Csak mesélek...

Szerző: idegenDátum: 2009. október 29. 20:57

Műfaj: VersCimkék: elmélkedés

Hát nekifogok hogy elmeséljem merre kanyargott velem az út.
Volt hogy nap sütötte vállam, ám amikor elborult,
sem húzódtam menedékbe,
/nem volt hová!/
s a messzeségbe
többnyire nem is látszott a cél,
de reménykedem, hogy hazaér
egyszer majd a vándor.
Mert jól esne megpihenni bárhol,
kiszállni az örök rohanásból,
hátradőlve figyelni az eget,
s elgondolkodni: Vajon a fellegek
elfáradnak-e néha?
S ha nem lenne néma,
vajon miről mesélne a fény?
A messzeség, semmiből szőtt tengerén
van-e egy másik sziget?
S ha ott most éppen valakinek
szintén az eget kémlelni támadt kedve,
akkor megeshet hogy szembe
nézünk egymással egy olyan tükrön át,
ami megmutatja hogy nem a világ,
hanem mi követjük el midig a hibát.

Mert nem akkor tesszük, vagy nem azt,
amikor-amit diktál a gondolat.
Mert habozunk, félünk, s az az iszonyat,
hogy nem tesszük kockára a biztosat.
Még ha rossz is,ha fáj is, ha elátkoztuk százszor,
akkor is cipeljük a holnapba a mából.
Visszük mint megunt, gyűlölt bélyeget,
és veszni hagyjuk a lehetőségeket,
mert nem bírja azt is el vállunk.
S csak amikor végül megállunk
visszanézve a megtett útra,
mielőtt indulunk a mindenen túlra,
akkor látjuk a veszteségeket,
akkor látjuk : Nem érte meg !

De akkor késő! Már nincs bocsánat!
A hétköznapok megtörték hátad,
s a lelked, mivel a csodákat vártad
csak szárnya szegett, rab madár.

Még néha álmodsz.
Az álmok megmaradtak.
De már hazudni sem tudod magadnak
hogy egyszer más lesz, jobb, boldogabb...
Beletörődtél, és kompromisszumokat
kötsz napra - nap,
már fel sem emeled szavad ahogyan régen,
amikor hitted hogy szenvedélyben
lángolva elégni érdem....

Ez voltam én...A lehetett volna!
Ám ha most sorra
kellene vennem
azt amit tettem,
és szembe állítom az emlékezetben
megőrzött lehetőségeket,
....akkor eltékozoltam egy életet........