vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Csend

Szerző: niobeDátum: 2008. május 01. 18:44 Műfaj: VersCimkék: csend, magány

         Várok, figyelek csendben hallgatózok.

          Hallgatom a csendet

          a város zajában.

          A csendet

          keresem forrongó lelkem

          nyugodására.

          Nem jön ! Nem jön !

          Érzi, hogy űzöm ezért

          menekül előlem.

          Fél tőlem, fél attól a

          kíntól mit adhatok neki.

          Várok reá, nem menekülhet!

          Eljön az éjj és én várok reá.

          Csendben lapulva,

          falhoz tapadva, lélegzet

          visszafolytva, várom őt.

          Árván kúszik felém,

          gyanútlanul a csapdámba lép.

          Elfogom majd, s

          magamévá teszem.

          Ráteszem a súlyt, lelkem

          minden gondját.

          S nem érzek majd mást

          belül mint csendet.

          Őrjítő csendet, nyugodt lelket.

          Hófehér abroszt

          lelkem asztalán.

          Bor folt, sötét dolgok

          rég nem lesznek rajta már.

          De csitt mi ez?

          Mi ez a zaj, abbahagyni

          elriad !

          Még nem ért el hozzám !

          Csapdám szélén megállt,

          s gúnyosan kacagva tovább szállt.

 

 

vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket