagyunk magunkra utalva, miközben a közösségi szellem személyiségünk új oldalát bontakoztatja ki: a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyünk, mely arányos a saját önértékelésünkkel.
A családunkhoz való viszonyunk relatíve adott, de a közösségbe kerülésünk folytán immáron mi határozhatjuk meg, hogy kivel milyen minőségű kapcsolatot alakítunk ki.
Ekkor bontakozik ki először, hogy ki milyen mértékig tud alkalmazkodni a társas életben és kiből válik jó gyerek és ki lesz a nehezen kezelhető, problémás alkat. Aki korábban minden odafigyelést megkapott szüleitől, az nehezen fogadja el, hogy osztoznia kell társaival és messzemenőkig sértve érzi magát, ha - az otthonitól eltérően - nem állandóan az ő érdekei szerint alakulnak a dolgok és ebből adódóan javarészt fokozatosan a közösség perifériájára kerül. Gyakorlatilag eléri, hogy antiszociális viselkedésével kirekeszti önmagát a társadalomból és átértékelve helyzetét önmegítélése hanyatlani kezd.
Rosszabb a helyzet, ha a gyerek dührohamokkal próbálja meg létezését komolyan vetetni a többiekkel, mellyel általában kivívja a társaság ellenszenvét és a fegyver visszafelé sül el. Ilyenkor szembesülhet gyerektársai piszkálásával, gúnyolásukkal, amely tovább rombolja önértékelését.
A kövér gyerek szindróma - Tudvalevő, hogy a gyerekek tudnak a leginkább gonoszak lenni, mivel ítélőképességük fejletlensége miatt nem éreznek empátiát mások iránt. Ez persze érettség függvénye is és nem jelenthető ki egyértelműen mindenkiről, azonban a többségre - és jellemzően a fiúkra - igaz.
És ami szokatlan, furcsa az a legtöbb gyerek számára ideális céltáblája a gúnyoknak. Elég egy pár látványosan elálló fül, görbe orr, furcsa haj vagy ruhaviselet, vagy szemüveg és legfőként súlyfölösleg - ami pedig betegségre is visszavezethető - és máris szembetalálja magát a gyermek a többiek csúfos megjegyzéseivel.
A "kövér gyerek szindróma" az egyik lehető legsúlyosabban önkép-romboló hatású trauma, hiszen a legsebezhetőbb időszakban éri a gyerekeket, 7-12 éves korban, amikor éppen hogy a kiskamasz korba lépnek és lelki világuk zaklatott és mely korban kezdik megismerni önmagukat és a világhoz való viszonyukat.
Nem ritka az az eset sem, amikor a gyermeket a többiek élcelődésén túl a közösségvezetők, a tanárok diszkriminációja is háttérbe szorítja. Tipikusan a gyerek lassan tanul és lemarad társaitól, amely alapvetően frusztráló szituációval a tanár még rá is tesz egy jókora lapáttal, azzal, hogy a gyereket pellengérre állítva közröhej tárgyává teszi. Holott a gyerek pont a tanártól, mint felnőttől várná el a védelmet.
Az ilyen sokkhatások kimutathatólag olyannyira károsak, hogy rendszerint tartósan kihatnak az egyén személyiség fejlődésére és a beilleszkedési zavarokon túl gátat vetnek az egyéb emberi kapcsolatok kialakításában és csak nagy erőfeszítések árán tudja leküzdeni valaki zárkózottságát. Kórós önleértékelés, önbizalomhiány, kisebbrendűségi érzés, magányosság és határozatlanság jelentkezik, ami kihat később az élet minden területére - a párkapcsolatokra is. Szélsőséges esetekben válaszként az őt ért negatív ingerekre az egyén agresszióval és szociopata viselkedéssel él, mintha csak elégtételt akarna venni az őt ért sérelmeken.
A rossz beidegződés hatására indukálódik egy depresszív folyamat, melynek később akár tragikus végkimenetele is lehet attól függően, hogy ki milyen mértékig tud tudatosan változtatni az önmegítélésén.
