Csendemben néha

Szerző: Molnár ZsoltDátum: 2008. május 24. 16:06

Műfaj: VersCimkék: vers

Már nem tudok mást,
csak érezni,
éled odabenn
a tejfelszőke, aprótermet,
futva kiáltoz,
így nyerjék figyelmet.

Halld meg világ,
Itt vagyok,
Érezd, mit érzek!
Olykor a Világ
morc moróz,
Érzve ugyanazt,
Mikor szavam
Hallva meg talán,
idebenn válaszul,
a csendjén babrál.

Ha Tőle kérem
„Hadd legyek szavad!”
Nem szól, a Hallgatag,
eltűri bennem
az izgatott csenevészt,
És tovább mutat...

Lábujjal a homokban
A rajzolt ábrát,
Ízeket, szagot, illatot,
Göncölök közt
kacsintó csillagot,
A suhogó selymet,
fekete batiszton
ámbra illatot,
Csakhogy érezzem
nekem csen
az éjből
egy darabot.

Aztán
konokul görgeti
a millió éves kavicsot,
mezőt és rétet,
egyaránt szárogat,
véletlenszínek közt,
az ábrándnak kutat,
zsenge zöld kalászt,
megmutat,
milyen lesz sárgának,
nem mondja soha,
„színem most elfogyott”
vöröslő ajkára,
szérűknek hímezi,
a szédelgő pipacsot.

Csendemben néha,
halványul a rét,
hogy éjköddel
takarhassa el,
a Világ
szégyenét.

vissza a főoldalra ajánlom ezt a cikket

Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.