Dunánál
Dátum: 2008. szeptember 03. 09:24Műfaj: VersCimkék: vers |  |
A Váci Duna az alkonyatnál falta a Napot.
Sodorta mindenütt a lég lángmadarainak
fényes sugártollaik közt a vízszagot.
Zsebre tett kézzel, nyeglén hunyorítottam
a délceg horizont vakító arcába.
A fényen keresve árnyakból réseket,
Próbáltam kivenni, túl a láthatón mi lehet.
Aztán hirtelen lódobogás, konflis kerekek
ütemzakatolása törte meg csendemet.
Elegáns fedetlen fekete konflis utasa
hogy meglátott,
Sétabotján magát támasztva meg, felállott,'
Cilinderét érintve köszönt is felém.
Aggkorában is elegáns Krúdyt véltem látni én.
Adjisten bátyám! – kiáltottam tisztességgel
Még élünk!- az égnek is rebegve hálaszót,
Békesség, áldás, bor, búza, deres halánték,
Fiatal szerető, ezüstgomb selyeming, keszkenő,
Illatos fehérgyolcs lepedő, fényes kamásli,
Bévül batiszt fejfedő, rúzsmázas cselédlány,
Operettben a kékdolmány, csicseriborsó,
Csigalépcsőn szökellő kék máslis bakfis,
Nyuszkabőrrel fizetett kényszerű vámbaksis,
Krúdy mosolyodott szavaim hallatán,
Legyintve, felőlem tartva tán, hogy „sarlatán,”
Ej vereskókis'beszéden tartóztatna szemérem!
Hogy nem evett vón' meg a pünkösdi Majmolic,
Eb ugassa kancahátán, kardot visz,
Úrhatnám jobbágy fatty
Tán azthiszed költő vagy?
Aztán derengtek más fényes keretek,
Foglalva bennük, megint más képzetek,
Elmevásznamon moccanó mesét mázoló ecsetek,
A konflist ringató macskakövén mi megesett,
Komor, értő arcot csinálva magamnak álltam ott,
Lírán a muzsikát, vásznakon ecsetet,
Mindent mi áthatott,
Rejtve el az ábrándos gyermeket,
Mikor idegen szem méreget, hogy
„Emez, az ostoba meg ki lehet?”
Illusztráció: Kabar Vivien - Molnár Zsolt portré
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketMég nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
