Black Ice:A tyúkanyó
Dátum: 2011. január 19. 17:15Műfaj: EgyébCimkék: mese |  |
Esti "mese" vagy mi a szösszenet :-) Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, élt egy nagyon szegény ember. Olyan szegény volt, hogy szinte meztelenül járt a végtelen országúton, korgó gyomor által.
Black Ice: A tyúkanyó
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, élt egy nagyon szegény ember. Olyan szegény volt, hogy szinte meztelenül járt a végtelen országúton, korgó gyomor által. Egyetlen értéke egy öreg tyúkanyó volt, de az olyan vén, hogy a százéves varjú is gyönyörűséges elvarázsolt naposcsibe hozzá képest. De annyira szerette, meg mégsem ette soha. Mikor az éj betakarta szegény atyánkfiát, a csillagokkal váltva meg mély álomba szenderült végleg...
Ámde bízza amint a tyúkanyó érezte a kihűlt test rideg tapintását, kotkodácsolva elindult a világba. Totyogott, mendegélt, és mindenhol kapirgált, még ott is ahol nem kellet volna.De betévedt a kerek erdő közepére, és elé állt egy medve.
-Végre élelem! Széttéplek! Felfallak bárki is vagy!-mormogta a hatalmas barna óriás emelve mancsát.
-Jaj! Jaj! Ne egyél meg drága mackótestvér! Nagy az én bánatom! Egyedül vagyok, kedves gazdám túlvilágon! Senki sem szeret e világon! -óbégatta a tyúkanyó jajveszékelve.
A medvének nagy a szíve és bármennyire éhes volt megsajnálta elengedte. Egy nap múlva varjak akadtak a hatalmas tetemre...
A tyúkanyó meg ment a sötét rengetegben.
Folyamatos kotkodácsolása, kapirgálása felkeltette az erdő figyelmét, hiába hitte azt hogy a világ csak az ő szemétdombja. Hirtelen megmozdult előtte az avar, és előbukkant egy hatalmas kígyó.
-Szíííííííííí! Szívesen lenyellek egészben sssz.. - mély babonázó szemeivel folyamatosan lesve, sziszegte a hüllő.
-Jaj! Jaj! Ne egyél meg bölcsességek áldott szivárvány sikló csodája! Nagy az én bánatom! Egyedül vagyok, kedves gazdám túlvilágon! Senki sem szeret e világon!-sápította remegő tollakkal a tyúkanyó szinte alélt állapotban.
-Szííííííííí! Szép szavak ha nem lennék hidegvérű meg is hatódnék sssz..-lassan körbetekeredve szorítva beszélt a kígyó.
A tyúkanyó teljesen kétségbe volt esve tudta a kígyó okos nála a rimánkodás hasztalan. Eszébe jutott megboldogult gazdája szavai: "Te olyan vén vagy az ördög is háromszor gyújtaná be a poklot miattad ha főzne!"
Mivel semmi saját gondolat nem született a fejében, ezt költötte át s mint saját tojását, büszkén fitogtatta.
-Én ismerem az örök élet titkát! Ha elmondom neked... Tovább élhetsz te is! Oly soká akár, mint maga az ördög!
Na erre a kijelentésre a kígyó is majdnem lenyelte a saját nyelvét.
-SZíííí!!! Súgd meg kérlek és sssz... szaladj mert még elengedlek!-szólt a kígyó.
Úgy is lett vígan kotkodácsolt ám a tyúkanyó! Olyan fantáziátlan halandzsát hogy megvolt minden benne, csak az Ámen hiányzott a végéről.
És elrohant szinte már repülve mintha azt is tudna. Nagyon megvolt magával elégedve...
Megszabadult a kígyótól, a medvétől, és Isten nyugosztalja szegény gazdája sem ette meg, mert szerette. Híre is ment ám az erdőben milyen fondorlatos tyúkanyó jár a sűrűben. A kis állatok szinte tisztelték a mókus magvakat, a kis édes ártatlan nyuszika szamócával kedveskedett neki.
Ő pedig már a saját himnuszát várta az erdő tündéreitől, amikor hirtelen a semmiből körbe vették a farkasok...
-Jaj! Jaj! Ne egyetek meg igaz falkában élő csodálatos példányai az ordasoknak! Nagy az én bánatom! Egyedül vagyok, kedves gazdám túlvilágon! Senki sem szeret e világon! Ismerem a tudást, az ifjúság forrását bármit! Csak ne egyetek meg kérlek!!! - olyan szánalmasan és elkeseredve kotkodácsolt nem hogy a fák sírtak levél által, hanem a drága nyuszika is bömbölt torkaszakadtából...
A farkasok némán figyeltek...
A természetes ösztön ereje, és fürkésző tekintetük, szavak nélkül is beszéltek.
Lassan cserkészve ízlelve a félelem szagát, éhség által vezérelve jártak fel s alá...
Csend volt...
Ami megtörte ezt a biztonságot az egyik farkas üvöltése volt.
-Nézd már testvér egy beszélő tyúk!!! Ilyet már rég vacsoráztunk!
És a pillanat töredéke alatt a farkas falka széttépte a tyúkanyót...
Ahogy a szellő az utolsó véres tollat is elrepítette a farkasoknak se híre, se hamva.
A nyuszika is vidáman bandukol tova igaz rácsodálkozva, hogy egy kígyó miért folytja magát egy tócsába...
Az én mesém is rövidebb lett volna, ha a szegény embernek annyi esze lett volna...
Most nem az Úr asztalánál dalolna, hogy egy Újházi tyúkhúsleves, milyen jó volna...
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
