A zongora bosszúja
Dátum: 2008. május 03. 08:24Műfaj: PrózaCimkék: lélek |  |
- Jajj! Ez most azt hiszi, hogy bevágódik nálam, ha rám pakol egy csipketerítőt? Na ne! Még meg is simogat! Mi vagyok én? Talán pasinak gondol? Hé! Én egy zongora vagyok! Ne simogass! Azt útálom! És főleg ne fogdoss csak úgy! Minden ujjnyom meglátszik rajtam!
- Jajj! Ez most azt hiszi, hogy bevágódik nálam, ha rám pakol egy csipketerítőt? Na ne! Még meg is simogat! Mi vagyok én? Talán pasinak gondol? Hé! Én egy zongora vagyok! Ne simogass! Azt útálom! És főleg ne fogdoss csak úgy! Minden ujjnyom meglátszik rajtam!
- Látjátok! Nagyon sokba került, de gyönyörű nem? – tekintett körbe a nő büszkén.
- De igen! Gyönyörű! – mondták a szomszédok kórusban. Szegény zongora, pedig ahogy telt-múlt az idő, egyre rosszabbul lett.
- Még hogy gyönyörű! Ezeknek ez számít, nem pedig az, hogy milyen a hangom? – morfondírozott magában. A mai napja már rosszul kezdődött, és úgy tűnik ez már így is fog eltelni. A szobában körbe ülték, hoztak elé egy hokedlit. Ekkor már teljesen rosszul volt. A hokedli meghaladta minden képzelőerejét. Úgy döntött a mai nap megaláztatásaiért bosszút áll. Az utolsó csöpp is belekerült a poharába a hokedli személyében. Pedig még nem volt vége a megpróbáltatásoknak.
- Na Lalika! Megmutatod, mit tudsz? – ájuldozott a dagi nőszemély, egy szintén dagi, szeplős kölyöknek. A gyerek elindult a zongora felé. Kelletlen arcán látszott, hogy legszívesebben a fenébe kívánja az anyját. Még az is lehet, hogy szimpatikus ez a fiú? Csillant fel a zongora tetején egy-két porszem. Na de hamar le is lohadt, amikor megérezte a ragacsos ujjak tapintását.
- Na azt már nem! Még hogy ilyen koszos kézzel ütögesse a fehér billentyűimet! – így azután úgy döntött megvédelmezi magát. A fiú leült, és elkezdte volna, ha a volna, ott nem lett volna, de ott volt, és ebből kifolyólag nem sikerült neki a zongora tetejét felnyitni. Nem értette az anyja sem. Neki állt segíteni, feszegette, de hiába. A tető nem mozdult. Megszégyenülten lesett a szomszédok felé. A zongora pedig csak somolygott magában.
- Nesze nektek szép zongora! Ha csak az a fontos, hát én az vagyok! – suttogott halkan a szőnyeg rojtjai felé.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketMég nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
