Az utazás
Dátum: 2008. március 27. 14:36Műfaj: NovellaCimkék: lélek |  |
Lélek: rengeteg fájdalmat, emléket, szorongást, örömöt tud raktározni, valahol ott lenn mélyen, ahova sokszor senki sem jut el, még mi magunk sem. Íme egy történet, amiben a főszereplőnk eljutott oda igazán mélyre.
Az utazás
Dr. Watt izzadva ült fel az ágyban. A haja nedvesen tapadt magas, enyhén ráncos homlokára. Kissé dülledt szemeivel, egy apró pontra meredt a sarokban. Pamacs, a szürke perzsamacska apró lábait összeérintve felfújta magát, fogait kivillantva vinnyogott. Sárga szemei kitágulva meredtek "a pontra", majd egy óvatlan pillanatra támadásra lendült. Hatalmasat koppant a sötét falon.
Megdöbbenve hátrálni kezdett, majd síron túli hangon nyávogni kezdett. Dr. Watt minden ízében remegett. Megpróbálta behunyni a szemét, hátha enyhít a félelmén. Megmozdult a levegő, a hideg arcon vágta.
Kinyitotta a szemét, majd felüvöltött:
- Az Istenért segítsen már valaki! - majd rémülten magára kapta a takarót, bebújt az ágy végébe összegömbölyödve, mint egy embrió.
Minden energiájával a takarót szorongatta. Megmozdult az ágy alatta, érezte, ahogy tovább süllyedt az ágybetét alá. Elnyelte valami sötét massza, ami húzta maga felé. Pörgött a nagy űrben egyre gyorsabban, a dobhártyája feszült az éles sípoló hangoktól, amik cikáztak a sötétben. Szédülni kezdett, majd elfogta a hányinger.
Üvöltött félelmében.
- Éva! - szólította a feleségét.
Tudta hogy a másik szobában kell lennie, tehát hallania kell a segélykérését. Pár hete külön hálóban aludtak, Éva nem tudott férje eszeveszett vergődésétől aludni. Ezért inkább átköltözött a szomszéd szobába.
Dr. Watt torka kiszáradt a sok kiabálástól, nyelt egy nagyot. A sötétség oszlani kezdett, szürkült, majd kivilágosodott.
Ott lebegett a magasban a Fő utca felett. A fények beborították a várost, az autók némán álltak a parkolóban. Elvétve felbukkant egy-egy siető alak alatta. Dr. Watt szíve még mindig erősen dobolt. Igazán nem tudta mit csináljon, de azt sem mit keres itt. Enyhe remegést érzett maga körül, egyhelyben lebegett pár méterrel a házak felett. Csapkodni kezdett a karjaival, mint ahogy a madarak mozgatják a szárnyaikat. Nem mozdult el a helyéről, csak aprókat rezgett le és fel. Megpróbált úszni a tiszta, esti levegőben, de így sem mozdult.
Lenézett a mélybe. A sarkon egy hosszúkabátos alak állt a félhomályban. Ismerősnek tűnt. Mozdulatlanul állt, és felfelé bámult. Nem tudni mennyi idő telt el, mire kilépett a fénybe az utcai lámpa alá. Dr. Watt gyomra összerándult, majd lüktetni kezdett az egész teste. A mellkasa felforrósodott, a fejében bogarak zizegtek. Az apja állt a fénygyűrűben, mosolygott. Igazi, őszinte mosoly volt. Kinyújtotta a kezét a levegőbe. Dr. Watt lassan, félve emelte fel a karjait. Nem tudatosult benne még a dolog, hogy nem töltötte el rettegéssel az apja jelenléte. Az első alkalom, hogy bele mert nézni a nagy barna, zavaros szemekbe, és nem kapta el a tekintetét, ahogy tudta az apja szólni fog hozzá. Egyenesen az agyában hallotta meg az ismerős hangot. A recsegő, érdes, máskor félelmet keltő hangot. Ott állt hirtelen az apja előtt közvetlenül, anélkül hogy bármit is tett volna.
- Apa! - suttogta elfojtottan.
- Pszt! - tette az ujját a csukott szája elé az öreg.
Közelről látszódott, hogy megszépült mióta nem látta őt Dr. Watt. Az arca sima, majdnem ránctalan volt. Megfogta a fia kezét, majd felemelkedtek a ragyogó fények felé. Az utcák sebesen száguldoztak alattuk, csak villódzó képeket láttak maguk alatt. Az apja kezét súlytalannak érezte, de forróságot lövellt magából. Soha nem fogta a kezét míg élt. Most viszont jó érzéssel töltötte el. Lassítottak, megálltak a levegőben, egy hatalmas épület felett.
- A munkahelyem! - mondta Dr. Watt.
- Vagyis volt 30 évig. – elmosolyodott, amikor a nyugdíjazási bulira gondolt. Arra a csodálatos, óriási tortára, amiből Éva a felesége kiugrott. A kollégák heccnek szánták, neki megrögzött agglegénynek, de mikor meglátta a csodás fiatal lányt, tudta vége lesz az agglegénységének. Aranyszőke hajzuhataga beterítette Dr. Watt arcát, amikor egy csókot nyomott a homlokára. Mélyen a szemébe nézett, és szorosan hozzásimult. Még aznap este megkérte a kezét, és Éva igent mondott. Ez a gyönyörű, fiatal, 20 éves lány igent mondott. Sóvárogva gondolt vissza arra a pár csodálatos hónapra, amíg egy hálóban aludtak.
- Gyere! Megyünk tovább! - hallotta az öreg hangját.
Megindultak a kellemes, hűvös levegőben, meg-megálltak egy kis időre. Dr. Watt az életét látta maga alatt. Izgalommal töltötte el az érzés, az emlékezés.
-A gimnáziumom !- kacagott fel.
Mennyire megváltozott. A kopott falakat már rég lefestették,
a kiégett fű helyett lebetonozták, és kosárpályát festettek fel.
- Igen, és te ahelyett, hogy játszottál volna a srácokkal , bújtad a történelemkönyvedet. - válaszolt az öreg.
Ismét meglendültek. Gyenge rezgéseket érzett, amikor meglátta az erdőt maga alatt. A nagy gesztenyefa ott állt magányosan. Még most is elszégyelte magát, ha arra gondolt, mit vésett a fa egyik vaskos ágába. Remélte apja nem lát bele a gondolataiba, és hogy soha nem mászott fel oda. Az erdő eltűnt alóluk, közeledtek A HÁZ felé.
Megborzongott. A kellemes bizsergést felváltotta a gyermeki riadtság. Ott álltak az ajtó előtt, együtt. Kiszáradt a torka, a keze remegett
- Gyere! - súgta az öreg.
Dr. Watt vett egy nagy levegőt, belépett. A ház óriási ebédlője üresen kongott. A kör alakú ebédlőasztalon ott állt a dús sárga rózsacsokor. Ő szánta anyjának a születésnapjára, amikor 14 éves volt, és amikor megtudta anyja elmegy. Ő nem mehetett vele, bármennyire szeretett volna. Az apja bezárta a szobájába, nehogy utánamenjen, majd elküldte egy bentlakásos iskolába. Gyűlölte ezért. Anyját soha többet nem látta. Az utolsó kép róla, ahogy beszáll a taxiba és még dacos arccal visszanéz. Gyönyörű szép nő volt......
Megálltak az asztalnál, az öreg egy levelet húzott elő a zsebéből. Eres kezében remegett a megsárgult papírlap. Odanyújtotta a fiának de látszódott hogy nehezére esik. Dr. Wattnak fogalma sem volt mi lehet ez a levél. Óvatosan hajtotta szét. Anyja szép szálkás betűi virítottak a szemébe. Végigvezette a tekintetét a sorokon. A könnyei elhomályosították a látását, zokogott mint egy kisgyerek.
Hangosan, keservesen. Az arca elé kapta a kezét, már csak száraz csuklás tört fel a torkán, felnézett.
Az apja eltűnt mintha köddé vált volna.
- Apa!!!!! - üvöltötte.
- Miért nem mondtad el? Miért? - sírt fel ismét.
- Te tudtad, hogy nem kellettem neki, nem is akart elvinni, nem is szeretett minket! Hallod? -
Hatalmas rántást érzett a testén.
Felemelkedett a magasba, a füle mellett sivított a szél. A fények villogtak, utcák, autók, emberek, kutyák rohantak alatta. Kapálódzott a lábával, a kezével valami árny felé. Egy pillanatra meglátta, ismét látta a hatalmas alakot. Ott állt a sarkon, körbeölelte a fény. Dr. Watt közeledett felé, de Ő eltűnt, szertefoszlott.
- Apa! Ne haragudj! Csak azt szeretném mondani.....- csuklott el a hangja.
- Csak azt hogy....SZERETLEK! - üvöltötte artikulátlan hangon, mert a szó végét elzokogta.
Éva riadtan rontott be a szobába, férje ült az ágyban és sírt. Pamacs az ágy végében kuporgott, és értetlenül bámulta a férfit. Mordult egyet, majd mosakodni kezdett. Éva odabújt a meggyötört férjéhez, megcsókolta, majd maga mellé húzta. Befészkelte magát a férfi karjaiba, és csendesen csitítgatni kezdte.
- Aludj szívem! Soha többet nem jön el! -
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
